Lárai Eszter
Egy pillanat körüljárása
Nem akartam megbántani
de ki gondolta volna
hogy egy pillanat-morzsolta
igenbe kapaszkodik éveken át
s a kimondatlan nemek árnyéka
ráhasal életére és agyonnyomja
A fény is elgörbül
hogy ne vágja fel az ereinket – sugallja Einstein
A mag is meghasad
hogy legyen miért tovább számolni
A végpont újra kezdet lesz ama csodányi pillanatban
Túl kell élni a túlélteket is
rezgi a magába roskadó világegyetem
fájdalomfénykép
Szinte véletlen került oda
ahol az álmok végződnek
hol a fásultság domborít
az értelem felnyerít
Gyerek volt még sűrű télben
szálka sorsa szemében
határvidék senki földjén
elcsúszott a saját csöndjén
Látogatnák a halottak
csontjaik mind kopogtatnak
ritkán érő órába vész
múltjából a reménykedés
Szinte véletlen került oda
hol a csönd is csöndet okád
emlék hullik sötét lyukba
visszakapni sose fogja
Túlélő
Tél volt és csönd
rothadó csönd
a fehér hó alatt
álomidő
időmaghasadás
Az alvadt idő eme holtpontján
én a túlélő
a csönd üregébe álmodtam magam vissza
annyira kívántam a nem létet
hogy gomolygó gondolatom után gurultam
hátha elvon a semmi az egészből
Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.
