Géczi János
K-k között az é
A kövekből emelt kerítés tetején
kék íriszek virágoztak.
Az egyik lépésnél két k között az é-re,
a másiknál, két nyúlánk virágszál között,
az égre láttam.
A saroknál, az utolsó résben
megláttalak, ott voltál, te,
azúrszínben, Ének.
Azt mondtam egykor,
nem leszel soha elfelejthető.
Valami nem stimmel veled,
válaszoltad,
s hogy a magasban alacsonyabb a színhőmérséklet,
és nem csapatban száll a vadmadár.
Az orrod tövén az anyajegy foltja tetszett,
úgy is mondhatnám, szerelmes voltam belé,
mivel azt képviselte,
nincs szépség, amely tökéletes.
18 évre rá, napra pontosan
Firenzében, a Boboli-kertben váltál verssé.
Lettél Ének.
36 évvel azután, most, ismét látlak:
két virág közt, mint k-k között az é,
riadtan, a távolság kék selymében.
Miféle prédája a sorsnak
Amióta érthetőknek találják,
s oly egyenes mondatokat rakok
egymás alá, mint a vadászok
félhosszú belezőtőre,
bizony, visszavágyom
az alig érthető verseimhez,
amelyeket éppenhogy érzékelni
lehetett. Elmélkedni
szerettem fölöttük,
mily hatást ébresztenek
a fogalmi tisztátalanságok.
Most pedig, amióta
dögszagúak a soraim,
akármi másnak is akarom,
jól látható, miféle
prédája a sorsnak a költő,
a száját hogyan stoppolják be,
hányszor skandálják,
hogy címzetes hazudozó,
pedig egyik sem tartozik
az olvasóra.
A versek a Bárka 2022/5-ös számában jelentek meg, az első a szerző kézírásában (is).
