A nagyváradi Várad című folyóirat szerkesztői-munkatársi közösségét látta vendégül a Bárka és a Körös Irodalmi Társaság április 2-án. A megszokott könyvtári helyszín helyett ezúttal a Békés Megyei Jókai Színházban (annak is az 1. számú próbatermében) az est, fekete falak és elsötétített nézőtér valahol a harmadik emeleten — sajátos környezet. Elek Tibor moderálja a beszélgetést, mellette négyen az asztalnál: Szűcs László költő, újságíró, a Várad főszerkesztője, Szilágyi Aladár író, újságíró, Kinde Annamária költő, újságíró, és Gittai Isván költő.

Felvezetőjében Elek Tibor rövid áttekintést adott Nagyvárad gazdag irodalmi hagyományairól (a Holnap antológia írócsoportjáról, a századelő virágzó kávéházi kultúrájáról, az Ady-Körről), majd Szűcs Lászlót kérdezte a 2002-ben alapított Várad indulásáról, koncepciójáról, törekvéseiről.

Nem előzmények nélkül indult a folyóirat, mondta Szűcs, a Várad alkotói gárdája már készített lapot Nagyváradon korábban is, a kommunista diktatúra bukása után Kelet-Nyugat címmel hozott létre (és tartott mozgásban) kulturális hetilapot ugyanez a csapat. Néhány évig (a felszabadulást követő szellemi konjunktúrának köszönhetően) nagyon sikeresen működött a vállalkozás, ismert és elismert sajtótermékké nőtte ki magát, ám később finanszírozási nehézségekbe ütköztek, az emberek egyre kevesebbet olvastak, a Kelet-Nyugat kiadása akadozni kezdett, többször felfüggesztették megjelenését, majd 1996-ban végleg szanálták a lapot. Már akkor gondolkodtak egy új folyóirat alapításán, keresték a lehetőséget, míg 2002 januárjában, egy utószilveszteri bulin harminc váradi sajtós és művészember úgy döntött, hogy belevágnak. Találtak anyagi támogatót az első két szám kiadásához, és mire azok elkészültek, sikerült megszervezni a lap tervszerű gazdálkodását is. Előbb negyedévente, majd kéthavonta, a tavalyi évtől pedig már havonta jelennek meg, a folyóirat felfutó ágban van, tekintélye, népszerűsége egyre nő. Miközben a szerkesztői közösség, másokkal együtt, a Várad mellett egy közéleti hetilapot készít Erdélyi Riport címmel.

Szilágyi Aladár szintén alapítója (később főszerkesztője) volt a Kelet-Nyugatnak, elsősorban közíróként ismerjük, Elek Tibor őt először a Klisszura titkai című riportkötetről, a soknemzetiségű Romániáról faggatta. Tizenhat különböző kisebbség, töredék-népcsoport található ma is az országban, mondta Szilágyi, Románia (bár alkotmánya nemzetállamról beszél) rendkívüli gazdagságot, sokszínűséget mutat hagyományiban, nemzeti identitásaiban. Örmények és makedónok, lipovánok, svábok és szászok, lovári romák és muzulmán (!) cigány közösségek élnek a többséget adó románokkal, valamint a romániai magyarsággal közös hazában. Aztán a prózaírói munkásságról. Szilágyi Aladár regényrészlettel szerepel a friss Bárkában. A Verita vándorai szövegvilágát, koncepcióját mutatta be a szerző (a regény egy a huszadik század első felében, Svájcban létesült kommunában játszódik, valós szereplőket mozgat, többek között Thomas Mannt, Hermann Hessét), majd ízelítőül felolvasott egy rövid jelenetet. Szögletes, jó ritmusú próza, a megjelenített környezet pedig csábító (ha jól értem, a kommuna életformája megelőlegezte a későbbi szexuális forradalmat).

Kinde Annamária alkotói műhelyéről mesél. A 2006-ban megjelent, Mondhatatlan című könyvében (is) ciklusnyi vers alanya (és beszélője) a titokzatos Szandra May. Ki ő, kérdezte Elek Tibor. Talán ez az est legizgalmasabb része. Kinde az alteregók poétikai funkcióját magyarázta, hogyan adnak lehetőségeket, hogyan nyitnak új utakat a felvett szerepek. Szandra May (a világot megmentő májusi nő) az ő leszakadó személyiségdarabja, mondta a költőnő, a kertben olvasgató, álmodozó, a világot kritikusan figyelő én projektálódása. Teremtett mellé egy férfit is, Tom Vanguard tengerészt és nőcsábászt, a kettejük különleges viszonyát, lüktető-alakuló kapcsolatát később verses regénnyé szeretné szerkesztni. Szandra May-verseket olvas.

Gittai István régi motoros a költészetben, első versei negyven évvel ezelőtt jelentek meg. A Csau-éra szabadsághiányos környezetében főleg ellenálló lírájával keltett feltűnést, újabban azonban inkább a személyesség, a két ember közössége, az intimitás érdekli. Elek Tibor biztatására két utolsó kötetéről, az ún. araszos prózákat összegyűjtő novelláskönyvről és az Érzelem(szó)tár című versgyűjteményről beszél hosszabban. Majd pikáns, helyenként pajzán verseket olvas öblös hangon, jókedvűen — jutalma kirobbanó taps, hangos siker.

Barátságos, felszabadult csapatnak, szerves közösségnek mutatkozott a váradi irodalmi különítmény. Anekdoták, informatív elemek és elmélyültebb szakmázás váltogatták egymást jó ritmusban, amitől aztán arányos, emberarcú lett az egész produkció.

Másnap ráduplázott a Várad Békés megyében, a gyulai művelődési házban reneszánsz felolvasóest, a moderátor ismét Elek Tibor, a fellépők a Bárkásokkal kiegészítve — az alábbi fotók egy része ezen a rendezvényen készült.

— Tritius —