Kányádi Sándor (forrás: kultura.hu)
Iancu Laura
Kányádi SándorValaki valakit valamire
kiszemelt
hajnali kiáltásból
font ereket
minden fájdalom övé
kiáltja Istenét:
tekintsen háta mögé!
az ott a föld –
minden más táj: óceán
torka szakadtából ott hullajt
a vemhes idő fát, fiat
a Hargitán
ott, ahol a poklok közt a végső tornác
nem a halál
ahol ha vétkezett is:
a köntös nem lehet más
csak Nyelv, csak Kodály
fehérre mosott gyolcsingre
tapadnak Lészped sóhajai
vásnak a színek, a lépcsők, a fák
fekete-piros orcácskái
tüzet rakott hát
a Küküllő-mentén
Krisztus meg ne fázzon
s mindaz, ki Köréje telepszik
keserűn fohászkodjon
mert:
befonnak egyszer mindenkit
ama utolsó óra angyalai
mert:
nem lehet árva az, kinek
feltámadnak halottjai
osztódó nyelv – szaggatott dallam
ködként terülő harangszó
ki minden idők Rómájába
mind talpig gyászba szép holló
kongatta Jónás igéit:
ki egyszer lenyelte
a nyelvet
egyetlen egyszer lakhat jól
vele
Megjelent a Bárka 2009/2. számában.
Borsodi L. László versei
Mogyorósi László versei
Fürjes Gabriella versei
Gittai István versei
Nagy Mihály Tibor
Hartay Csaba versei
Kiss Judit Ágnes versei
Hecker Héla versei
Magyari Barna verse
Murányi Zita prózája