Szilágyi András
Rejtőzködő
Életünk higított festék,
átmosott tekintet tárgya.
Már Te sem vagy,
és Én sem vagyok
a semmi szabadsága.
Mint rejtőzködő szín,
ami kikevert anyagból
próbál lenni. A szem
szerinti látszatból
a láthatatlan életet,
a mindent akarja
láthatóvá tenni.
Testet szakít a szeg
A szeméttelep halmai között
a gondolat keres. A mohóság az,
ami bennünk prédára les, mint
kiszakadt ajtó, ablakkeret,
a fémcsipkés báli ruhán át
testet szakító szeg. De az
a láthatatlan seb, mintha
téged látna s a vászon, a szín,
a festő ecsetjére várna.
Úgy hiányzol!
Elázott világ ez a képből,
akár az idő nélküled.
Mégis őrzöm a folyót,
a vízesést, az egymásban
fürdött napok szerelmét veled,
ahol az éjszaka puha testén
derített színeket fest
a hullám, ahol a mulandóság
hordalékával együtt aludtál.
Vajon milyen kép
Az út, vagy a gondolat?
Vajon milyen kép adja
vissza nekem a létezést.
A könyörtelen új térfelosztást,
a kifeszített, mészfehér
vászonra felkent szempárt,
ahol az elveszett jelentés színeit
behunyt szemmel is látni.
Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.
