Helyszíni tudósítások

003__1_.jpg

Szabó Zsuzsa

A Himnusztól a mélyszegénységig

12. Kortárs Drámafesztivál

 

A magyar Himnusszal indult az idei Kortárs Drámafesztivál. Nem mintha hivatalos megnyitóról, vagy ünnepélyes keretekről lett volna szó. Hanem egy akarva-akaratlanul is kiemelt pozícióba helyezett, a fesztivál egészének irányvonalát pár percben összefoglaló szervezői gesztusról.

A Himnusz ugyanis egy olyan előadás, az Apátlanok első perceiben hangzott el, melynek végén önkéntelenül tett kommentként futott ki az egyik néző szájából: tényleg ilyen kilátástalan lenne a mai magyar valóság? A kezdeti pillanatok meglepően emelkedett hangulata alól egyből, erős váltásként húzták ki a talajt. Innentől kezdve a nemzet alapjait jelentő, az összetartás folyamatosan szajkózott elveire épülő magyar család fokozatosan szétszakad, pedig visszatarthatatlanul halad a rendszerváltáskor megálmodott szabadság útján. A család történetén keresztül látjuk, a régen várt sikerek reménye egyre inkább szertefoszlik. Az önmagunkat, hazánkat meghatározó színházi és kulturális folyamatokat előtérbe helyező fesztivál aligha üthetett volna meg ennél kortársibb hangot. Ahelyett, hogy egyszerűen magunkat ünnepelnénk, nézzük meg, milyen problémákkal is küzdünk. Az eset jelentőségét már csak az is kiemeli, hogy ráadásul egy külföldi előadás tartotta elénk ezt a tükröt. Az Apátlanok (Die Vaterlosen) a Theater Regensburg meghívott vendégjátékaként érkezett, és Mikó Csaba azonos című drámája hazai ősbemutatójának számított egyben.

A tíznapos programsorozatot végiglátogató nézőben az elmúlt napok eseményeit végiggondolva felmerülhet a kérdés: mennyire szólt ez a fesztivál Magyarországról? Annyiban biztosan, amennyiben az éves színházi terméséből kiválogatott legprogresszívebb és legreprezentatívabb előadások mégiscsak fontos, meghatározó részét képviselik az ország kultúrájának. A vállalás ilyen szempontból sikeresnek tekinthető: a fesztivál széles metszetet adott a kortárs magyar színház elismerésre méltó útjairól, rengeteg példát kaptunk általános és aktuális kérdéseket feszegető előadásokból. Ilyen szempontból azért tekinthető eredményesnek a fesztivál, mert látszott, nem csak a budapesti, vagy csak a sztárelőadásokra fókuszált. És nem is csak előadásokban testet öltő kezdeményezésekre, hanem átfogóbb, akár nemzetközi kontextusba is helyezhető projektekre is. Megpróbált teret adni az amatőr, vagy akár a határon túli kezdeményezéseknek is.

A fesztivál során megfogalmazott, sokszor ki nem mondott kérdés: tulajdonképpen mi tesz egy előadást egy bizonyos helyhez kötötté, jelen esetben Budapesthez vagy Magyarországhoz, érdekes marad-e általános szinten is, ha a helyi közösségnek szól, ha a lokálisan jellemző problémákból építkezik? Ezt a kérdést aztán maguk az előadások tették érvénytelenné. Pont azért kaptak teret a nemzetközi fesztiválprogramban, mert más kultúrákban is értelmezhetőek maradnak, problematikájuk általános érvényű. Mindezt jól példázza az a felismerés is, hogy a fesztivál meghívott külföldi vendégei, különböző országok színházi szakemberei angol nyelvű szinkrontolmácsolást hallgatva is megértették, mi van a leginkább közéleti, vagy magyar történelemre, irodalomra tett utalásokkal operáló előadások mögött. Ennek legjobb példája a Vígszínház Gogol művén alapuló, de szinte a végletekig magyar viszonyokra alkalmazott A revizor című előadása. Bodó Viktor rendezése a nézőket folyamatosan, minden percben kiszólásokkal, explicit utalásokkal bombázza.

