Versek

Ol__h_Andr__s_478.jpg

Oláh András

 

életmentő gyilkosok

 

a háború bizony kemény dió

és amikor már majdnem vége volt

jött az a másik őrület

kidobolták hogy 300 férfi kell

s vitték Marci bácsit is

mint mondták: málenykij robotra

ahonnan csupán a visszaút nehéz

nem is talált haza senki

csak az a kopottas fickó aki pénzt kunyerált

arra hivatkozva hogy amikor

megszökött a táborból

a kabátját odahagyta Marci bácsinak

„az öreg jól van egészséges csak a

hideget nem bírja” sorolta készségesen

– vajon hány helyre kopogott még be

hasonló ürüggyel és szedett össze

néhány pengőt – mindegy is

hisz a remény hogy az öreg él

minden pénzt megért ebben

a másik világban ahol így

lehettek életmentők a gyilkosok

 

április bolondjai

 

lélektelenül és igazságtalanul süt ránk a nap

a spekuláns elme felragyogtatja az

ijedten szánk elé kapott kezet

rozsdaszín festékeit ránk borítja az idő

előássa a szabadság szörnyűségeit

a betegeskedő titkokat

hogy ki volt ügynök ki ellenálló ki hős

s ki lopta ki zsebünkből az álmokat

és másolt ide egy rongy hazát

ahol már ősszel eltiporják a tavaszt

s a sötétség beleette magát a falakba

a kő veled a kő ellened

a szavak kivert fogak közt fénylenek

bűnösök a szelídek

kiket a vad rendőrlovak csendre intenek

fájdalom ragyogja be a cipőkre tapadt sarat

s egy elrontott finálé kopott díszletei közt

közönyös reflektorok és rendőrkordonok

mögül cinkosaid elaljasult

hazáról hazudnak menetrend szerint

s mert korán megtanítottál

minket az igazságtalanságra tudd meg

bíráik magunk leszünk majd Uram

 

meggondolatlanul

 

kora este volt siettem

néha hirtelen üzennek értünk

s akkor menni kell könyörtelenül

cipeltem magammal néhány fáradt indokot

de minden leegyszerűsödött

elborzadok ha arra gondolok

mennyi minden jutott nekem

a test fájdalma s a léleké

miattad torzultam mindenidejűvé

hogy azonnal szerethesselek amint lehet

s ha volt is bennem egy kis gonosz

azt hittem átmostad egészen…

a határokról beszélgettünk

a gátakról és árterekről s akkor

meggondolatlanul belenyúltál a sebbe

– tudtam nyomban: mégsem ismertél

meg egészen és mindennap retteghetek majd

hogy melyik hibámat nagyítod rám

– akkor ott felmentést adtam magamnak

és elszabotáltalak végérvényesen

 

Megjelent a Bárka 2014/4-es számában.


 Főoldal

2014. szeptember 11.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elhunyt Kántor LajosArany 200 - pályázatNemsokára FISZ-táborMa kezdődik a Gyulai Várszínház 54. évada
Versek
Bíró József verseiTóbiás Krisztián verseCsontos Márta verseiPataki Tamás versei
Prózák
Andrássy József: NagyszombatElmaradtGaraczi László: HasításTérey János: Árkádiában ősszel
Kritikák
Latin világban - Géczi János: TörekValóságok között - Bogdán László könyvérőlAz emlékezés szerkezeteAlkalmi inga
Esszék, tanulmányok
Halmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA