Ilia Mihály rovata

Manysi bálványkövek a Komi Köztársaság területén



Ilia Mihály
"Amíg csak élek őrzöm anyanyelvemet",

ez a verssor Szvetlana Gyiniszlamova manysi költőnő Vízcsepp című kötetének címadó versében olvasható. A kis könyvecske anyagát a Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszékének manysi nyelvet tanuló hallgatói, Sipőcz Katalin tanárnőjük vezetésével fordították magyarra, a műfordítást Nagy Katalin készítette. A költőnő (Gyiniszlamova) a legközelebbi nyelvrokonaink közül való, volt ápolónő, hivatalnok, tanult Szentpéterváron, jelenleg a hanti-manysi Jugria Egyetem hanti-manszijszki tanszékének munkatársa. Verseskötetét saját illusztrációival díszítette, ezeken jobbára fák, állatok láthatók, és manysi díszítő-elemek, valószínű, hogy a manysi népi díszítőművészet motívumai. (A szerző és a kötet fordítói, gondozói a manysi népnevet használják, nem az orosz eredetű vogul elnevezést. E sorok írója jól emlékszik rá, hogy már hallgató korában nyelvész tanárai figyelmeztették a manysi önelnevezés használatára, később pedig Hajdú Péter finnugrista professzor barátja mindig kedvesen helyesbítette a beszélőtársát a manysi népnév használatára.)
Gyiniszlamova verseskötete nagyobb részben a mesélő, éneklő anya, Tatya Roman emlékét örökíti meg, sőt szinte a versírás inspirációja is az ő személyéhez kapcsolódik. A bevezetőt író Sipőcz Katalin szól arról, hogy a népköltészetet hordozó manysi nyelv eltűnőben van, a manysi műköltészet, irodalom a nagyobb nyelven íródik, és jelenik meg. Ezért tartja Sipőcz Katalin nagy irodalmi értéknek, nem pusztán nyelvi nyereségnek, hogy egy műköltői anyag az eredeti nyelven jelenik meg, őrizve a hagyományt nyelvben, szemléletben, a szülőföld iránti szeretetben, gyakran a néphit világának mozzanatait is beleszőve a műköltői szövegbe.
A versek egyik része a szinte mitikussá nőtt anya alakjáról szól, gyakran az anya hangján, a ludacskáit, libácskáit dédelgető, fiait, lányait óvó, a vizeit, erdőit tisztelő, Torum istenhez fohászkodó asszony, teljesen a természet testvériségében élő ember nagyon bensőséges szava hallik át a műköltői szövegen. Még a fordítás is éreztetni tudja, hogy nem a népköltészeti anyag utánzásáról van szó, a képi világ azzal rokon, de a beszélő átfogalmazza a maga világára. (Az anya-emlék verseinek nincs címe, csak tárgymegjelölése, ill. a vers keletkezési történetét adja meg a szerző.) Az anya teljes világképe a természeti létben való gondolkodást példázza, de jellemző mozzanat, hogy ezekben a versekben az ő szóhasználata, amikor városról beszél (ahová fiai elkerülnek), hogy „orosz-módra épült városok”, jelezvén, ez a világ egy másik nép világa. A Torum istenhez való fohász föltűnik Gyiniszlamova nem anyaversiben is.
A Vízcsepp-kötetben jól hallható az öntudatos manysi műköltő hangja is, a művészi egyéniség bukkan elő a hagyományos világ szép és megőrzött képei közül. A címadó vers ilyen öntudattal indul: „Én földdel bíró nő – némán nem élhetek.” Ha jól értem a sort, „a földdel bíró nő” azt jelenti, hogy hazája van. Bár az anyaképtől függetlenül is jelen van verseiben Torum isten, akihez van fohász szava. Felbukkannak Erdei Manók, Hegyi Szellem, Erdei Szellem, madár-asszony, Varjú-asszony, a mitolgizált természet részletei, akikre gyakran az anyja is, ő is rábízza gyermekeit, segítségüket kéri. De ugyanilyen hangsúllyal jelennek meg a saját élete megváltozott világának és az erre adott válaszainak a mozzanatai is.
