Versek

 

 13._Jenei_Gyula_2.jpg

 

Jenei Gyula

 

Távlat

 

mióta meghalt az apám, mindegy, hogy boldog
volt vagy boldogtalan. neki már semmi nem
fáj, csak nekünk, akik emlékszünk rá, akik ellene
tettünk, kihasználtuk, nem szerettük eléggé.
                                                                                  már
csak nekünk fájhat, ha bántanak minket: ütnek,
semmibe vesznek, ha szenvedni hagynak, s ha
munkál még a lelkiismeret, az is kínozhat,
ha megalázunk, kihasználunk, nem szeretünk;
vagy csak észleljük, eltűrjük magunk körül
a különös embertelenséggel megvalósuló
közönyt, erőszakot, ha a tévében látjuk
a megmagyarázott nyomort és népirtásokat,
ahogyan a tátott tőke sárga szája…
                                                                 de ezek is
csak addig fájnak, ameddig a történetek
elérnek, amíg valaki elolvas egy verset vagy
regényt a szörnyűségekről, miközben csokoládét
majszol.
                mert kinek lenne, lehetne annyi igaz
könnye, hogy elsirassa az összes indiánt, akiket
a telepesek legyilkoltak a vadnyugati filmekben
is, meg azokat, akik háborúba, gyerekszülésbe, 
forradalmakba haltak bele, hogy aztán az élet
mégiscsak továbbmenjen; hogy meggyászolja
az atomkatasztrófák túlélőit, a rákos, bőrhámlásos
szerencsétleneket, a lágerek népét vagy azokat,
akiket betegségek, gerincbántalmak, minősített
fájdalmak gyötörnek, lelki nyavalyák.
                                                                    az embert,
aki tudja, rosszul választ eszmék és szerelmek
közül, de választania kell.
                                               milyen kegyetlen tud lenni
az ember, mondja az ember. de hát ki okoz több
szenvedést: az ember vagy az isten?
                                                                  persze mindez
mindegy is egy idő után, mert a kövek, a kvarkok
nem emlékeznek semmilyen kínra, s az információ is
csak addig információ, míg létezik, aki értelmezni
tudja, utána már csak valamiféle rendezettség
érzetét kelthetnék a betűk, a bitek, a mondatok,
ha lenne még érzet, ha értelmezhető lenne, hogy
mi is az a rendezettség.
                                           de csak az űr lesz, a miriád
hideg csillagok, amelyek a rengeteg térben
és időben pulzálnak, mozognak, a franc tudja,
mit csinálnak, s csak atomok lesznek, szén,
hidrogén, nitrogén és a többiek, de még
nekik sem lesz kedvük újrakezdeni ezt a komédiát,
ami tart még valameddig mindenkinek.

 

Megjelent a Bárka 2019/2-es számában.


Főoldal

2019. április 09.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások (1)
2019. április 10. 10:01
Szávai István
Pontos. A végét illetően azért van egy kis mentségünk. Négy ezredév után a nap kihúny! Talán most is tévedünk.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA