bokáig süppedtek a sárga levelekkel foltozott

nyíratlan fűben. a puha szőnyeg alatt a télvégi

nedvesség könnyen megmunkálhatóvá tette

a földet. indulás előtt gyorsan kiásott egy gödröt,

beleállított egy kőrist, ő pedig betemette. vajon

fontosabb-e az, ami megtörténik, mint ami nem.

indulatosan hányta az olvadt földet, mégis lassan,

ne készüljenek el hamar, hadd melegítse még kezét

az ásó fanyele. nézték az ágakon lecsurgó sárga

mézet, a kőrist, évek múltán megszakadt

vonzalmuk furcsa emlékművét.

                     *

sokáig válogatott a zöldebbnél zöldebb

almák között. húsukba képzelte a barnacsillagú

szegeket, betűstigmáit egy érett gyümölcsnek,

miközben orrában érezte a hosszú nap illatát,

és azon töprengett, miért is akar most birsalmakompótot

berakni. ideküldte ehhez a terebélyes, bordópulcsis

asszonyhoz – az is lehet, hogy egyidősek –, válassza ki

a legszebbeket. csavaros tetejű üvegeket is guberált,

és estére minden együtt volt a befőzéshez. miután

elkészült, szárazra törölte az asztalt a cukros létől,

s az ágyneműtartóba dugta az üvegeket. hetek

múltak el, mire eszébe jutott megnézni elhatározásuk

édes befőttjeit. és újabb egy hét, amikor felbontották

az utolsó üveget. nyelvükön azóta is érzik szétomló

ízét a napsütötte ősznek, s nem kérdik, vajon

fontosabb-e az, ami megtörténik, mint ami nem.