Ez a hangváltás, témabővülés ennek a tisztán folklorisztikai anyagra alapozódó „irodalomnak” az átalakulását mutatja, néha művészeti,néha meg lélektani jelenségről árulkodik. Az Életünk című versében ezt írja: „A pénz a gondolatainkba hatolt, Nélküle gondolkodni sem tudunk. Mint a vízcsepp csepeg a mi pénzünk, Mint a folyó folyik el pénzünk… Felosztottak minket az okosok, Így lettünk szegények és gazdagok”. A természeti képek közül kiáltóan üt ki ez a vers, a szociális öntudat megnyilvánulása. Másutt meg ezt olvashatjuk: „Sokféle élelmet árulnak a boltba: De nekünk nincs kenyérre való pénzünk. Hogyan éljünk meg – nincs ki utat mutatna.” A vers különben a Torum istenhez, a „Drága Fehér Égatyához” való könyörgéssel fejeződik be. Ez az érdekessége, sőt költészeti értéke ennek az irodalomnak: a két élményvilág határán mozog, az egyiket nem feledi, még segítségül fordul hozzá, a régihez, de a másik, az új keményen és durván, néha a létet fenyegetőn van jelen. Ez egyúttal a költőnő dilemmája is: „Komoran élni nehéz nagyon, Ki világít nekem utamon, Kezem vajon ki fogja meg, Éjsötétben engem ki vezet?” Ez a Fényes nap című vers tulajdonképpen Nap–hívogató, a Nyugat-Szibériában honos hosszú, téli sötét időszakból való menekülés verse, de az idézet jól mutatja, hogy hogyan szól ki a hagyományos témából a költőnő egyéni hangja. A nehéz életkörülmények között végzett munka különös szenvedése a szúnyogok elviselése: „Hogyan védekezzek? Kenőccsel kenekedjek?... Füstölőt készítek… Nyírfalevéllel legyezek…” (A szúnyogok ideje)
Az a néhány szerelmes vers, mely ebben a kis kötetben olvasható, a műköltői öntudatnak a jele, a cím nélküli „Fogom a tűt, cérnát fűzök bele" kezdetű annak is példája, hogy a kedvesnek a visszatérítése milyen mélyen van benne a varrás tevékenységében, a visszafordított cérnaszál a varázslásnak a megnyilvánulása.
Gyiniszlamova verseskötetét egy kis manysi-magyar szótár zárja, az a szóanyag van itt fölsorolva, amely a versekben szerepel. Különös érdekessége lehet a magyar olvasó számára ez a kis költői szótár, hiszen a nem szakember is keresgélheti benne a nyelvrokonság szavait. Ilyeneket pléldául: almai-emel, boj-vaj, kit- két, lülü-lélek, nelm-nyelv, né-nő, nyár-zöld, olne-élő, szam-szem, tal-tél, ulum-álom. A szótárt a szegedi Finnugor Tanszék manysi nyelvet tanuló egyetemi hallgatói készítették Sipőcz Katalin tanárnőjük és Susanna Virtanen finn lektornő segítségével. Írom ide ezeknek a hallgatóknak a nevét, mert munkájukkal (remélem) nem csak én, hanem mások is gazdagodnak: Bíró Bernadett, Gaborják Ádám, Horváth Csilla, Szilágyi Edit.
A kötethez CD is tartozik, ezen Gyiniszlamova manysi nyelven a verseit mondja. De ez a hangzóanyag elérhető a kiadó (Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó) honlapján.


Kapcsolódó:

Ilia Mihály rovata

Danilo Kis magyar író?
Jellemrajz III/III-as módra
Hirdessünk, mert van kinek
Irodalmi ünnep
Találkozás egy emlékkel
Milyen nyelven beszélnek a tápaiak?
Két könyvheti emlék
Sajtótörténet
Tápé a világ közepe
Itt a vége?
"társadalmi veszélyessége jelentős"
"A bejutáshoz valókulcsokkal rendelkezünk"
A vers az, amit mondani kell
Fölvillanásunk egy kis olasz tükörben
Hatvanéves a Tiszatáj
"Háromszéki anekdotika"
Akik elmentek

Főlap

2009. január 05.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png