Versek

 

 5.Hartay1.jpg

 

Hartay Csaba

 

Önzáró anya

 

Lecsúszik. Ahogy figyeled, a szint, a vonal egyre lejjebb.
Nincs akkora szorítás, erő, nincs önzáró anya, lecsúszik.
Elenged, lecsúszik. És onnantól a szél is belekap, viszi.
Kórház ablakából rálátni a haladó autókra. Vannak életek.

Elviszik a szálat, lepergetik lelki vagyonod, szó sem marad.
Nyögés. Lecsúszik torkodon a lemenő nap tablettája.
Kirabolt gyárépületben ébredni délben. Szorult varrógépek.
Lecsúszik a megfeszített, orsója üres dobbal kopog tovább.

Ütemet lopni máshonnan, behozni a határ értékeit.
Miért álmodom azt, hogy egyedül a régi lakásban.
Egyetlen otthonom van: a testem. Elfárad, lemerül, lecsúszik.
Elöregedett befőttes gumik a csuklómon. Elszakadnak. 

 

 

Riadt őzek

 

Az éji táj is él.
Egy-egy tanya hunyorgó fénye
a bekötőutak végén.
Az elhagyott fasorok is élnek.
Egy elhagyott élet is világlik.
Menekülünk sötét úton.
A menekülés is él.
Útmenti fák csupasz bordái között.
Hideg géptest.
Elhidegült szívzörejek.
Hűlt belekben utazunk.
Perisztaltikus távolodás.
Sár mindenütt.
Mély salak.
Menekülünk, távolodunk.
Dobogásunk fekete titok.
Az éji út is él.
Véredények, éjedények.
Zörgő bádogbögrék villanypóznára fűzve.
Minden hang beesteledik.
Hogy ott jártunk, riadt őzek látták.
Őzek elfeledett élményei vagyunk.

 

 

Öreg szőlőszem

 

Úgy titkoltam, hogy boldog vagyok.
Csak ültünk ott az asztalnál,
és rám tört a boldogság.
Belül hatalmas sátrak uszonyai lobogtak.
Csapkodtak kopoltyúk vérpiros zászlajai.
Harsonák hallgattak, csillogtak.
Annyira boldog voltam, nem volt rá okom.
Végre ok nélkül lehettem szabad.
Nem lenne szabad takargatni a boldogságot.
A harsonákat meg kell szólaltatni.
A csillogást ki kell vetíteni.
Égbolt-méretű képernyő kell.
És ha majd megtanulnak beszélni a bolygók,
elsuttogják.
De addig marad a csillagok képzelőereje.
A fénygócok gyémánt-emlékezete.
Távcsővel, mikroszkóppal
akarom vizsgálni a boldogságom.
Mert eljárt az égi úton.
Sárgára festett kifutón lassított.
És most itt van, mint egy öreg szőlőszem, olyan bolygó.
Olyan földgolyó az Isten elgurult játéka.

 

 

Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.


Főoldal

2018. június 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA