Papírhajó - Primér/Primőr

 

 

Böszörményi Gyula

 

A zubornyák

 

 

Történt egyszer, hogy Plump Pepi víz- és gázszerelő szabadságra ment, méghozzá a hegyekbe. Pepi nagyon szerette a virágokat, és kedvelte a kócos bokrokat is, ám leginkább – ez tagadhatatlan – a fákért volt oda. Így aztán nem csoda, hogy végül mindig az erdő legmélyén kötött ki, ahol a lombok hűs árnyékában apró csermely csobogott. Leült Pepi a patak partjára, egy vénségesen vén tölgy tövébe, majd behunyva a szemét, órákon át hallgatta, mit csacsognak neki a locsifecsi hullámok. E békés hallgatózás közben a víz- és gázszerelőt bizony elnyomta az álom, ám aztán hirtelen felriadt, s nyugtalanul fülelni kezdett.

     – Hát ez meg mi a rézfogantyús zuhanyrózsa surrogása lehet? – kérdezte az öreg tölgytől, aminek a hátát vetette. A tölgy persze nem felelt, mivel a vén fák – ellentétben a patakokkal – igen szófukarak. Így aztán Pepi hamar belátta, hogy mást nem tehet: bizony saját magának kell kiderítenie, mi kelti azt a fura zajt, ami őt szendergéséből felriasztotta.

     Talpra szökkent hát, s tett egy lépést előre, aztán jobbra, aztán megint előre, s akkor már tisztán hallotta...

     Mit is? A fura zaj valahogy így hangzott:

     – SssrBluggyBluBluggySssr – és aztán elölről – BluggyBluBluggySssr...

     – Azt a megrepedt lefolyócsövét neki, hisz ez egy zubornyák! – ismerte fel a hangot Plump Pepi. – Méghozzá egy beszorult zubornyák, aki képtelen a saját erejéből szabadulni!

     Itt kell elárulnom, hogy Plump Pepi nemcsak erdőimádó víz- és gázszerelő volt, de a nagymamája unokája is! Ez pedig azért fontos, mivel Pepi nagyija nemcsak amolyan himi-humi hétköznapi palacsintasütögető, puha ölelésű, picitbajszos nagymama volt, de mindemellett nagy tudású tündérszakértő hírében is állt! S ha már úgyis ismert minden apró és nagy, víg és szomorkás, légies és földhözragadt tündérfélét, hát az unokáját, a Pepit is kitanította erre a tudományra – elvégre sose lehessen tudni, mikor fut össze efféle lényekkel egy jóravaló víz- és gázszerelő, ugyebár!

     – Itt is van, ni – állt meg a füle tövét vakargatva Plump Pepi a patak partján. – Egy zubornyák, ahogy sejtettem!

     És tényleg ott volt! A vízitündér, aki alig lehetett fél arasznál nagyobb, két mohos kő közé szorulva kalimpált a patak legközepén.

     – Eressz el, te ostoba márga! Engedj utamra, te buta murva! – visította dühödten. S mivel zubornyák volt, vagyis a vízitündérek legvadabb és legfékezhetetlenebb fajtájához tartozott, hát maga köré gyűjtötte a csermely hullámait, hogy aztán azok erejével szabadítsa ki önmagát. Sistergett és zuborgott, loccsant, toccsant, örvénylett, kavargott, forrt és sustorgott a víz, ahogy a zubornyák aprócska kezéből áradó varázspára megvadította az addig halkan cserfelő csermelyt. Fehér habok tornyosultak a kövek fölé, hogy eltaszítsák, tovagörgessék őket, ám azok meg se rezzentek. A patak egyre dagadozott, a víz színe megemelkedett, s már-már attól kellett tartani, hogy – kilépve medréből – áradást okoz, elmosva mindent, ami az útjába kerül.

     – Megállj, te zubornyák, fékezd a haragod, hagyd békén folyni e szegény patakot! – kiáltott fel ekkor hirtelen Plump Pepi, kinek már a túracipőjét nyaldosták a veszedelmes hullámok.

     A kövek közé szorult vízitündér hökkenten kapta fel aprócska fejét.

     – Te meg ki vagy? – kérdezte.

     – Én Plump Pepi, városi víz- és gázszerelő vagyok.

     – Víhihihíííz...? – ámult a tündérféle.

     – És gázszerelő – bólintott nagyot Pepi.

     – Szóval manapság már a vizet is szerelni kell? – csóválta fejét a zubornyák. – Rég nem zuborogtam emberlakta vidékeken, de mindig is sejtettem, hogy ez lesz a vége a nagy mohóságotoknak. Folyton csak az erdőirtás, csatornázás meg szemetelés, böh!

     – Most nem ez a lényeg – guggolt le a patak partján Pepi. – Hanem az, amire te készülsz.

     – Én kiszabadulni készülök, ha nem látnád – nyelvelt vissza a zubornyák.

     – Csakhogy közben áradást okozol, ami elmossa az erdőt, lezúdul a völgybe, be a nyúl- és rókaüregekbe, és mindent iszappal meg sárral takar, ami nem túl egészséges.

     – Hát én pedig akkor is ki fogom szabadítani magam! – vetette fel picinyke állát a zubornyák. – Vagy tán azt várnád tőlem, hogy addig szorongjak itt, míg ez a két kő magától szét nem mállik?

     Pusztító áradás, vagy a vízitündér örök rabsága? – morfondírozott magában Pepi. – A piros nyelű csőfogómra mondom, egyik sem jó megoldás.

     Aztán támadt egy ötlete!

     – Ide figyuzz, te zubornyák! A nagyimtól tudom, hogy te olyan tündér vagy, aki a víz erejével akár a hegyeket is képes megmozgatni.

     – Ez így igaz – biccentett a zubornyák. – Ha elég víz akad a kezem ügyébe, simán megrepesztem a sziklákat, csomót kötök a folyókra, és dombot hordok oda, ahol addig völgy volt.

     – És mondd csak, kíváncsi vagy-e az emberek világára? – húzta össze ravaszkásan a szemét Pepi.

     – Hááát... Tényleg szívesen megnézném, hogy éltek mostanság.

     – Akkor kössünk szövetséget. Én kiszabadítalak a kövek közül, te pedig velem jössz a termoszomban a városba, és ezután nekem dolgozol.

     S lássatok csudát, ez bizony így is lett! A zubornyák boldogan tartott Pepivel, hisz nagyon kíváncsi volt az emberek világára. Pepi pedig örült, hogy olyan varázslatos inasra tett szert, mint amilyen egyetlen más víz- és gázszerelőnek sincs a föld kerekén. A vízitündér a termoszában lakott, s ha Pepit duguláshoz, túlfolyáshoz, csőrepedéshez hívták, vele tartott. Mikor aztán senki nem nézett oda, a szerelő slutty, a termoszból a csövekbe eresztette a zubornyákot, aki aztán sebesen megkereste a hibát, s bűverejével mozgatva a vizet, elhárította a dugulást, lecsitította a túlfolyást, és megmutatta Pepinek, hol kell beforrasztani a repedt vezetékeket.

     Így lett mára Plump Pepi a város legkeresettebb víz- és gázszerelője, a hegyről jött vízitündér pedig a legviláglátottabb zubornyák, aki csak valaha egy termoszban lakott.

 


 

 

Főoldal

 

2013. március 20.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png