Zalán Tibor
Irgalom
A kezét nézte Erek Buckák
A tenyér vonalai szeszély
esen rajzolták ki a várhat
ó sorsot Hogy már nem sokáig
Hogy már nem sokáig az élet
Félelem a haláltól nem súly
os feladvány Csak az út oda
félelmet keltő Hogy ki kerül
hetetlen Ólomkatonák vi
gyázzák feltűzött szuronyokkal
az alvilág ősz bejáratát
Bejárat a tenyéren túl Ott
ahol az életvonal megszak
ad A reményt hogy tettei meg
váltják föladta rég Nincs bizo
dalma feloldó tüzekben s mert
háttal állt neki mindig nem vágy
ik trónja elé zuhanni a
Szörnyetegnek Jól megvoltak ed
dig így mi változik ha az él
ő már nem él Az égből fehér
angyaltollak szállingóznak de
ez sem hatja meg Némelyik vér
es Őket fölveszi és az ing
résébe rejti Az angyalok
vére kárminba hajló vörös
izzás és pusztítás az angyal
ok létezése S hol karddal meg
jelennek nem tövisekre hull
a vér Lelkük üres zsák Puszta
ság Nem ismerik sem az irgal
mat sem a bosszút Programozva
vannak mint a robotok kezét
nézte A tenyér árkaiban
összegyűlt vért Az életvonal
beleveszését a semmibe
De ha a Sehova út és a
Valahová pusztulásba ve
zet megérthető-e a hajnal
ban parádézó csalogányok
csattogása Amikor ellen
tételezésként a sorfal fel
áll az akasztófa előtt És
pusmog hogy az elítélt még a
halála előtt elélvezett
A megbocsátás más hangszerel
ést igényel A szívről leszak
adó partfal a lét vizébe
omlik Magasra csap a láz-ár
Ilyenkor ujjbeggyel érinthet
ő a hattyúk álma Parttól part
ig szakadt köpenyben lépeget
Kicsorbult herceg ki elhagyta
a tekintetét Térdre esik
Esett éjjel A kezét nézi
Szembogara átveszi az ujj
ak remegését Csukott szemhéj
án keresztül is látja ahogy
átszúrják a torkát akár egy
disznónak S a hörgése sem más
amikor a létcsövét átvág
ják Tenyerében az életvon
alak fölizzanak kialsza
nak Angyalok laposkúszási
terepe a tenyér most Mint fél
reütött zenei hang elresz
ket fölötte a Kimondhatat
lan Nyomában füst és köd és sár
fröcsög A Kimondhatatlan is
Megszámlálhatatlan de besár
ozható Elengedi a meg
értés lehetőségét Megint
az irgalomról prédikál A
mi ott kezdődik hogy nem létez
ik a befogadás formája
Nyakában kereszt Töri a váll
át Tenyerét nézi a szögek
nyomát Az emberre gondol és
a szűkölő állatot érti
rajta A vágóhíd fényei
Kialszanak lassan Lassan ki
Vergődés
A szél mindig a Duna felől
Akár a sirályok jajgatás
a Távolban magas torony fúr
ja bele magát az alacsony
felhőkbe Ilyen egy reggeli
tájkép Megfestésre érdemte
len Nézése inkább bánt mint meg
aláz Ha tetszett felébredni
Elő- és visszagörögnek a
hegyek mint iromba varangyos
békák Valaki nem jött el teg
nap se hozzá Kiszáradt ajka
cserepes Felrepedt Vérzik Áll
az árnyék az ajtó előtt De
nem lép be A tegnapelőtt em
léke Hallja ahogy beszakad
a víz alatta Valami szem
erkél Valami belesajdul
Aztán hosszan fáj Aztán minden
mindegy megint Mint azelőtt Mint
ezután Az idő megharap
ja önmaga farkát Halk szisszenés
Ha elindulna vagy ha nem in
dulna el A maradás nem vál
asztás A választás előtti
megfutamodás Hová indul
na Miért maradna Hová mar
adna Miért indulna De ez
kérdés formájában így nem mer
ül fel Hártyás szárnyak még Álom
denevérek suhognak felé
A félelmet nem érzi de a
reszketés máris szétrázza a
csontjait Megül a hideg Még
nem tél De az ősz már harap Sár
Sárga lomb Sárga virág hervad
ása Véres fejű sirály a
párkány magasán szerte szórja
kifordult tollait Még nem tud
ja hogy is ért el a párkányig
Szédül és hányinger fogja el
Ha lenézne lent óriás szar
vasbogarak vonszolják a köd
utánfutóit Megrakódva
szívekkel Májjal Zöld belekkel
Egy terembe képzeli magát
hol a nyugalom álma virág
zik Szétszéledt az emlékezés
pora az erős levegő rét
egei között Csak később a
légszomj Dobverők garázdálkod
nak bordáin A sikoly ledönt
A sikoly fölemeli Hallgat
Hallgatása öt-hat nyelvű Így
a megszólított senki Ha fel
el se hallja A színész rendez
ői balról belép Kezében
fekete kottatartó rajta
fekete papíron fekete
versek Meghajol és könnyezve
visszalép A közönség tapsol
s ő is visszatér alacsony fel
hőkbe szúródó vörös tornyok
közé Az utcákon szétszéledt
zsiráfok A kirakatok ü
vege mögött lüktető tüdők
lebegnek A próbafülkékben
elhagyott mellkasok Az a lány
melltartó nélkül bőrre próbál
ja fel mind Valahonnan ismer
i Meg is ölte talán Talán
már többször is Először akkor
amikor utoljára Elvesz
íti a barátságát Bátor
ságát A rázkódás egyre el
viselhetetlenebb Retori
zálása a semmi felé kon
vergál Hideg van Megremeg a
függöny Pillangók szállták meg a
várótermet Anya lekéste
a vonatot Elindul Megáll
Megjelent a Bárka 2018/1-es számában.