Acsai Roland
Z-generáció
A Z-generációhoz tartozol,
állítólag digitális bennszülött vagy,
de még mindig nekem kell megkeresnem
a filmeket a Google-ön.
Tízéves lettél.
A tíz évből négyet
laktunk együtt.
Hétvégi gyerek,
hétvégi apa,
két karácsony,
két születésnap,
elfelezett nyári szünetek,
féltestvér,
akitől tíz év fog
elválasztani.
Nekem: az örök lelkifurdalás,
hogy nem lehetek mindig veled.
Neked az örök hiány:
ha nálam vagy, anya hiányzik,
ha anyánál, akkor én.
Van két papagájod.
Kincs és Pihe.
Ki lehet találni,
hogy melyik a fehér.
Kincs. Csak vicceltem.
Persze, hogy a Pihe.
Te nevezted el őket.
A Duna-parton állunk.
A madarak könnyűek,
mint a papírrepülők,
maguk után húzzák
daluk kondenzcsíkját.
Hamarosan lerakják
Kinder-tojásaikat –
a bennük lapuló, élő
játékokat Isten rakja össze.
Koratavasz. Langyos a levegő,
először vesszük le a kabátot.
Fénykép készül.
Mosolygunk.
A vízen gyűrűk.
Én, az X-generációhoz tartozó
nomád, arra tanítalak,
hogyan kell lapos kaviccsal kacsázni.
Hogyan lebegjen a kő a víz felett,
mint a lélek a teremtés előtt.
Hogyan ugráljon a víztükrön
anélkül, hogy betörné.
Pihe
Pihe, a lányom fehér
hullámospapagája,
amit ő nevezett el,
mert olyan,
mint egy hópihe,
naponta többször
megszólaltatja csengőjét.
Ilyenkor pavlovi reflexből
mindig azt hiszem,
karácsony van,
megjött a Jézuska.
Akkor is, ha odakint szürke
Az aszfalt, mert nem érkeztek meg
Pihe barátai, a hópihék,
akkor is, ha éppen
nehéz a nap, akkor is,
ha éppen egyedül vagyok.
És hirtelen nem is
tudom, kinek köszönjem meg:
Pihének, a csengőnek, Zsófinak,
vagy a Jézuskának?
Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.