Prózák

 

 telefon.jpg

 

Veres Tamásné

 

Első munkanapom

 

Mamikám elkísért, amikor dolgozni mentem a városba, és leültünk egy padra a nagy forgatagban. Mamikám, aki tulajdonképpen nem is a Mamikám, csak ő nevelt fel.

Töméntelen sok ember jött, ment, és én nem győztem kapkodni a fejem. Megvakartam a lábam szárán egy szúnyogcsípést, mert igen viszketett. Megvakartam annak ellenére, hogy Mamikám számtalanszor figyelmeztetett, hogy elfertőződik, ha kaparom. Szót szoktam fogadni Mamikámnak, mert ő a lehető legjobbat akarja nekem. Igen megszomjaztam, olyan lett a szám, mint a tapló, úgy kiszáradt, de hiába néztem bármerre, bizony én egy kutat sem láttam. Azt mondta a Mamikám, hogy kérdezzem meg egy járókelőtől, hogy hol van itt kút. Láttam egy öltönyös férfit az utcán közeledni, a Mamikám is azt mondta, ő jó lesz erre a célra. Odamentem hozzá, és illedelmesen megkérdeztem, hogy hol találok én itt kutat, de ő csak értetlenül bámult rám, hozzátettem, hogy értse meg végre, azért keresem a kutat, mert igen megszomjaztam. Azt válaszolta, talán a főiskolán a vécébe találok csapot. Éktelen méregbe gurultam, hát mit képzel ez magáról, mert hát akárhonnan is jöttünk, azért a vécéből nem iszunk, és sértődötten visszamentem a Mamikámhoz.

Mamikám a lelkemre kötötte, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt az új munkahelyemen, csak arra vigyázzak, hogy ne imádkozza le rólam senki a bugyogómat, mert akkor én is megesett leszek, és ő azt a férfit megmogyorózza, de már indulnom kellett a munkahelyemre, ahol délig zökkenőmentesen ment minden. Az irodista kisasszony elment ebédelni, és rám bízta a telefont. Gondoltam, drága jó Istenem, csak meg ne szólaljon, de megcsörrent az a fránya telefon. Felvettem, és egy férfitelefonáló hibát jelentett be, hogy csepeg a frizsiderje, vagy mi a szösz, és küldjek ki egy szerelőt. Kicsit elcsodálkoztam, én még nem láttam itt egy szerelőt sem egész délelőtt. Frizsidert vagy mi a szöszt sem láttam, próbáltam megnyugtatni a telefonálót, hogy nem baj az, ha egy kicsit csepeg, de csak erősködött, hogy az nagyon kellemetlen. Nyugtatgattam, hogy én elhiszem, de Mamikám azt mondta, hogy tűrőké és szenvedőké a mennyek országa. Azt mondta, őt nem érdekli az én Mamikám, őt a szerelő érdekli. Elcsodálkoztam, de gondoltam, biztos ez a férfi a fiúkat szereti. Mondta a nevét, de olyan kacskaringós neve volt, hogy nem tudtam leírni, azt válaszolta, hogy megoldjuk, mert betűzi. Nagyon megörültem, ugye, mert így mindkettőnk gondja megoldódik. Gondoltam, betűzi az ablakon a rácshoz, de ő elkezdte mondani a neveket, de annyi nevet mondott, hogy nem tudtam elképzelni, mit akar ezzel a sok keresztnévvel, kicsit csodálkoztam is, hogy a jó anyukája ennyi nevet adott neki. Azt gondoltam, na, jól van, én béketűrő vagyok, mert azt mondta a Mamikám, hogy legyek az, de ez már nekem is sok. Azt kérdezte a telefonáló, hogy betűzze-e még egyszer. Csodálkoztam, hogy már egyszer betűzte. Néztem a rácsot az ablakon, mert az ablakon rács volt, gondolom, a raktár miatt, hogy ne hatoljon oda be senki.  Mamikám is mondta, hogy óvakodjak a behatolástól, erre letettem a telefont, mert visszajött a főnök, és kérdezte, mi újság van. Mondtam neki, hogy valakinek csepeg a valamije, szerelőt kért, de majd betűzi a címet, gondolom a rácshoz, tettem hozzá, mert úgy nézett rám a főnök, mint aki egy árva szavamat nem érti. Annyit tudok, hogy férfi volt, akinek csepeg a valamije, mondtam a főnöknek, hogy ő is értse, de ő csak forgatta a szemét, mint a vett malac, majd hátrament a raktárba. Na, jól van, gondoltam, megpihenek, de újra megcsörrent a telefon. Felvettem, megint egy férfi volt, a főnököt kereste, és nagyon udvariasan mondtam, hogy adom, és letettem a kagylót. Mamikám mondta, hogy legyek mindig udvarias. Szóltam a főnöknek, hogy jöjjön, mert telefonja van. Ő megint csak bámult, mint a borjú az új kapura, és azt mondta, hogy ne szórakozzak. Elkezdtem mondani, hogy én munkaidőben nem szórakozok, mert a Mamikám, de nem tudtam befejezni, mert azt mondta a főnök, hogy higgyem el, a Mamikám őt egy cseppet sem érdekli. Csörgött a telefon, a főnök megelőzött és felkapta a kagylót, de kiújult a lumbágója, és úgy maradt. Még szerencse, hogy nem én maradtam úgy, mert azt mondta a Mamikám, hogy arra vigyázzak, hogy nehogy úgy maradjak, de nem én maradtam úgy, hanem a főnök, aki megint forgatta a szemét, de most olyan vörös lett, mint akit megmogyoróztak. Meg is sajnáltam szegényt, mert biztos az az értetlen ember telefonált megint, akinek csepeg a valamije. A főnök mély levegőt vett, rám nézett, láttam, szegény nem volt a maga ura a fájdalom végett, és halkan szótagolva mondta, hogy köszöni a munkámat, nekem már nem kell jönni, látatlanba leigazol nekem két hetet, csak menjek. Magyarázott valamit a próbaidőről, meg a felmondásról, de még mindig úgy görnyedt össze, mint aki úgy maradt. Mondtam, én lassan megyek is, de az válaszolta, hogy mehetek gyorsan is a jó Mamikámhoz. Gondoltam, én is jobb, ha visszamegyek a Mamikámhoz, aki tulajdonképpen nem is a Mamikám, csak ő nevelt fel.

 


Főoldal

 

2023. március 21.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Csillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András versei
Szil Ágnes: Poros útKiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: Plázakandúr
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png