Péter Erika
Magasabbra, mint a fák
Repülni szeretnék:
magasabbra, mint a fák
megtudni a titkot,
mit érezhetnek a pillék,
amikor lehull
róluk a báb-burok
s a hernyó-rabságból
szabadulva szárítják
nedves szárnyukat,
hogy megkezdjék
könnyed röptüket
a rét fölött,
de mindhiába próbálkozom.
Félbemaradt mese
A nagy fájdalmak
megmaradnak,
mint testben vándorló
puskagolyók.
Anyám jégméhében reszketek.
Még megpróbálok
rendet rakni életem
összetákolt díszletei között,
de mint a tündér
egy elrontott mesében,
későn érkezem és felborítom
a boldognak szánt véget,
s nem állítom meg
az álmok sárba tiprását,
sem a bűntudatot.
Mellemben nincs hely zokogásnak
Elvesztek
a vágy szavai.
Ábrándok kiapadt
kútjában keresem
ifjú önmagamat,
ám lenn nem virágzik
csupán a csend.
Gyötrelmem madárként
emelkedne a fénybe,
de csontszáraz sötétség
redői között ébredek.
*
Az elmúlt évek
sebes folyóként
rohannak a zuhogó felé,
hatalmas tajtékokat vetnek:
lelkemet átjárja a vég közelsége.
Valakivel feladatnék
egy ajándékcsomagot,
ám a mennybe nem járnak
csak személyvonatok,
a rohanó InterCityk
pokolba tartanak,
de mellemben nincs helye
a zokogásnak
*
Most olyan vagyok, akár az ég:
ragyogok, majd elkomorulok,
aztán viharossá válok,
s ha megérem,
holnap azúrkék leszek.
Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.