Aczél Géza
(szino)líra
torzószótár
amennyi
a tudatlanság egykor az embert azért némileg megkímélte kis zárt világából épült meg az élte
tudta ki a női szívek elrablója ki ül fennhéjázva fordítva a lóra és ha harangoznak ki feszül rá
a keresztfára s ki az aki morgolódva csoszog utána mivel napi rendjébe a teremtőt nem tudja hová tenni mert bár vizet prédikálni se semmi míg csak elő nem bújik szigorú szemek mögül
a fölstilizált hitek gyarlósága amitől végképp megroppan alanyunk az árva s üres tekintetébe
hosszan beköltözik tétlen óráiban az unalom délutánja csodás masinák mentén mára a világot már kissé másként látod kattintsz egyet és vízhez ügetnek az indiai elefántok űrhajóból néma kalandorok integetnek tétován vak mélyéből felfoghatatlan élő bőséget tár eléd az óceán téged mégis nemed reménytelen sorsa érdekel mikor az információk zuhatagát magadhoz kapcsolod
úgy érzékelve e fenséges díszletek közt talán még bővebben terem a barom s virulens vezérek
mögött a hatalom sok szánalmas tányérnyalója ki bölcs engedelemmel amennyi csillag fénylik mind lelopja a sötétülő égről hogy akár csak őseid egy ingadozó gyertyalángnál moralizálgass
amennyiben
verset írnál ám nincsen itt az ideje mert bár magad sem tudod milyen ösztön hajt olykor a mű fele e meddőségnek annyi tanulsága létezik hogy valamilyen formában csak érintett a psziché mikor a képzet botorkálni kezd a mű felé még ha le is hámozza róla az ihletettség romantikus
báját s minden burkot mely az alkotásról áltudományos kitalálás és tollad vagy a részben már
elidegenedett billentyű megy utánad elfedve homályos ösztöneiddel fogalmaz valamilyen ősi vágyat a napi hordalékoktól lecsupaszodva amelyben pillanatokra megvillan e ronda világgal
szemben valami magasztos fénysugár mit jobb gyorsan el is felejteni mielőtt a dilettantizmus órája lejár és rád fuvall a szépelgés vagy a zsenitudat kificamodott szele nem törődve azzal se
nézed-e miként üzen vissza biológiai lényednek a teremtő kapcsolat melynek tulajdonképpen csak hordozója vagy az átlagember kóros kinövése akár riadalom terem utánad akár ama szép hószínszárnyú béke és minden ami szellemi akaratod előtt lett megfogalmazva kiszolgáltatva
az utánad jövőknek virtuálisan élve képzelnek vagy örökre halva amennyiben marad műfajod
amerikai
máig nem tudtam eldönteni a megtapadt ember bolyongást áhítozó hiánya miatt van-e a nagy szellemi falba bezárva vagy túlságosan rabja a részleteknek melyekben a tágas ívek már meg-
repednek és a hangos ollézások mögött rezignált felismerések kedélyt apasztó sora költözött
a szűkösen felstilizált élmények hallatára az itthon ücsörgők ezernyi bajába netán az irigység
egyetemes gondja mely a világ bármely szegletén a lét egyik alapmotivációját sátáni kedvvel kibontja s periferikussá válhatnak emelkedett sznob körökben az ésszerű érvelések mert azért
bekulcsolt hazában lézengeni sem valamire való hosszabb távú érdek itt csak félénken ennyit
mondok és észérvek helyett lírát bontok azért azok sem teljesen bolondok akik felhőkarcolók árnyékában nem zabálják az amerikai hótdogot hisz hiába szellőztették magukat a kozmikus
tereken arab sejkek bolygó mózesok mai arrogáns vezéreid a népek valahogy nem boldogok
mindezt heroikus pesszimizmussal úgy kimondva hogy az értelemnek lenyűgöző vonzásában
hinné hősünk egyre csillapodik majd e siralomvölgy gondja de valahogy hite mégis meztelen
amerre