revizor_01_domolky_daniel_print_052.jpgA revizor, fotó: Dömölky Dániel

A januári bemutató óta nyilvánvalóan frissítettek az előadáson, belegyömöszölték az azóta eltelt eseményekkel való játékot is. A szerteágazó előadás mégsem válik fárasztóvá, a sokszor olcsónak tekinthető, folyamatos poénok is úgy illeszkednek a játékba, hogy folyamatosan fenntartják annak lendületét. A szünetben pedig lelkesen mesélte egy New York-ból érkezett néző: nagyon élvezi az előadást, a párizsi Comédie-Française Revizor-feldolgozásánál is még sokkal contemporarybb, és maradéktalanul érti az inside joke-okat. Igaz, ő beszél magyarul is, és követi az egyre többet hallható itthoni eseményeket. De mint ahogy az előadást követő, a fesztivál apropóján szervezett, rendhagyó késő esti közönségtalálkozón kiderült, a Mohácsi-rendezésekhez híven szintén idézetekkel és utalásokkal teli E föld befogad, avagy számodra hely című előadás is értelmezhető volt a külföldi vendégek számára.

Az Örkény Színház produkciójának központjában az igenis jelentős aktuális téma, a végletesen erőszakos és ésszerűtlen kirekesztés, vagy még inkább a be nem fogadás áll. A probléma a zsidók deportálásának szürreális és groteszk jelenetekben való feldolgozásában elevenedik meg. Úgy látszik, a kirekesztés, társadalmi meg nem értés kérdésköre szerencsére sokakat foglalkoztat mostanában. Ezt a témát járja körül, csak a középiskolások világának titkait kutatva, a Stúdió K nagy sikerű előadása, az Állampolgári ismeretek is. Nagyon érdekes és inspiratív ötlet a Szputnyik Hajózási Társaság új színházi projektje, a Szociopoly. Az érdeklődők egy délutáni workshop keretein belül ismerkedhettek meg a társasjátékkal. A Szputnyik ezzel az ötletével a mélyszegénységben élők helyzetének megértését célozza, mindennapi szűkölködéseiknek egy játék keretein belül történő átélésével. A produkciót leginkább iskolákba, diákoknak szánják. Az említett délutánon a workshopon résztvevőkből álló négy család izgult azon, vajon a fogamzásgátló és a rendőri bírság kifizetése mellett lesz-e esélye minden hétre gondoskodni elegendő élelmiszerről a hónap végéig, ha esetleg a segélyeken kívül feketemunkát is kap. Az ötlet pedig azért színházi, mert a kockával kidobott élethelyzeteket a társulat színészei teszik játékukkal még életszerűbbé.

Miközben a fesztivál látogatói számos helyszín között buszoztak ide-oda, a legkitartóbbak pedig utolsó éjjel Kecskemétre is leutaztak, a programok központja mégiscsak a Jurányi Inkubátorház volt. Ide szervezték a szokásoshoz képest nagy közönséget megmozgató több órás beszélgetéseket is. Egy egész délelőttöt megtöltött a fesztivál nemzetközi konferenciája, melynek egy beszélgetése a kultúra önfenntarthatóságáról, az ingyen kultúra lehetségességéről szólt. A különböző európai színházaktól, színházi szervezetektől érkezett vendégek beszámolói alapján kirajzolódni látszik: az alternatív, állami támogatásokra egyre kevésbé számító kultúra egyre inkább differenciálódik, kis csoportok keletkeznek, melyeknek az anyagi fennmaradás érdekében összefogásra van szükségük. Ezért egyre több koprodukció születik kisebb és nagyobb társulatok, színházak és szakemberek között. Maga a Kortárs Drámafesztivál is ilyen koprodukcióknak köszönheti fennmaradását. A szűkös állami támogatás mellett ezért is örvendetes, hogy a hosszabb távra visszatekintő együttműködésnek köszönhetően, idén például a regensburgi színházzal és a berlini Heinrich Böll Stiftunggal együtt dolgozhatott.

