Versek

 

 9._Lapis_J__zsef.jpg

 

Lapis József

 

Beszédtöredékek a halálról

Rendezettség

 

hal – ‘életét bevégzi ‹főleg meg- igekötővel›’; ‘élő szervezet része elzsibbad’: elhal; ‘beleolvad, belevész valamibe’: hangom a szélvészbe halt. Származékai: halál, halálos, halandó, halódik, halódó, haldoklik, (el)halálozik, halott, halotti, halottas, halhatatlan, halhatatlanság.

 

„A növényevő és ragadozó állatok entrópiaszintjük fenntartását ebből az energiából fedezik, az élő szervezetek a környezet állandóan növekedő entrópiaszintje mellett igyekeznek igen alacsony entrópiaszintjüket fenntartani a környezet rendezetlenségi állapotának növelése révén. Abban a pillanatban, amikor szervezetük alacsony valószínűségű szervezettségi állapota felborul, beáll a termodinamikailag sokkal magasabb valószínűségű rendezetlenségi állapot: a biológiai halál.”

(Wikipédia)

 

Amikor egyedül maradok, porszívózni kezdek,
a látható és láthatatlan részeken.
Hol felteszem, hol leszedem a fejet.
Eltakarítom a morzsákat, bőrfoszlányokat, szöszbogarakat.
Gyerekjátékok szétszóródott darabkáit.
Életmaradékokat a kanapé alól.
A szívóerő nem kegyelmez, csak a legfinomabb pornak.

Koszt, hibát, pókfonált.
A pókot, mert mire meglátnám a mozgó lábakat,
a porszívó már felszámolja a különbségeket.

A pók élő szervezetrésze elzsibbad.
Belezsibbad az élettelenségbe.
Belezsibbadt apám, nagymamám, nagyapám,
belezsibbadtak nagyszívű barátaim.

Beleolvadnak földbe, levegőbe,
kórházi ágyba, koporsóba.
Egy porzsák belsejébe.

Amikor egy fejlett idegrendszer
szorongani kezd,
beleolvad belőle valami a semmibe.
Belezsibbadnak érzések, lélegzetek
a halálba,
hogy a megmaradt részek fenntarthassák még entrópiájukat.

Növelni akarom a környezetem rendezetlenségi állapotát.
Ragaszkodnék szervezetem alacsony valószínűségű szervezettségi állapotához.
Dühvel tölt el a sokkal magasabb valószínűségű rendezetlenségi állapot.
Amikor lopakodik felém a depresszió,
mint éjjel a tolvaj,
a dühöt rabolja meg.

Hirtelen nem ragaszkodik rendezettség, se rendezetlenség.
Mint egy folyamatosan málló part szélén,
gondolataim, érzéseim
egymás után
tekintenek bele a szakadékba.
És a szakadék még csak vissza sem tekint beléjük.
A szakadék nem akar semmit.
Közönyösebb, mint a fák.

Visszazsibbadnak lélekdarabkáim a Teremtő ölébe.
A maradék megtér még kicsit egy alacsonyabb valószínűségű rendezetlenségbe.

 

Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.


Főoldal

2022. november 14.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png