Versek

 

 Fecske_m__ret.jpg

 

Fecske Csaba

 

Akinek nincsen apja

 

tizenöt éve halt meg  apám
most már tudom nagyon
és azt is hogy
nem múlhat el csak úgy fájdalom
nem lehet semmivé
aki nincs többé nem ereszt
valóságosabb mint aki van
nem bírom letépni róla magam
már minden idő elfogyott
miért hogy annyi halál az élet
itt állok apám nélkül félbehagyva

 

 

A nélkülözhetetlen

          (Egy Welm Busch-vers átdolgozása)

 

nélkülözhetetlen volt valóban
nagyon ott tudott lenni ahol ott volt ahol megjelent
kaszinóba bálba nem szórakozni
a köz érdekébe’ ment

ott volt mindenütt ahol számít megjelenni
lövészünnepen lóversenyen
énekesek asztalánál tűzoltó gyakorlaton
nélküle nem történhetett fontos semmi sem

nélküle még a tyúk se tojt
a kakas nem kukorékolt
amikor sírba tettük magunkat  temettük
ránk szakadt amit ő tartott felettünk az égbolt

 

 

Mégiscsak

 

ide kéne érned végre
ahol régóta ott vagy
két lábon állni a földön
szembeszegülni széllel hatalommal
nem a bizonytalan állagú égben
csapkodni csonka szárnyakkal
mégiscsak a te dolgod  túloldalra
kísérni a vak időt

 

 

Ismerős

 

ismerős kép bár homályos
ég alá szorult mező tehenet legeltető fiú
a csillogó hátú Bódva partján a kép amatőr
de izgalmas életteli a sorakozó évek
ellenére vagy
éppen azoknak köszönhetően
ami nincs a képen az belőled hiányzik
nem lehet mindent megmenteni a
semminek támaszkodva mintha
a folyót ismeretlen helyre cipelő
halakat hallanám
a tücsköket ahogy magukra öltik
az éjszakát

 

 

Rizsszem

 

önmagánál hosszabb éjszaka
szőr nőtt a szívemen
olyan kevés jutott belőled nekem
el se kezdődtél már véget értél
most hogy eltévedt a csönd
sötétség nyálaz be mindent
érezni az Isten szájszagát
morzézó diófák gesztenyék
irdatlan meszesgödör az ég
nekem ütődik a lottyadt mellű szél
a semmiből kimeredő pillanat
szögén fönnakadva idegenként
nézem magamat íme egy elhasználódott
ember aki már csak szenvedni tud
élni örülni nem mer teng-leng
hánykolódik a létben mint
rizsszem a hurkalében

 

 

Isten

 

meghagytam őt magamnak
legyen valakim szükség esetén
aki megállít a szakadék peremén
aki sokadszor is visszafogadja
és magához öleli tékozló fiát
legyen neki is valakije
akiért tehet valami jót
hogy ne egyedül szomorkodjon
lakatlan csillagai között

 

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.


Főoldal

2017. szeptember 08.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png