Nagy Mihály Tibor
az ég peremén
a sínen
meztelen kislány
lépked
csorbul az él
zajong a szánk
arcunk is alkonyt rebben
fordul a szél
hajlong a láng
ki ég itt rezzenetlen?
a délután
világos és sötét
ezernyi tónusával szétszalad
a rejtezés szorongó ösztönét
megéled akkor éles ég alatt
de látható maradsz
bemérhető
sötét dobozban
rőt selyemre
hűsen simulj
borotvapenge
kedvesem
ne válaszolj
hajótörött
szerettem volna lenni
ki mindig
más
és
más
hajóra vár
a fiú
pőre nevetése
az arcok brokátjain át
mindenkit váratlanul ért
és készületlenül
a csöndtől fénylő
ágakon veríték
a kósza fák a parton vérzenek
a hallgatás már elveszíti ízét
a szó maga a méznél édesebb
epénél keserűbb
romlott igék
rossz ízét őrzi szájam
elhamvadás
ítélete világít
a hamutál apokalipszisában
megjelent a Bárka 2009/1. számánban
Kiss Judit Ágnes versei
Hecker Héla versei
Magyari Barna verse
Murányi Zita prózája
Kalász Márton versei
Egressy Zoltán prózája
Acsai Roland versei
Rapai Ágnes versei
Géczi János verse
Simek Valéria versei
Hajrá!