Prózák

 

 KissJuditAgnes_meret.jpg

 

Kiss Judit Ágnes

 

Feketemagyar

 

A baj azzal kezdődött, hogy szegény Pista anyja egyetemre került. Ráadásul Kijevbe. Amikor az első év végén hazajött, megtudtuk, hogy letette a vizsgáit. A következő nyáron meg hogy gyereket vár. Volt férje is, rendesen össze voltak házasodva, egy szót se szólhatott a falu, de az ember, akit hozott, olyan fekete volt, mint a legsötétebb éjszaka. Afrikából keveredett a kijevi egyetemre, azt mondta, a világért vissza nem menne, mert meggyőződéses kommunista. Az Erzsi szülei furcsán nézték az új családtagot, de már úton volt a gyerek, hát nemigen mondhattak semmit. Nyaranta hazajártak a fiatalok, az afrikai fiú magyarul tanulgatott, a nagyszülők tutujgatták az unokát, aki épp olyan fekete lett, mint az apja, a haja is épp olyan csomós, de azt a nevet kapta, amit minden elsőszülött fiú a családban: István. Valahányszor a nagyapja végigkerekezett vele a Fő utcán, kiálltak az emberek a kapuk elé bámulni, hogy világít a szerecsen gyerek szeme fehérje a fekete arcából.

Aztán az egyik nyáron az Erzsi csak kettesben jött a kisfiával. Nem is titkolta, hogy elváltak, ő meg otthagyta az egyetemet. A férjét nem láttuk többet. A falu nem bánta. Mert egy szerecsen gyerek még hagyján, de mi lesz, ha elkezdi szaporítani a fajtáját, aztán csak leshetik az öregek, hogy az utódok mintha mind odaégtek volna. Erzsi egy darabig kínlódott a faluban, de már nem találta a helyét. Hiába volt ott apja, anyja, elment ápolónőnek a munkácsi kórházba.

A Pista szívesen jött a nagyszüleihez. Ha nyáron idehaza voltak, épp olyan volt, mint a többi gyerek, játszottak is vele rendesen, nem utálták ki, pedig eléggé kirítt közülük. A városból inkább kinézték. Nem volt elég neki magyarnak lenni az ukránok között, még az a kimondhatatlan neve meg a fekete bőre! Pedig az apja nyelvén alig pötyögött, hamar el is felejtette. Oroszul beszélgetett csak meg magyarul.

Egész addig nem volt semmi baj, míg a Szovjetunió széjjel nem esett. Nyitva lett előttünk a Nyugat. A Pista akkoriban tette le az érettségit, elhatározta, hogy Magyarországra megy egyetemre. Divat lett Magyarország meg az összes többi volt kommunista ország a nagy rendszerváltoztatások miatt. Nemcsak a határokon túli magyarok akartak ott tanulni, özönlöttek messzibbről is, az összes kontinensről. Azokat egy évig csak magyarul tanították, akadt köztük mindenféle: fekete, sárga, tán még vörös bőrű indián is. Külön tették a máshonnan jött magyarokat, egy kollégiumban laktak, együtt tanultak, sokat nevették, mennyire máshogy beszélik ugyanazt a nyelvet. A Pista hamar feltalálta magát köztük, noha kirítt onnan is a színe miatt.

Egy nap aztán hivatalos írást kapott, hogy Sztyepan Ndereba azonnali hatállyal költözzön ki a kollégiumból, és foglalja el helyét a Nemzetközi Intézet diákjai között. A Pista elment a tanulmányi előadóhoz, hogy elmagyarázza a félreértést. Az ügyintéző hajthatatlan volt.

– Nézze, uram, itt az áll, hogy neve Sztyepan Ndereba, állampolgársága ukrán, anyja neve Jelizaveta Krucsok. Most tényleg azt akarja mondani, hogy magyar?

A Pista hiába jött azzal, hogy de hiszen az egész ügyet magyarul tárgyalják éppen, mégis mi a fene volna ő akkor, de az ügyintéző végül fölényesen kivágta:

– Ne is haragudjon, fiam – (akkor már így nevezte) – , nézett már maga tükörbe? Hisz néger!

A Pista próbálkozott, fellebbezett ide is oda is, de csak a nevével, az állampolgárságával, az anyja nevével meg a bőre színével jöttek. Márpedig ő nem lehet magyar, bármit is gondol magáról! Végül ultimátumot kapott, aznap éjfélig hagyja el a határon túliaknak fenntartott kollégiumot. Ettől begőzölt. Magára zárta a szobáját, el is barikádozta, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az egész épületet. Kommandósok törték rá az ajtót. Kitiltották az egyetemről, pedig még el se kezdte.

Akkor költözött haza, ide a faluba. A nagyszülei házában húzódott meg. Mióta az öregek meghaltak, csak itt ül a kocsmában. Ha valaki megkérdi: ki vagy te?, vérbe borul a szeme fehérje, úgy üvölti a fekete arcából: Kárpátaljai magyar, az Úristenit!

 

Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.


Főoldal

2019. január 28.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Szondy György verseiMohácsi Balázs verseiSzilágyi András verseiSzálinger Balázs: A Duna, Suránynál
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA