Iancu Laura
Tolvajok
nagycsütörtök éjszakáimmal
kártyázik pogány kezed
mintha a sötétséget gyúrnád
gyásszá
fojtogatod vétkeidet
(látom a hó elébe megy
kifogja a szelet
kertek közé szorítja a
megvadult telet)
zokogni kéne nyerésre állsz
ha volt is szárnyam
régen megkötözték
ma este is tartom arcom
viselem más szégyenét
(úgy marad minden odakint
ahogy a vak koldus
botjával széjjelzúzta
higgyék hogy rabló volt
ki Jézust kereste utcánkban)
Csoportkép
Engem már nem keres anyám.
Virágnak gondol a
világvégi barázdán.
Várja a havas felhőket,
hozzák a végső telet.
Ködben szült – fehér a szüret.
Egy csoportképre összeáll
a halál s az élet.
Időtlenség
Vasfazékban viszem a szívemet,
nem szeretett
vert, vert,
ütött,
s a festett vértől elhaltak a
hittel csapolt erek.
Óra húszkor
üldözőben vesz
a bűntudat,
térdelni való idő nem maradt,
nyakamba veszem a
hazát,
a sírjelre akasztott cédulát.
Krizantém illatú irgalom
léptet át időtlen éveken,
kőből és fából
faragott szerelmeken.
Mennyi vétek van a szerelemben…
és meddig bűn, ha tagadom:
a piros arcom
azért piros, mert lebegni
lát, mint ködbe veszett csillagot,
lebegni látlak, s te nem tudhatod.
Szobor fejed és kőszíved
egyszer sem fájt,
nem átkozta a telet:
a szerelmet fagyasztó évszakot.
A piros arcom azért piros,
mert szeret.
Két kezem szereti fehér inged,
mi tőlem véd, mit a fagyosszentek
őriznek.
Szökésemben te vagy kit menekítek.
Csak a déli harangszó idejére
hazudlak idegennek.
Reggel a földről
Evés helyett is
közeledbe gondolom magam,
falnak támaszkodva
hosszason elnézem:
otthon hagytad ma is
a szemed,
vakvezetőd az aktatáskád,
felhők labdáznak veled,
mintha nem tudnák:
hajad szála sem görbülhet;
és minden repülőért
emelem kezem,
mint égre szökött szélforgó,
hogy elérjen.
Két kápolnavirág
Nem hagyok semmit
rád.
Az éjszakázó selyemruhát
őrület kitenni az ágyszélre…
Ha hittem volna sincs már
szükséged
ünnepekre;
és nem hagyom rád
a fecskéket,
velük írattam e végrendeletet:
örökségem te vagy,
és te vagy a kőkereszt:
szép kápolnavirág-korona,
kinek én vagyok fehér párja.
Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.