Vári Fábián László
Közelít valaki
Már nem lomb,
még nem avar.
Még színeket
játszik az erdő.
Apró poronty
még most a halál,
de éj anyja
emlőjén felnő.
Szoptam volt én is
azt a csecset,
tudatom
nem volt tán tiszta.
Szétmarta szám
a tömény ecet,
s testembe
nem leltem vissza.
Lebegni jó,
ölelni jobb volt,
de el már borom
sem érem.
Hologram vagyok
a hold homlokán
egy virtuál’
hóesésben.
Sem hideg, sem hang,
Sem fájás, sem fény –
az idő sem
érinthet engem.
De közelít valaki,
megfogja kezem,
s tudom: már
minden rendben.
Szöknek már számból
Szerelem, tündéri értelem,
amíg csak lombosodsz, légy velem.
Felségvizeiden jó nagyon:
hullámom vagy te és csónakom.
Szerelem szigete, légy honom,
s Te, velem született démonom,
ne keltsd gyámoltalan híremet.
Aknázd alá inkább szívemet.
Szerelem, eltűnő édenem,
helyed még ki sem hűlt térdemen,
szöknek már számból jó ízeid,
írhatom hiányod verseit.
Szerelem, felséges fájdalom,
adj helyet fejemnek válladon,
hadd hibernálódjék már az ész.
A lélek lassacskán útra kész.
Kék tó, tiszta tó
(Pátzay Pál: Törülköző nő)
Az éjjel valami bronzeső eshetett.
Szerelmem boldogan alája vetkezett,
viháncoló szíve százat dobbanhatott,
bársonyló bőrére a bronzvíz ráfagyott.
Emelné törölközőjét, de hasztalan:
a merevség átka örökre rajta van.
Úgy áll ott fél lábon, akár az őrdaru.
Cselédje lehet csak a louvre-i félkaru.
S lenne bár kacérabb – testéhez illene,
de szerény szépséget adott rá mestere,
s egyforma hűvösen – éjjel vagy délelőtt,
azzal vár érkezőt, búcsúztat elmenőt.
Szívét kibontani jó reggel felkelek,
csak takarodjatok, bronzöntő fellegek!
Mert itt van május és belepistul a nap,
kiscipó mellére a vándor ráharap,
s panaszolhatja már, hogy kék tó, tiszta tó.
Nászukra áldást most sem ígér a rigó.
A bronzízű csókra vevő magam vagyok,
ölelj meg, bronzleány, s vihettek, angyalok.
Szigliget, 2017. április 30.
Megjelent a Bárka 2018/1-es számában.