fél évszázad után most szokom hogy a napi közélet mögülem csöndben elosont és a korainak tartott keléssel már nem tudok mit kezdeni a manipulált friss hírektől undorodom eszméltető
erejével messze még a reggeli benne aprócska gyönyörűséggel hogy cinkos módon keresztezi
az egészségügy részvétlen verbális rohamát mikor serpenyőbe kanyarítom a vastag mangalica szalonnát majd hosszasan tunkolom a forró zsiradékot bassza szellő mondaná rég halott öreg barátom mikor csak úgy levegőben lóg az észérv és a fatalista tapasztalások mentén a túlzott
önriogatásokra semmi ok mivel akkor emlékezetedbe dőlni kezdenek a körötted irracionálisan
elhullt emberek akik után amerre a szem ellát a tehetetlen karok széttárva míg csak az elmúlás
őket is bele nem teszi egy nagy bevásárló kosárba amennyiben ez szerencse a feleslegességek elnyújtózó tudata még rájuk köszön néhány este de már idegenek a színpadon szereplők nem méltóak az emlékezetre maradnak hát zsugorodó tekintetedben a lakodban tapintható tárgyak
amelyeket az időkoordináták fetisizálnak ha véletlenül mégis rád törne némi kétes nosztalgia
amerről
a szakadék szélén olykor még magam butítására el-elmerengek egyre gyakrabban arról milyen történelmi hátteret rajzol a világnagy korrupció az embereknek mivel azon már rég túl vagyok
hogy öncélúan agyaljak rezignált gondolataim némi fáradtsággal kitaposott ösvényeken állnak oda a szellemi rajtnak és kezdem a merengést a biológiai létrán a növényeken ilyenkor mindig
megbicsaklik kissé lelkiismeretem mert későn lettem híve a flórában rejlő bizarr vegetációnak a csodának ahogy milliárd rügyével évente megújul a holnap érdek nélkül és morálisan tisztán
az állatvilág viszont erős fenntartásokkal szerepel e listán hiszen sok tekintetben a buja fákról lemászókkal erősen érintkezik az amatőr beleérzéseket nem erőltetve kezdi bennük felfedezni az ember a ravaszság a hálátlanság az agresszivitás bűnös jeleit melyek majd egyre rafináltabb
módon tovább öröklődtek falka szellemből vezérkedésből kétes eleink hazugságos mítoszokat szőttek és ahogy tehették az élő spirálban visszataláltak amerről lehetett magasabb érdekekből loptak mint az állat s hogy laikusok ki mi se maradjunk örökös bámészkodókká lett a rangunk
amfiteátrum
megesik mikor a felütésből szédelgő fejjel csak egy kínrímre futja bizonyosan létezik ennek is
némi blöffel kevert orvosi útja kerüljük is szívósan a vizsgálati esetet és hogy egész véletlenül most se mozgassanak szavaim morális hegyeket visszakanyarodom az ártatlan múltba néhány laza színházi élménybe és körötte kopott padokon kis olcsó lamurba mikor pelyhező bajusszal
a koordinátákat kissé csúsztatva szemben épp az (amfi)teátrummal a kamasz fiú is elszürcsölt egy kicsike csésze langyos teát rummal főleg hogy tankönyvből a jeles poétikai példát ismeré
s bármily furcsa eme átlátszó ravaszság is lökött rajta valamit a vers felé no de színház a poros kisvárosban még csak vándor vala a családi kulturális statisztikába pedig éppen elegendő volt ha a közeli város operett haknijára izgatottan eljárt apa s anya és én erős gyökerek híján mivel sznob sose voltam később is csak az izgalmas színészklubokig barangoltam legfeljebb a riadt
premierjére rángatott be néha egy-egy íróbarát így csak virtuális szinten maradt meg bennem
ez a csodás világ mikor rivaldafényben izzadtan arra ébredek hogy elfelejtettem a szerepemet
Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.