Versek

 

 13._Szil__gyi_Andr__s.jpg

 

Szilágyi András

 

Az „Emberek vidékei” ciklusból

 

Őriztem a képet

 

Őriztem a képet,

azt a szemközti oldalt,

ami négyévesen elindított

követni a nagyokat – fürödni.

Az iszapos mély bányagödörben

bátor voltam, de a víz alatt  

egy bő szoknyás néni,

aki csak a lábát áztatta a vízben,

észrevett és kiabált.

Eltűnt a gyerek!

Anyám utánam ugrott.

Csak a kék-fehér csíkos

fecskét látta – engem már nem.

Jaj, kismadaram!

Elkapta ázott szárnyam, és kihúzott a vízből.

A mélyből tisztán láttam

a kormos üveg mögül szóródott fényt.

Nem voltak éles körvonalak,

csak napfogyatkozás.

Nem felejtem ezt a képet,

azóta fullasztó a szemközti oldal.

 

 

Benyitottam a konyhába

 

Benyitottam a konyhába,

hátha még ott…apró, zöldszemű

öregasszony, nem ért le a lába a hokedliről.

Úgy kalimpált vele, mint a felhúzott

rúgós babám. Felsírt a gyerek,

mert nem kapott savanyú cukrot,

olyan citrom ízűt, amit a pocakos

Miska bácsi hozott a trafikból.

Ezért csak azt kérte, tapossam meg a hátát.

Szerettem kötélen táncolni,

végig a gerincen át a bordákig.

Vigyáznom kellett, nehogy leessek,

hátha még ott…!

Kitapostam az utat, s amit elkövettem, 

az úgy is megél.

Úgyis meg!

 

 

Engem ne, ne…

 

Engem ne, ne báncsanak,

egyszer eszem egy nap.

Most vakaró lesz ebédre,

maradék liszt, összekapart só,

vízzel lucskolom, gyúrom.

A platnin sütve igen finom.

 

Engem ne, ne báncsanak,

vagy eszünk, vagy fűtünk,

együtt nem megy. Tudják,

úgy törvényesen lopjuk a fát.

Ha elfogy, beviszem a gyerekeket

a szeszfőzdébe melegedni…,

legalább ők ne dideregjenek.

Óvodába azért kapnak enni…

este meg összebújunk a dunyha

alatt. Akkor olyan jó, csak ne

kellene reggel felkelni!

 

Engem ne, ne báncsanak,

a hiányzó szavak kint vannak

az ajtón, láthatják, ha nincs is

meg mindenünk, valahogy

azért elboldogulunk.

 

 

Isten sem önmagát nézi

 

Jó a szomszédnak,

ha a disznók sivalkodnak,

nincs mese, ott etetni kell…

Nekem tervezni kell a jövőt.

Kell valami, amire várok.

Isten sem önmagát nézi,

ő is vár valakire!

A papok is tudják

 – minket etetni kell…

 

Jaj, úgy szeretek

a sámlin ülve vágyni.

Már a pipát is kint fújtatom,

a sparhelt mellett csak egyedül erre.

 

Cila, az asszony!

Ha látná, milyen koromfekete

a szeme. Szúr, mint a rajzszeg!

Már a hívogató markost is eldobtam,

haragudtam rá, valami vírus

volt benne, össze-vissza csengetett.

Engem ne keressenek,

törölve vagyok én úgyis a világból.

 

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. szeptember 23.
Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Tompa Gábor verseiZalán Tibor: Dragéi felezőszonettekFűthető kabát – Horváth Viktor Tóth Krisztina-paródiájaGéczi János versei
Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: PlüssTóth László: Lótusz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png