Simek Valéria
Itt élsz
Venyigék vad ropogása,
lángja versenyt repül a
kurjongatás visszhangjával.
Nézed a tovaszárnyaló
madárrajt. Felhőktől
roskad az ég, szemedben
már a havazás.
Széttört táj susog.
Itt élsz egy helyben,
kiharcoltad magadnak.
Nem futsz el az elmordult
szavaktól. A füst szürke
kendőbe von, betakar.
Cinkos mosoly ül szád
szögletén. Felnyerít egy
árnyék. A föld rothadó,
nehéz szagát érezni.
Melléd szegődtem,
morzsányi létem a
tiéd, remény áramlik
ereimben. Múltunk
eggyé változott.
Őszt tördelő
Lakatodon éji csönd,
szétbujdosó álom.
Lehunyt szemed alatt
érik a szőlő, alma.
Az őszt tördelő szél
egymás felé fúj bennünket.
Vacogva liheg, támad a
gyönge növényre.
Sárgulva, pirosodó koldus-
ajkával nekivág a hegyoldalnak,
párás orrlyukkal fújtat,
a nyár szemfényvesztését
leplezi. Rabló idő…
Hajlékunk fakó falán
csöndes eső kopogtat.
Elsiet
Téged hoz az új nap.
Embertől emberig várakozom
ünnepélyes komolysággal.
Neked ajándékozom ezt
az időt, önmagamból,
amíg várlak, s a percek
elsietnek mellettünk.
Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.
