Versek

 

 15K__llay_Kot__sz_Zolt__n.jpg

 

Kállay Kotász Zoltán

 

Hajnali kóc

 

jóvátenni
az ördögöt lóvá tenni
ez maradt, hajnali kóc
a bohóc forgolódó fején –
árulást is eláruló –

a kacagásban mennyi indulat
és ottmarad
a rázkódó has mélyén
lepedék, szétmart, vasnehéz –
rozsdaszag –

jóvá tenni
álmodod vissza
magad a házba, kapuba –
most nem teszem, most –
nem ugyanaz, nem ugyanaz –

szemhéjban mély tavak
szájszélen tűnt szavak –
a tekintet –
mintha ott se –
és átsuhan –
és fennakad –

 

 

Kegyelem

 (H. Gy.-nek)

 

Fél kegyelmet,
tudja, Nasztaszja Filippovna,
azok kaphatnak csak, akik hajlandóak
álom és ébrenlét határán a fejtéseken dolgozni.
Meztelenül a szóbányában
kristályok és lélekfelületek kísérleti terepén
hasítani feltevéseket,
és mint cserzendő bőröket, a kapu és küszöb közötti
fénycsík szárítókötelére vetni.

Álmodott sebek álmodott sós
áldott-áldatlan nyalogatása, ebbe fúl
többnyire a határtévesztés, a tárna mély,
és az alábukó meg-sem-történtté
inkarnálhatja
bálványainak tízezer éves, szabály szerinti elkoptatását.

A laboratóriumban hajnalt desztillálnak,
szippantás – fecskendőbe, a legminimálisabb adag –,
szúrás – csak mint rózsatüske az imára kulcsolt ujjakba –,
szisszenés,
és egyetlen másodpercre a nézésed
látásba villan, s a kép

oltárként perzselődik sejtelmeid fölé.

 

 

Lépésről lépésre

 

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Hetven év. Lazulnak
az eresztékek,
a résekben ékek. Konyha és kisszoba
között az ajtót mindig kitámasztva hagytuk,
járjon a levegő. Komfortérzet.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Lehet, aki túlélte,
ma is borzong a tarkója közepén.
A pöttöm, sárgamellényes cinke
– mindig meglepődöm – jön, fejét forgatja, nézeget…
Pedig nem tettem oda diót már két éve.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
A nyesedékben benn-
szorul a gőzök feszültsége.
– Vagy széthagyod, és nem lesz szép pázsitod,
vagy kupacokba halmozva rothasztod –
magyarázta nagyapám a lekaszált réten.

– Milyen furcsa, hogy nincs már háború –
dünnyögte legvégül.
Szebben, őszintébben?
Az ősz idejének szentsége csak annyi,
hogy nem végez barbár hóhérként a nyárral,
hanem elbúcsúztatja, lépésről lépésre.

 

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 29.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elmarad Grendel Lajos békéscsabai estjePénteken adják át a Szép Ernő-díjakatNyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeitKínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA