Vaszilij Bogdanov verseiből
(Bogdán László fordításában)

Vaszilij Bogdanov (1895 – 1982) méltatlanul elfelejtett orosz költő életművének jelentékeny része, egészen a legutóbbi időkig lappangott, de aztán előkerültek a költő füzetei és unokája Tatjána Bogdanova, a harvardi egyetem szlavisztikai tanára megkezdte a szentpétervári, szibériai és amerikai füzetek anyagának közreadását, magyarázó jegyzetekkel természetesen, amelyek sokat elárulnak a korról és a váltakozó irodalom felfogásról s arról is, hogy milyen kevéssé értjük a sztálinizmust, irodalmáról és kényszerhelyzeteiről nem is beszélve. Az arisztokrata katonacsaládból származó Vaszilij Bogdanov – unokája már dolgozik biográfiáján is – Párizsban kezdte pályáját, a tízes években két kötete is megjelent (Üvegvilág, 1917, Árnyak délutánja, l9l9) 19l6-ban vette feleségül Léna Nyezvanovát, a neves költő unokahúgát, az ismert pétervári belgyógyász kisebbik lányát. Noha szüleik már nem éltek (édesapja tüzértábornokként a galíciai fronton halt hősi halált, édesanyjára a lázadó muzsikok gyújtották rá a kastélyt, apósat részeg vörösgárdisták lőtték le nyílt utcán, anyósa a tizennyolcas spanyolnátha áldozataként halt meg… “A család körül – Andrej Belij szerint – körözött a halál fekete madara!”) Bogdanov és felesége, a húszas évek elején mégis, barátaik kifejezett ellenkezése dacára is, úgy döntött, hazatelepszenek. Szentpéterváron, 1924-ben még megjelent egy verseskönyve (Orosz ábrándok), de hamarosan a gonosz, rosszindulatú támadások kereszttűzébe került s az irodalom peremére sodródott, verseit nem közölték, Dumas, Victor Hugo, Verne és Walter Scott regényeinek fordításaiból élt s következő könyve A szuzdáli harangok negyven év késéssel, 1964-ben, a hruscsovi olvadás utolsó pillanatában jelenhetett meg, alaposan kiherélve, ami el is vette a költő kedvét a további próbálkozásoktól, ezután már csak íróasztalfiókjának írt…Utolsó éveinek nagy élménye egy különös amerikai utazása volt…Imádott leánya, Tánya, még az ötvenes évek elején ment férjhez a moszkvai amerikai követség harmad titkárához és távozott az Egyesült Államokba, de a költő útlevélkérelmét következetesen visszautasították, míg kevéssel halála előtt, 1979-ben mégis kiengedték s néhány felejthetetlen hónapot töltött Berkeleyben, megismerkedett Milosszal és Robert Lowellel, mindketten kiálltak versei mellett s az orosz kiadást jóval megelőző angol és lengyel válogatások utószavait is jegyezték…Mi most a Tatjána Bogdanova gondozta kritikai kiadásból válogatunk, de szándékunkban áll Bogdanov egész hozzáférhető életművét s unokája életrajzát is lefordítani...
A fordító

Bulgakov Péterváron

Ma eljött Misa Bulgakov, hozzánk Szentpétervárra.
Hódolói, tisztelői kisebb csoportja várta,
de hamar lerázta őket, Annát és engem keresett,
s az állomási restibe, kicserélni a híreket,
spiclik lestek mindenünnen, ültünk be egy féldecire,
amiből három deci lett. És elröpített messzire,
a szárnyra kelő képzelet Soroltuk az emlékeket,
az állomási restiben, Anna énekelni kezdett.
És odajött a balalajkás. Az egész kocsma ránk figyelt,
Volga anyácska eltűntél. S a mi sorunk lám, lassan kitelt.
Később taxival elmentünk haza. Végig énekeltünk.
“Vidámak!” – mondta a sofőr. Ripacskodtunk és szerepeltünk.
Az ajtónk előtt táncra keltünk. Léna várt és a szamovár,
és az arany páragőzben, szóba se került a halál.
De sorra mégis megjelentek az elhurcoltak árnyaié
Áldozatok, kivégzettek nem tudtak múlttá vállani.
Mozdulatlanul figyeltünk, hirtelen kijózanodva,
a vodkás tea se kellett, se a teás vodka.
Anna Oszipot idézte. Citálva fejből a farkast,
idegen és irreális lett minden. Vártuk a hajnalt.
“Minket kímélnek, meghagynak!” – sóhajtott búsan Bulgakov.
“Megmaradunk szemtanúnak – zokogott Anna – írjatok!
Meg kell írni a zsarnokot, ki a Kreml falát megmászta.
Támolygó hétköznapokban, az embert porig alázta.
Megírni rémálmainkat, rögeszméket és rettegést.
A bolsi demokratúrát. Kifakasztani a kelést!...”
Misa lehorgasztott fővel, poharát nézte s hallgatott.
És a színezüst holdsugár repítette az árnyakat.
A Mester kire várt vajon? És Margarita merre járt?
Moszkvától búcsúzott Woland. Tagjait gyilkolta a párt.
Hullottak a tábornokok. Reménytelenül, összetörten,
valamikor harmincnyolcban, ültünk a sápadt páragőzben.

+ Nem sikerült kideríteni mikor járhatott Bulgakov Péterváron, az utalásokból ítélve talán 1938 telén, Léna nagymama emlékezése szerint sokat mesélt Anna Ahmatovának és nekik készülő regényéről és részleteket is felolvasott.
– Tatjána Bogdanova