Markó Béla verse Gyarmathy János műveihez, melyekből ma nyílik tárlat Marosvásárhelyen.
Markó Béla
Bronzvilág
(Gyarmathy János marosvásárhelyi tárlatára)
Lehet-e felhőt gyúrni bronzból,
lehet-e vékony tűvel bronzhabot
rajzolni súlyos bronzlapokra,
s nehéz tegnapból könnyű holnapot
teremteni, hogy ne pokolra
kerüljön majd a bűnös bronzvilág,
de felröptesse a magasba
hulló szirmát a száradó virág?
Hideg bronzból lehet-e égő,
remegő mellbimbót önteni,
s fent a mennyet megkarcolják-e
a katáng égszínkék körmei?
Lelkét egy bronzpohárba tölti,
s a teste végképp üresen marad,
gyertya a lángtól, láb a nyomtól
előbb-utóbb majd végleg elszakad,
ha nehezebb a levegőnél,
szállhat-e egyszer mégis felfelé,
s kié lesz a mázsás tükörkép?
Az ördögé tán? Vagy az emberé?
Egy lány a hintán leng örökre,
körös-körül már minden megfagyott,
ám benne izzik még a napfény,
ami a bronzfüggöny mögött ragyog.
Megroskadnak a bronzkirályok,
s szoborba zárva sok-sok hadvezér
küszködik a nehézkedéssel,
amíg a pokol fenekére ér,
de könnyű lesz bronzból a fátyol,
a csipke, a faág, a hegedű,
s egy bronzba vésett madárszárnyon
fel-felfénylik a mennyei derű.
Nem az anyagtól: a formától
függ csak a földi gravitáció,
emelkedik Krisztus bronzteste,
ez a halálon túli stáció.
Túl a halálon, s megkettőzve
mégis, mi véget ér, az életet,
rothad a hús, porlik a csont már,
s várja a bronz a végítéletet.
Gyarmathy János műveiről Mohácsi László Árpád készítette a felvételeket.