András Sándor
Hasztalan
Hasztalan ébred az éjszakába:
„Nincs benne elég fény.”
Nem tudja, mit tegyen, tennie kell-e, mit.
„Az életidő mennyije telik el így.
Trágyaidő talán. Komoly lovak
állva alusznak. Állvatag. Jaj de jó.
Kocogva szarnak, furcsa lelemény.”
Forog, dohog, dadog. „Főbelövés.”
Dőlni kellene, de nincsen hova.
„Időtrágya a sebre”, abrakol,
„pókhálóbevonattal” rossz vigaszt.
„Az őssötét. Fejemből árad csontjaimba, zsibbaszt.
Csont-jajaimba. Gyilkos kedv csöpög
homlokomról: performansz-izzadok”,
mordul, háborog, zordul habarog:
„Trágyaidő. Pácol az őssötét,
ilyenkor tud csak. Az életidő,
most így lustálkodik.” Fiókban pisztoly.
„A szájbadörrentés freskó a falra,
ámulják majd”, motyogja. Felderül:
„Megfestette világból-távozását.”
Ez megnyugtatja, elálmosodik.
Megjelent: Bárka 2007/4
A lapszámban András Sándor további versei
Kapcsolódó:
A szépirodalom rovat legfrissebb írásai:
Tóth Krisztina verse
Banner Zoltán verse
Nagy Katalin Erzsébet versei
Poós Zoltán verse
Nagy Gergely prózája
