Versek

 

 Juh__szR__bert.jpg

 

Juhász Róbert

 

Teregetés

 

Feslett lepedő az éjjeli hó. Kifeküdte az enyhülés. Meglágyul, ha ránézel. Átszúrja a bozót, az akácos, a híd maradéka.

Több száz madár éles röpte forgácsolja apróra a levegőt. Behúzódsz mellém, a kabát alá, a lehulló darabkák elől.

Összekuporodsz, mint a faradék, a háttérben kiteregetett árnyékok lógnak fénycsipeszen, egyre hosszabban, egyre egyenesebben.

A szárító húrjain halkan peng sóhajod, a szóismétlések érdes felszínét lecsiszolják egyformaságaink. Remegő szemcsék vagyunk közöttük.

A régi átjáró vashiányos, karikás pillérei még tartanak. Az ágy fölötti polc porhullámain a könyvek helyén flottányi vitorlás vár a palackokban egy jobb szélre.

 

 

Festmény a festményen

 

Hógömbbe zártam arcod. Van már ilyen szolgáltatás. Hova rejtettem volna, az enyém mögé? Egy festmény a festményen?

A pihék fajsúlya kényesen beállítva, hogy elég lassan hulljon alá, ami rólad leválik. Körülötted téli táj lesz belőle.

Néhány szempillafenyőt ferdén csavartak a tartóba. Foltokban dér kapaszkodik a hajfűszálakon. Ropogva törik minden, ha pislantasz.

Még lágyak voltak a vonásaid, mikor felkented rájuk ezt a kifejezést. Olyan anyag, amely a folyadékban is megszilárdul.

Elég egy mosoly, és cserepekre hullva imbolyog alá a reszelék. Lábujjhegyen közelítek, nehogy felkavarjam az üledéket.

A ködöt vártuk. Az estét. A látótávolság vesztét. Nem akart jönni, ezért beleeresztetted a gömb magzatvízébe, amit tőlem tanultál.

 

 Iker

 

Kidörzsölődünk egymáson. A sebek összeérnek, begyógyítják a másikat. Aztán újra felsértjük a felszínt. A legközelebbi behegedésnél már összeforradunk. Így kell aztán egyensúlyoznunk, bőr a bőrhöz tapadva, az elszakadás határán, hogy a lehető legtávolabb álljunk egymástól. Valahol az én sziám és a te sziád partján.

 

Iker

 

Kidörzsölődünk egymáson. A sebek összeérnek, begyógyítják a másikat. Aztán újra felsértjük a felszínt. A legközelebbi behegedésnél már összeforradunk. Így kell aztán egyensúlyoznunk, bőr a bőrhöz tapadva, az elszakadás határán, hogy a lehető legtávolabb álljunk egymástól. Közben majd eldöntjük, hogy a beakadt horgot kitépni könnyebb, vagy mélyebbre döfni, és kivezetni a túloldalon.

 

Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.


Főoldal

2018. szeptember 11.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert verseiSütő Csaba András prózaversei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA