Versek

 

G__czi_J__nos_m__ret.jpg

 

Géczi János

 

Kioldozatlanul

 

 

Mindazt, amit sosem szerettem volna
mindent tudtam. Arcélt s mitológiát
kapnak a dolgok, mint amikor a tőr
végezve küldetését véresen
a padlóra hull. Célzások és hivatkozások
zűrzavarában azonban mégis csak
ott hever a tett, van teste neki.
Az igazság, amelyet nem kell bevallani
ha ízét nem is veszti, de színét megváltoztatja
mint a levegőn hagyott  vörösbor.
Az evangéliumban száz macska él
végítéletként acat nődögél, esély
gördül alá a hegyoldalon
miként a napfolt előtt az árnyék
egymásból mind-mind kioldozatlanul.

 

Az utolsó szó

 

A nyelvet, amellyel elmondhatja sorsát
ahogyan az arcát
amelyet tizennyolc éves korában visel
elvesztette. Most
amikor fölismeri a hangból
hogy ugyanaz a kabóca szól
ami egykor a fenyőligetben
a víz sem más, mint amelynek
sója és kékje megnevezetlen maradt
s a liget kútja is előrémlik, amelybe
akként hull bele a sok szó,
mint esett a múltba az évek gyöngysora.
Nem kap vissza semmit.
A nyak kagylóhéj-belső ívét.
Szétporlad, mint a tüll
és tüll takarta test.
Elbeszéletlenül ne maradjon
szükség lenne egy tekintetre
s a másikra, mely a mélyére fúr.
Hiába minden, nincs nyelv
amelyben érezné magát
mint mondat a bőrkötésbe húzott könyvben
otthon.

 

 

Alkémista

 

Hogy kövesse az emberi nyelvet
belső tekintetét hűs kristályon tartva
a dolgokat ellentétükkel nevezte meg.
Hozzászoktak, miként háziállatok, a jelképek.
A pontosság jellemezte, napra éj, hidegre meleg
boldogságra szenvedés következett
kezdettől végig  mindegyik
ahogyan a lukba betömött rongydarab
pontosan kitöltve saját üregét.
Mígnem kőzetből a fémek
kiolvadtak a szimbólumok
egyik hajnalon a hátramaradt anyag
úgy kivilágosodott
mint korai napfényben szokott a Hold.
A sors jelezte, nem tartja a szabályt
nem látszik a kéz
amely elvégzi a tisztítások műveletét
de nem tudott többé önmagához férni.
A koponyájához ért, a tálnyi sóhoz, deklinációhoz
emlékhez, amelyben fekete puli hevert
mind-mind idegen.
Nem több végső soron
a szavakba jól bebugyolált semminél
aranya nélkül az alkémista.

 

Megjelent a Bárka 2016/1-es számában.


Főoldal

2016. február 16.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png