Versek

 

 15K__llay_Kot__sz_Zolt__n.jpg

 

Kállay Kotász Zoltán

 

Hajnali kóc

 

jóvátenni
az ördögöt lóvá tenni
ez maradt, hajnali kóc
a bohóc forgolódó fején –
árulást is eláruló –

a kacagásban mennyi indulat
és ottmarad
a rázkódó has mélyén
lepedék, szétmart, vasnehéz –
rozsdaszag –

jóvá tenni
álmodod vissza
magad a házba, kapuba –
most nem teszem, most –
nem ugyanaz, nem ugyanaz –

szemhéjban mély tavak
szájszélen tűnt szavak –
a tekintet –
mintha ott se –
és átsuhan –
és fennakad –

 

 

Kegyelem

 (H. Gy.-nek)

 

Fél kegyelmet,
tudja, Nasztaszja Filippovna,
azok kaphatnak csak, akik hajlandóak
álom és ébrenlét határán a fejtéseken dolgozni.
Meztelenül a szóbányában
kristályok és lélekfelületek kísérleti terepén
hasítani feltevéseket,
és mint cserzendő bőröket, a kapu és küszöb közötti
fénycsík szárítókötelére vetni.

Álmodott sebek álmodott sós
áldott-áldatlan nyalogatása, ebbe fúl
többnyire a határtévesztés, a tárna mély,
és az alábukó meg-sem-történtté
inkarnálhatja
bálványainak tízezer éves, szabály szerinti elkoptatását.

A laboratóriumban hajnalt desztillálnak,
szippantás – fecskendőbe, a legminimálisabb adag –,
szúrás – csak mint rózsatüske az imára kulcsolt ujjakba –,
szisszenés,
és egyetlen másodpercre a nézésed
látásba villan, s a kép

oltárként perzselődik sejtelmeid fölé.

 

 

Lépésről lépésre

 

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Hetven év. Lazulnak
az eresztékek,
a résekben ékek. Konyha és kisszoba
között az ajtót mindig kitámasztva hagytuk,
járjon a levegő. Komfortérzet.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Lehet, aki túlélte,
ma is borzong a tarkója közepén.
A pöttöm, sárgamellényes cinke
– mindig meglepődöm – jön, fejét forgatja, nézeget…
Pedig nem tettem oda diót már két éve.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
A nyesedékben benn-
szorul a gőzök feszültsége.
– Vagy széthagyod, és nem lesz szép pázsitod,
vagy kupacokba halmozva rothasztod –
magyarázta nagyapám a lekaszált réten.

– Milyen furcsa, hogy nincs már háború –
dünnyögte legvégül.
Szebben, őszintébben?
Az ősz idejének szentsége csak annyi,
hogy nem végez barbár hóhérként a nyárral,
hanem elbúcsúztatja, lépésről lépésre.

 

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 29.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Kántor Zsolt: Tandori Dezső 80 gombjaKerényi Kata verseiVörös István: A Hamletgép vándoréveiGömöri György versei
Prózák
Hernyák Zsóka: TobzoskaTóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálva
Kritikák
Csehy Zoltán: Színek könyveBejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-tervMegtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről
Esszék, tanulmányok
A néző identitása: Mi József Attila Hamletnek?Hamlet: drámák és szövegkönyvek Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögből
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA