Banner Zoltán
Sors és jelkép
Ezzel a címmel április végén nyílt meg, s augusztus végéig látogatható a Várban, a Magyar Nemzeti Galéria „A” épületében, az évszázad, pontosabban a trianoni békeszerződés óta eltelt 100 esztendő legteljesebb erdélyi művészeti kiállítása.
Az első erdélyi magyar művészeti szervezet, az 1930-ban Kós Károly által alapított Barabás Miklós Céh 1937-es, 1941-es budapesti bemutatkozását, majd a szélesebb körű, 1944-es Nemzeti Szalonbeli tárlatot (meg az 1990-es rendszerváltozás utáni néhány alkalmi csoportkiállítást) követően ez a válogatás tulajdonképpen az első alkalom, hogy az egyetemes magyar művészet anyaországon kívül eső legjelentősebb régiója hatalmas, rögtönzött múzeumként tárja értékeit az ország nyilvánossága elé.
A kiállítás kurátora, Szücs György, a Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese 150 festő, grafikus, szobrász, iparművész több mint 400 műalkotását a következő kilenc szekció szerint tematizálta: 1. Ember a tájban – a tájfestészet különböző megnyilvánulásai, 2. Kőben és fában – szobrászati tendenciák, 3. Akik előttem jártak – Mikó Imre könyvének címe nyomán portré és kiemelkedő erdélyi városrészletek, épületek, 4. Avantgárd sugárzás – az izmusok különféle típusai, 5 Klasszikus értékek nyomában – neoklasszicista, római iskolás művek, 6. Művészetek és társadalom – az új embertípus megalkotására vállalkozó művek, 7. A realizmuson innen és túl – szürrealista, szürnaturalista alkotások, 8. Hagyomány és grafikai megújulás – a grafikai formanyelv megújítására tett kísérletek, törekvések, 9. Itt és Mást – Bretter György kifejezése alapján, neoavantgárd tendenciák.
A gyűjtemény legnagyobb érdeme, hogy a huszadik századi erdélyi magyar művészet dimenzióinak a felvillantásával azokra a hiányokra is rávilágított, amelyek csak újabb és újabb kiállítások által érzékeltethetik annak a világnézeti meggyőződésnek és művészi magatartásformának a sokrétűségét, amit transzilvanizmusnak nevezünk.
E sorok szerzője tollából éppen 25 évvel ezelőtt, 1990-ben jelent meg e korszak (1920-1990) jelenségeinek az összefoglalására tett első kísérlete az akkor még létező Képzőművészeti Kiadó felkérésére (s könyvemnek ugyancsak éppen Szücs György volt a szerkesztője): Erdélyi magyar művészet a XX. században címmel. Menekülés (Békéscsabára való áttelepedésem) közben fejeztem be, hevenyészett képanyagot prezentálva, ezért e mostani, rendkívül gazdag kiállítási összképet tekintem könyvem igazi, megelevenedett illusztrációjának.
Persze, ennél sokkal fontosabb tény, hogy a napokban végre napvilágot látott a várbeli kiállítás méretes, 398 oldalas, több mint 500 színes és fekete-fehér reprodukciót felvonultató katalógusa, amelyet július 29-én mutattak/mutattunk be a helyszínen. A 13 szerző pedig tanulmányaival úgy járja körül a korszak szellemi-művészettörténeti-művészetfilozófiai tájegységét, hogy mind a lényeghez (erdélyi lélek, erdélyi gondolat) való közelítéssel, mind a tőle való távolodással egyaránt, akarva-akaratlan azt igazolják, hogy Erdélyben született művészek ma is vannak, ezután is lesznek, de a Sors kihívásaira – ha jelképesen is, de – szilárd önazonosságtudattal és illő alkotói felelősséggel reflektáló erdélyi művészet korszaka lezárult.
