Versek

 

Lipcsey_E.jpg

 

Lipcsey Emőke

 

Örökkévalóság

 

Északon messzebb van az ég,
a csend árnyékban,
ahogy a bokorban a szél.
Sistereg a nyár.
Az utat sárga virágok szegélyezik.
Annak szemével nézem a tájat,
ki nem látja már, vagy nem látta még.
Üvegszerű és fehér az éj.

Fekete pamacsok,
felhők vagy fák suhannak,
a tenger felett
rózsaszín és sárga horizont lebeg.
Mielőtt lemegy a nap,
hajnalodik.
A horizont befelé fordul.

Kívül minden változatlan,
az ég északra száll,
a csend tengeredik,
az út nyílegyenes árnyék.
Sárga virágok sisteregnek,
fehérbe fagy a rózsaszín,
ahogy a bokorban a szél.

Belül is változatlan minden;
nem szeretem, mikor henceg az Isten.
Csak a lehetőség éltet,
az üresnek hitt mobil is mindent elárulhat,
tolom ezerrel,
facebook profilom fölé
lehunyt kabátgombok.
Emlékeimből sugárkoszorút fonok.
Nincs is emlék csak örökös jelen.
Hozok egy széket.
Ülj le rá.

Várunk, hogy megszűnjünk,
míg tart a ragyogás.

 

 

Ha eljön a sötétség

 

Mit sem ér már, hogy megmondják,
miről, mit gondoljunk,
ha eljön a sötétség.

Vak holdak lenyomata deres mezőn,
sárga hangfoszlányok a dobhártyán,
szúrt sebek szikes talajon.
Béke porainkra.

Béke volt és almavirágfelhő,
azt hittük, csillagporból vagyunk.
Mindez régen volt.

Európa elrablása kötelező értékrendek mentén,
üstdobok, szemben az áradattal.
A magasban önmaguktól szólnak a harsonák,
szétszórt tárgyak az út mentén,
halomba hordott mentőmellények a parton.

A földdel egyenlővé tették, felszántották,
helyét sóval behintették.
Peloponnészoszi háború,
első, második és harmadik pun háború,
első világháború, második világháború és –
Karóba húzták, fejét vették, agyonlőtték,
porig bombázták.
Szabadság, egyenlőség, testvériség,
gázkamra, Auschwitz, munkatábor, Gulág.
Éljen a népek barátsága.
Éljen a tolerancia, a multikulti, a feminizmus,
a másság, a hasonlóság, a különbség,
a többség akarata, a kisebbségek joga,
az össznépi szolidaritás, a gazdasági növekedés,
a tőke és az elnyomott munkásosztály,
éljen a fogyasztói társadalom.
Éljen a kivándorlás, a bevándorlás,
éljen az elvándorlás és a népvándorlás.

Szűkszeptimek vonulnak a birodalom romjain,
két idősík közt félrehallott áthallások.
Ki mondja meg, mi a bűn, ha a bűnt a bűnöshöz keresik?

Partot érünk. Eldobáljuk mentőmellényeinket.
Rákattintunk a homo erectus kifejezésre.
Látjuk, hogy az ember felegyenesedik.
A tengerbe követ dob,
és teste újra ívbe görnyed, mikor gyűrűket vet a víz.

Újraértelmezzük az almavirágfelhőt.
Az információ a horizonton marad,
de ami benne volt, elveszett.

A megnyugvást várom
és a pillanatot, mikor fészbukon lájkolhatom,
hogy véget ért a történelem.
Szúrt sebek szikes talajon.
Béke porainkra.

Megjelent a Bárka 2016/4-es számában.


oldal

2016. szeptember 05.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg