Kalász Márton
Alkalmak, elégiák (2)
(kései vonat)
Én, majd követő. Cél szeszély –
ritkán szállna le? Éjféltájt a perem fényéből lelépve.
Vártam volna be mégis ma árnyéktokat.
Csakhogy megtréfál – kezdtük ott, mit válaszolj.
Ama „egyfelé tartunk, már megkérdezem” –
szálló-ideg, vonzalma tél, kegyünk zord: szokna meg.
Annak a lápos vidéknek más is igénye –
nézzem láthajlatán? Nálunk, fejtik, irdatlanabb; ki edzhetett
körben, mondjuk, bármilyen fronton – fönt nyirkos mazuria.
Kérnek tüzet, majd képre új, amúgy hát ismerem.
Persze csak célszerény: száraz ábrándjain –
lassulj a fenyves ösvenyén a rozzant, háttér kertajtó elé.
Ne a töprengőn töprengj, árnyékán, épp mása sincs, miért.
Holt éltű bonmók tanyája, vakkantás, köd. „Semmi settenkedés, bent mi.” Fojtónk, toldónk léttételen. Ha én –
(Wilhelmshorst)
(A Nelly-Sach-ház)
Düsseldorfban a Nelly Sachs-ház
idős zsidó emberek otthona; urnák évre – míg ott
tudtuk, így: létre „árnyukban”. Bent halt meg, ott lakott
Rose Auslander. Urnánk: századunk – állhatatod,
költőink. Európa visszfénye lettél inkább csak, Czernowitz,
régen operád volt. Bármi hévvel szólva, gettód is gazdagabb –
(Celan fekete tej oxümoronját Rose Ausländer verssora
örökíthette) forget: mindkettő. Ausländer félelmük derűje lelkület.
Rose ablaka, nem tudom, itt akár Rajnákra is nézhetett.
Van fönti folyónév – bárhol honvágy szegzi nyelvre érvnek a vizeket.
Verseink derűjét, amikkel megrendít, s akik megrendítenek.
Celan folyója melyik Rajnánál lett volna értőn érthetetlenebb –
éjféli hídja álságos? Rose asztalán napra vers – hírként, virág.
„Jégrózsa tegnap a gettó ablakában, mára elég a tövise.” Címzett Antschel lehetett.
Megjelent a Bárka 2009/1. számában.
Kapcsolódó:
A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:
Acsai Roland versei
Rapai Ágnes versei
Géczi János verse
Simek Valéria versei
Főlap
