Magyari Barna
A gén szaga
olyan hideg nyirkos a gén szaga
akár a kint felejtett éjszaka
s ahogy a lét vértől csontig kerget
szó-reflektor pásztázza a kertet
az érv olajos csöve megrepedt
tisztálkodni kéne de nem lehet
koszos eszmék kétes ammóniák
homlokom mögött habzik a világ
ez az utazás formál alakít
csönd-taxi visz magamtól magamig
itt belül mozog minden épület
hányadik kerület a szédület
a végzet szobra stabilan áll még
s folyton ránk vetül a földi árnyék
bőrünkön a múlás nagy térzene
hol a halál tapsol mondd érzed-e
Köszönet kedvenc
doktornőmnek
Dr. Nagy Helgának
szendergett bennem jó pár
emberi tett mozdulat
tudatomba a stroke
vert óriási lyukat
bal oldalam nem tette
amit az ész parancsol
pár hét alatt teljesen
„odavoltam” magamtól
aztán egyszer megindult
végre bennem valami
elkezdtem az áhított
úton végre haladni
gyógyulásom csokrában
ön volt a lelki virág
s mosolyával mutatott
az ép lét felé irányt
Rímkuvasz
ötvenkét éves rímkuvasz
kinézel rajtam s megugatsz
fura
kutya
habzik az idő perceket
glóbuszt fürdet a képzelet
s habot
tapos
van hogy elszakad egy kis drót
csóktól kapok vakációt
nyál-net
szünet
kutatom az éden nyomát
vajon hol élhetek tovább
magány
talány
valóság próbál álmokat
a bajra sok a változat
zűr e
fülke
jól elvagyok a semmivel
a kevés egész nem figyel
sok a
soha
lehet lábam lesz a kezem
ha magamhoz megérkezem
szolga
torna
néha egy korszak vagyok én
bennem hallgat a táj s a fény
néma
éra
kanálnak mindig ott a szó
a csönd kiporciózható
van mit
adni
öl a díler ha nincs hasis
már a végtelen is hamis
sír a
líra
Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.