Deres Kornélia
Előreggel
Kezeim kalapácsok. Egy szobában ülök,
valami lomha tanács hajtott idáig.
Szétizzadt ráncokkal érkezem, lefolyt
rólam az ellenállás, bőrkanapé formázza újra
a hátat. Csak lesni a sötétbe bele.
Emlékezésem érdek nélküli.
Ilyenkor térképet készítek, tudatelőtti
tájakról, tengerekről. Vezetőm
halügyi kormánybiztos:
gombtűkkel szurkáljuk kedélyesen
a pikkelyes domborzatot.
Középdélután
Nagyfeszültségű fejlámpa világít,
macskák olvadnak szét a járdán, kockánként.
Esték a kitágult erek között: ilyenkor szinte
természetes, hogy halottakkal társalgok.
Mit nekem az ontológiai státusz.
Álmomban mindenki olyan
élénk. Rémek évada, isten hozott.
Jó lenne fázni, eszkimó tempóban,
mint Noémi
tegnap a Peer Gynt alatt.
Ikerhideg nőjön a szív köré:
egy kis Solvejg páncélban.
Negyedéjjel
Beleragadok egy régi nyárba,
megnyúlt idegek közé, sötét sejtésként.
Medvecukor, ázott málnában:
szuperszonikus utazó.
Több éve nem eszem jégkockát, pedig
épp illene ide. Kellene egy kis hűtés:
jégládába csomagolt,
fagyasztott szorongások.
Bármilyen esetre.
Az egyikben használt nercbunda
lenne, szigorúan anyánké,
s egy rükvercbe tolt
váltó. Zacskónyi sötétkék.
Halogén fél
Uszonyos szerveimmel lubickolok
a neonnal áttört akváriumban.
Olyan békésnek vagyok beállítva,
mint egy vízi hulla. Szurkál a meleg.
Az agyi kötések kapósak a rosszra.
Szívtisztításra érkeztem, profi munkát
várok pénzemért cserébe. Törés
a kasban, feszül a bordakosár.
„Lélegezz és engedj el”.
Mi ez a halember-retorika?
Engem az évszak fényviszonyai izgatnak,
a halogénon túli tájak, foton pöttyökkel.
Nem ezek a hőgutában ázó sorok,
forradalmi fészkek, alattomos,
rossz ízű, kicsavart gének.
Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.