„Csapongó, laza, zaklatott emlékezőt imitál a szöveg, mely paradox módon mégis rendkívül rendezett, arányos és fegyelmezett. A főhős (aki Hirsch doktornő tanácsára a Félix nevet kapja saját magától a harmadik fejezetben) két nő között őrlődik, sajátos művészi ambíciói vannak –egy vonósnégyes brácsása – nem találja a helyét a világban. Különös története „a farkasréti bulitól az erzsébet hídi vízbeugrásig” egy rendkívül szövevényes, sűrű, töredékes elbeszélésben, sok apró képpel, jelenettel, utalással, motívummal átszőtt, a tudat áramlását érzékenyen felidéző nagymonológban bomlik ki. A regény egyetlen mondat, a csupa kis betűvel írt szöveget négy fejezetre tagolta az író (ÉN, TE, Ő, X,), a mondat, azaz a regény végén nincs pont. Ezek a formai gesztusok is azt erősítik, hogy itt valaki tényleg önmagának ír, nem másoknak, ki akarja magából írni saját belső világát. Ennek a szándéknak az imitálása során öntörvényű nyelvi világ épül fel, tele ironikus, humoros, játékos elemekkel és a lélek rezdüléseit követő briliáns miniatűr leírásokkal.” (Bodor Béla a metaXáról)