Nagy Attila
Összetépni, tépelődni
Ráhangolódni arra, ahogyan
hinni kellene azt, ami van?
Írni a verset szájízek szerint,
összetépni, és írni megint?
Összetépni és tépelődni,
s ha van kivel még – évelődni?
Becsukni sok-sok könyvet aztán…
A Semmi lapul a dolgok alján?
Hogy mi dobna fel még, nem tudom.
És attól tartok, azt is unom.
Különbékém bemárt és árt –
Tátongó tér, mely magába zárt.
Vadad, 2016.
Mi a jeu?
A jeu ma az,
hogy nem játszom veled.
Nem simogatom ajkadat,
a melled és a feneked.
Nem kortyolok a kávédba sem,
nem kérem édes nyáladat –
csupáncsak hosszan csókolom
az apró foltot a váll alatt.
A jeu ma az,
hogy elvagyok,
és ősz jött észrevétlen.
Simogass: félek, rád fagyok,
s ha megszólalnék éppen:
futtasd ajkad a halk szavon,
gyakorold a csendem, Édes –
mert lesz még ilyen alkalom…
2016. november 12.
Maskara-ősz
Maskara-őszre omlanak
kisírt szeműek, szeretők,
egykori harsány nevetők
molekulákra bomlanak
még föld felett,
még testben épek,
míg elhúznak a nagyfenébe
csepegő, pocsék lányregények.
Mobil lezárva. Szájra kattan
az utolsó előtti vallomás.
Vallomás?! Divatjamúltan
ellézeng a szó, s ha más
markolná szét a szíved,
a lényeg mindig ugyanaz:
keserűbe vált az ínyed
s az ölelés is csak falaz…
2016. november 12.
Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.
