Csoportkép az Olvasó nő szobránál, a Szentesi Könyvtár előtt
Bene Zoltán
Kurázsi papa gyermeke
Versírók és Versmondók III. Találkozója Baka István emlékére
2015. február 20-21.
Ha föltesszük a kérdést, mi az irodalom, s főként, mi a vers státusza a harmadik évezredbéli magyar társadalomban, valószínű, hogy túlnyomó többségben pesszimista, vagy minimum szkeptikus válaszokat kapunk. De vajon alátámasztják-e a borúlátást a kutatások, a statisztikák? Egy 1973-as felmérés szerint hazánk olvasási teljesítménye mind a sebesség, mind a szövegértés terén az európai mezőny végén kullogott; egy 1992-es vizsgálat alapján azonban már az első harmad alsó fertályában helyezkedtünk el. Azonban – Nagy Attila olvasásszociológus véleménye szerint – ennek „elsődleges oka a gazdaságilag-technikailag fejlett országokban, a globalizálódó világ vezető államaiban tapasztalható visszaesés, a funkcionális analfabetizmus növekvő problémája.” Egy másik, 1986 és 1995 közötti hazai felmérés pedig egyértelműen azt mutatja, hogy Magyarországon is erősen és rohamosan romlanak az olvasás pozíciói, tehát pusztán arról van szó, hogy az ezredvégen talán még nem olyan viharos sebességgel mondtunk le az olvasásról, mint példának okáért a németek, a hollandok vagy a belgák, de semmi esetre sem arról, hogy többet olvasnánk, mint 1973-ban.
S ha mindehhez hozzátesszük, hogy az elmúlt húsz évben a verseskönyvek rendre 2-300-as példányszámban jelennek meg, mégis évekig kínálják őket a könyvesboltok, hát nehéz optimizmust erőltetnünk magunkra.
A találkozó szervezője, lelke és motorja:
Paulovics Tamás
A versszerető embernek derűlátásért Szentesre kell utaznia, február harmadik hétvégéjén. Él ugyanis Szentesen egy ember, úszóedző, versmondó és -író, egy elszánt, jóakaratú férfiú, aki immár harmadik alkalommal tesz csodát és mutat fityiszt a statisztikáknak, kétkedőknek, fanyalgóknak. Paulovics Tamást – mert róla van szó – nem érdeklik a nehézségek, nem törődik sem a versolvasás, sem a „versszeretet” helyzetével, sem a honi civil társadalom gyöngeségén és tehetetlenségén sajnálkozókkal, ő fogja magát és véghezviszi azt, amit eltervezett, s ami már messze túlmutat önmagán. Valódi, alulról szerveződő, a szó legnemesebb értelmében civil kezdeményezéssel, elemi erejű civil kurázsival valósítja meg álmát: a versmondók és versírók találkozóját – Szentesen.
Az álmot valóra váltani 2013-ban sikerült először, majd tavaly másodjára. Az idén, 2015-ben pedig minden eddiginél több vendég látogatott el a Csongrád megyei kisvárosba, hogy részese legyen a vers, az irodalom ünnepének. Egészen pontosan a szervezőn kívül nyolc versmondó (Antal Anikó, Fabulya Andrea, Gémesi Márta, Herbály Jánosné, Kató Hajnalka, Kerekes Edit, Kosztolányi József és Széman Emese Rózsa) és kilenc költő (Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Mirtse Zsuzsa, Daniel Sauca, Szentmártoni János, Szepesi Attila és Veszelka Attila) vett részt a találkozón; jelen volt továbbá Füzi László, a kecskeméti Forrás és Elek Tibor, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, valamint – miként minden esztendőben – idén is eljött Kiss László, a Versmondók Egyesületének elnöke, a Versmondó című periodika főszerkesztője.
Költő-vendégek:
Szentmártoni János és Mirtse Zsuzsa a közönség soraiban
Az esemény védnökei között az alkotók (Buda Ferenc, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke) és a kulturális szervezetek vezetői (Kiss László, Szűcs Ildikó, a Szentes Városi Könyvtár igazgatója) mellett a helyi politikusokat (Szirbik Imre, Szentes város polgármestere és Bozó Zoltán, a Csongrád Megyei Közgyűlés Pénzügyi Bizottságának elnöke) is ott találjuk, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a vérbeli civil kurázsi, a kemény munka és az elszántság eredményre vezet.
A találkozó közönsége, az előtérben Veszelka Attila, költő
A találkozó – immár hagyományosan – boros-verses-beszélgetős vacsorával kezdődött péntek este. Másnap a Szentes Városi Könyvtár rendezvényterme a „pótszékezésig” megtelt, a versmondókon és versírókon kívül számos versszerető hallgatta végig Nánási Orsolyának és Mihály Bélának, a helyi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak megnyitó gyanánt elhangzó klarinét-futamait, majd a versmondók interpretálásában a zömében a jelenlévő költők tollából származó költeményeket – cáfolva mindenféle felmérést és ébren tartva az irodalomszeretőkben, a költészet elkötelezett híveiben a bizakodást. A versmondásból az idei találkozón a költők is kivették részüket egy-egy saját mű fölolvasásával.
A költők is olvastak fel saját köteteikből. Markó Béla
Nem mellesleg a versünnep közben Szentes polgármestere átvette Lövétei Lázár Lászlótól a Székely Könyvtárnak az elmúlt egy esztendőben megjelent köteteit, s íziben továbbajándékozta valamennyit a könyvtárnak – ez az aktus szintén tradíciója már a februári találkozóknak, amiképpen Radnóti Miklós emléktáblájának megkoszorúzása.
Lövétei Lázár László (jobbról) átadta a Székely Könyvtár köteteit
Szirbik Imre (középen) polgármesternek.
A rendezvény érdekes és tanulságos színfoltja volt a szombat délutáni kerekasztal-beszélgetés, amelyen Füzi László, Elek Tibor, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, a Zilahról érkezett, román nyelvű költő, Daniel Sauca, a Caiete Silvane irodalmi lap főszerkesztője és Kiss László a szentesi civil kezdeményezés irodalmi hatásait, valamint az irodalmi lapok financiális helyzetét és társadalmi megbecsültségét elemezték, megállapítva, hogy egyfajta végvári harcot folytat mindenki, aki a magas kultúrát, a művészetet őrzi, ápolja, menekíti és újítja meg.
Főszerkesztők kerekasztal-beszélgetése:
Bene Zoltán, Kiss László, Lövétei Lázár László, Elek Tibor, Füzi László
Mindent összevetve, a szentesi versíró-versmondó találkozóról hosszan-hosszan lehetne sorolni a pozitív jelzőket, a legfontosabb talán mégis az, hogy a reményt táplálja. A reményt, hogy a civil kurázsi, ha hegyeket nem is, de embereket igenis képes megmozgatni és egymáshoz közelíteni, képes hidakat építeni és ösvényeket vágni a dzsungelben, s így táplálhatja a reményt. Mert élnek még közöttünk olyanok, mint a hídépítő-ösvénytaposó Paulovics Tamás és nem haltak ki azok sem, akik írják, mondják, olvassák és hallgatják a verseket.
Fotó: Pusztai Virág, Ráfi Dénes