Talán jól mutatja, hogy hasonló jellegű, nemzetközi konferenciákra azért is szükség van, mert a híre egészen a határon túlra elért: a Szatmárnémeti Színház egyik képviselője szorgosan jegyzetelt, hogy hazatérve továbbadhassa a konferencián levont tanulságokat. A szervezők egy egész napos programot szenteltek a mai magyar dráma fiatal képviselőinek bemutatására is. (A programról készített részletes beszámolónk itt olvasható.) A beszélgetéssorozaton megismertük Potozky Lászlót is, a Bárka legfrissebb számában megjelent Sztrodzsegon című dráma szerzőjét. A délutáni programot követően a marosvásárhelyi Yorick Stúdiónak a drámából készült előadását láthattuk, Sebestyén Aba rendezésében. A történet szereplői a társadalom szélére lecsúszott, tengődő emberek, akik már vagy gyerekkorukban a sztrodzsegon nevű ragasztót szívják, vagy végül azzal robbantják fel magukat. Az éppen bekövetkező rendszerváltás, mely itt inkább kapitalizmusról szól, az Apátlanokkal szemben még csak reményeket sem ad nekik. Olyan helyzetet látunk, amikor a rossz után már csak a rosszabb következhet. A drámában érzékelhető erős, fullasztó hangulat az előadásban szertefoszlott. A szereplőket bemutató apró koreográfiák nem árnyalták tovább az egyébként sem kidolgozottan megjelenített karaktereket. Néhány szerkezeti elemet is kivágtak a drámából az alkotók, így sokszor a következetlenség zavarta meg a nézőt. A zenei bejátszások miatt is inkább értetlenkedni lehetett, mint hogy jobban összefűzték volna az előadást. A kortárs drámáról szóló beszélgetésen bemutatásra került a Reaktív elnevezésű projekt is. A program szervezői drámapályázatot hirdettek meg Maradjak? Menjek? hova? címmel, a beérkezett legérdekesebb alkotásoknak bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a Trafóban, felolvasószínházi formában. A fesztivál „off-programjai” során arra is lehetőség nyílt, hogy a már elkészült, az emigráció problémájának szituációira épülő előadásokból nézzünk meg párat. Az egyik Szil Ágnes Csak oda című drámájából készült. A történet főszereplőjét, a Norvégiából rövid időre hazatért fiút a kiköltözés óta eltelt húsz év és az óriási távolság visszavonhatatlanul elválasztja már családjától. Az előadásnak sikerül ugyan több oldalról, felolvasószínházi formájához képest ötletesen körüljárni a megtört kapcsolatokat, azok mégis a sztereotípiák szintjén maradnak.

A fiatal színház és dráma útjainak megismertetését szintén célul kitűző fesztiválon több nap várta a vendégeket a nemrég nyílt és teljesen más hangulatú, többféle civil szervezetnek teret adó Aurórába szervezett Fesztiválklub. Az „off-programokon” változatos utakon kerülhettünk közelebb a kortárs drámához és annak képviselőihez. A szervezők törekedtek például arra, hogy a műfordítások nehézségeit innen is, onnan is bemutassák. Egy új drámaantológia, a Szertelen Színdarabok New Yorkból szerkesztőivel és fordítóival, valamint Emel Dev (török) és Michał Marek-Młot (lengyel) drámafordítókkal megint csak megkerülhetetlen volt a kérdés: a kulturális különbségekből adódó nehézségeket milyen módszerekkel lehet áthidalni.

001__2_.jpgBeszélgetés Emel Dev  és Michał Marek-Młot  drámafordítókkal,
fotó: Mekler Zsuzsa

A szinte minden napra jutó koncerteken, különböző produkciókban, helyszíneken és beszélgetéseken külföldi és magyar színházi emberek szervezett vagy véletlenszerű, de állandó felbukkanása újabb felismerésre adott okot. A magyar dráma és színház megtalálja útjait, de ahhoz, hogy ezek átfogó képet adva láthatóvá is váljanak, egy kortárs drámafesztiválra van szükség.


 Főoldal  

2014. december 09.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Esterházy Gitta kapja idén a Krisztina-díjatGyerekirodalmi íróképző indulHírek a Tokaji ÍrótáborbólArany János korától vizsgálja a magyar irodalom változásait a 45. Tokaji Írótábor
Versek
Vörös István: Hermész-szonettekBertók László szalmaszál-firkáiHorváth Veronika verseiGömöri György versei
Prózák
Beck Tamás prózáiAndrássy József: NagyszombatElmaradtGaraczi László: Hasítás
Kritikák
A kör teljes megismeréséhez szükséges „π”Latin világban - Géczi János: TörekValóságok között - Bogdán László könyvérőlAz emlékezés szerkezete
Esszék, tanulmányok
Csoóri Sándor és a „bartóki” modellHalmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéje
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA