Szilágyi András
Ez az én felelősségem pillanata
Mladonyiczky Béla szobrászművész emlékkiállítása a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban[1]
MLADONYICZKY. Ha elhangzik ez a név, akkor a Békéscsabán élő művelt közép- és idős nemzedék tagjai közül sokan mondják, igen – a SZOBRÁSZ! Nem tartozik műveinek értelmezéséhez, de Mladonyiczky szobrászata, némi túlzással, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek békéstáji művészeti életében meghatározó volt. Számos szobra megtalálható a megye és a város közterein, közintézményeiben, kisplasztikákat és érméket gyűjtő polgáraik lakásán.
Mladonyiczky Béla szobrászművész Békésszentandráson született 1936. május 20-án. Művészi adottságait, képességeit sárospataki tanárai fedezték fel, s a sors elrendelő akarata szerint tanulmányait a Budapesti Művészeti Gimnáziumban folytathatta. 1961-ben szerzett szobrász és tanári diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. A diploma megszerzése után – szülőföldjéhez közel – Békéscsabán telepedett le. 1961-től Békésen középiskolában, majd 1987-ig Békéscsabán gimnáziumban tanított, illetve képzőművészeti szakköröket vezetett. Koszta Rozáliával és Takács Győzővel megalakította a Kohán Műhelyt, majd létrehozták a Körösök Vidéke az Alkotókért Egyesületet. A párkák ollója 1995. október 17-én vágta el élete fonalát.
Ha valaki felidézi a békéstáji képzőművészet félmúltját is, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy a plasztikai műfajú realista ábrázolás milyen sajátosan köti/kötötte össze a hely szellemét az érzelmek személyes formájával. Művészetről nem is lehet úgy szólni, akármilyen röviden sem, hogy ne utaljunk arra a korra, amelyben létrejött, s a múltra, amely megelőzte.
A kép előterében a Szerelmespár című fa plasztika
Mladonyiczky korba ágyazott szobrászata nem tartozott közvetlenül iskolákhoz, plasztikai csoportosulásokhoz, de művészete elválaszthatatlan a korabeli folyamatoktól. Kérdéses, hogy Mladonyiczky egy római iskolás formarendet követő alkotó, netán egy neoklasszikus formarendben kiteljesedő, szakrális tartalom hordozója, vagy egyre inkább a kísérletezések, az érzékeny plasztikai megoldások realista mestere? Vagy mindez együtt? Mielőtt a provokatívnak tűnő kérdésre választ adnánk, értelmezzük a torzóban maradt, de ennek ellenére egésznek tekinthető életművet! Hangsúlyozva, hogy valaki művészeti rangját természetesen nem a pálya hossza adja, hanem mindenekelőtt alkotásainak esztétikai mineműsége. Mladonyiczky számára a korai alkotói kihívás, a szemléleti kérdés éppen az volt, hogy a művi úton előírt és kiüresedett stílusjegyek milyen módon kerülhetők el. A személyes kifejezésformák az alkotó különböző korszakaiból: portrék, fél-háromnegyedes, és egészalakos szobrokat, kisplasztikákat, valamint a ceruza- és szoborvázlatok és tematikus csoportokba rendezett érmek műegyütteséből levonható a következtetés. Az alkotó „a társadalmi környezetével” való alkotói küzdelem, vagyis a teremtő „szolgálat igényéből” kitetszik, hogy a szocialista ideológia, de különösen annak „békéstáji viszonya” nem ismerte el a művész (az alkotó személyiség) szemléletformáló erejét, ennek sajátos, a valósághoz fűződő, csak rá jellemző szemléletét.
Az alkotói periódusok az 1970-es évek elejétől „vizuális, illetve plasztikai szellemtérben” is nyomon követhetőek. Kiemelten az, hogy Pátzay Pál plasztikai szemléletét milyen módon tudja megújítani, illetve annak értékeit személyessé tenni. A formákat, az anyag törvényszerűségeit tiszteletben tartó, szabadon kezelő intuitív szemlélethez jutott el. Amelyben, idézve őt: „…amikor nem tudok beletörődni az elzárt tények halmazába, és az összefüggéseket keresem, nem elég a világ: nekem világkép kell”.
Az érmek biztosították számára az alkotói készenlét érzék- és gondolkodásfolyamatát, azt a „kéz-frissességét”, ami a plasztikai komponálás módjára utal. Ez a mód, különösen a fent említett áthatásokban személyes és megújító. Igyekezett elkerülni a felkínált lehetetlenséget, vagyis azt, hogy eszmei sémák ne vezessenek a művészi sémák kialakulásához. Korai plasztikáit elsősorban a klasszikus rend szerint építette fel, a kompozíciók kiegyensúlyozottak. Ezzel egyidejűleg az érmek a kísérletező felvetés terepe volt. Ezek a tenyérnyi művek minőségi „ujjgyakorlatok” voltak.
Plakettek a kiállításban
A kiállításon megtekinthető a megbízásra készült műveken, plaketteken, a különböző intézményes alkalmak és megbízások érmein túl a magyar történelem meghatározó jelentőségű alakjait (Dózsa), illetve a művészeti élet, az irodalom és a tudomány jeles személyiségeit (Szabó Pál, Munkácsy Mihály, Justh Zsigmond, stb.) ábrázoló érmek.
Mladonyiczky Béla munkái megjelentek országos és külföldi képzőművészeti kiállításokon is. Lehetősége nyílt jónéhány köztéri plasztika megvalósítására (Alföld, Mag, Napimádó) is, amely nem ritkán egy-egy érem-motívum, illetve éremcsoport beépítésével történt (Tizenhárom aradi vértanú). Végül mindenfajta felesleges részletezést kerülve, sommás, összefoglaló formákból igyekezett építkezni, vagyis nem tudott a teljességre törekvés nélkül alkotni, élni. Természetesen a létrehozott plasztikák, érmék tartalma összefüggésben volt a mindenkori megrendelő elgondolásával, kívánságának tiszteletben tartásával. Pontosabban a megbízásban megnyíló esztétikai teljesültség – s az általuk a régión túl szerzet ismertség – nem csupán a színvonalas, a pontos, maradéktalan teljesítésben rejlett, hanem abban a művészi alázatban, amelyben a szobrász a helyi közösség és egy magasabb rendű szellemiség szolgálatát is magára vállalta. Hitvallását idézve: „…van az a pillanat a csodákon belül, amikor a teremtő magamra hagy, hogy reám bízza a döntést”.
*
A fegyelmezett lírikus. Mladonyiczky Béla szobrászművész emlékkiállítása. A tárlat kurátora és látványtervezője Gyarmati Gabriella művészettörténész. Fotók: Petrovszki Zoltán
