Papírhajó - Primér/Primőr

 

 acsai_portr__.jpg

 

Acsai Roland

 

Felhőnjárók

(részlet)

 

Szárnysuhogás jelezte a hollók közeledtét.

Némán repültek, károgás nélkül, mint egy sötét felhő, csak vörös szemük villogott. A védelmező fejéért jöttek, hogy elvigyék a Világfa ágai közé, ahol azt remélték, végső nyughelye lesz.

A Világfa egykor a világ dinamójaként működött, és törzse a mérleg nyelve volt, ami ha időnként ki is lengett jobbra vagy balra, mindig visszaállt a középpontba. Utána a hollóknak köszönhetően szentély lett belőle és kripta, ahová a hősök kerültek.

Valamikor a Világfa kötötte össze a földet az alvilággal, és a mennyel. Ez biztosított átjárást a világok között, amikor az emberek hitvilága szerint erre még szükség volt. Ez volt a fa fénykora. Több nép mitológiájában is megjelent és sok kultúra képzeletvilágában létezett. De mióta az emberek nem hittek semmiben azon a sárgolyón kívül, amin éltek, azon a kenyéren kívül, amit megettek, és azon a pénzen kívül, amivel ezt a kenyeret megvették, a Világfa súlytalanná vált, könnyebbé egy pihetollnál.

Egy nap eloldozta gyökereit, és fellebegett az égbe.

Az istenek úgy vélték, a fa halott, és nem törődtek vele, csak a hollók hittek az erejében. Ők őrizték az emlékét, és egy kolóniájuk, ami mindig a fa ágai között fészkelt, hűségesen követte az égbe.

A kislány és a felhőszarvas tisztelettudóan félrehúzódtak, hogy ne zavarják a madarakat, ezeket a feketeruhás gyászhuszárokat. A hollók leszálltak, karmaik közé vették a levágott fejet, majd ugyanolyan hangtalanul eltűntek, ahogy érkeztek. Felszálltak terhükkel, hogy lassú, ütemes szárnycsapásokkal felvigyék a fa legmagasabb ágai közé.

A fiú felébredt. Lassan felült és szétnézett. Mintha hajnal lett volna, a levegő rózsaszínű volt, sűrű és édes.

Elúszott az arca előtt egy felhőfoszlány. Kicsi volt, nem nagyobb egy eltévedt leheletnél. A fiú utánanyúlt, két ujja közé fogta, és tanulmányozni kezdte.

Kiderült, hogy nem is felhőfoszlány, hanem egy apró felhőlény.

Talán egy vándorló lélek, ami elindult a csillagok közül, hogy a földön új testet keressen magának. A felhőpamacs méltatlankodva csipogni kezdett, és a fiú mosolyogva útjára engedte.

Az volt az a pillanat, amikor a hollók megjelentek.

A fiú észrevette őket, és a szemével követte a madarakat, amik az egyik felső ágra akasztották a levágott fejet, mint egy bizarr karácsonyfagömböt. A fiú akkor jött rá, hogy a fekete foltok, amiket fészkeknek vélt, valójában koponyák, és a hollófészkek a fakorona közepén kaptak helyet, valamint az alsóbb, vastagabb ágakon.

A fiúnak akkor jutott eszébe a tojás, és a kezére nézett. Elkerekedett a szeme a megdöbbenéstől. Amíg aludt, a tojás megnőtt, legalább négyszer akkora lett, mint volt, és a tojásformáját is elvesztette. Gömb alakúvá vált. Vékony, izzó csíkok jelentek meg a héjon, amit hirtelen puhának érzett, mintha eltűnt volna belőle a mész, és a tojás a vonalak mentén szétnyílt, mint egy virág, hogy a kelyhéből egy tollas, repülni tudó holló pattanjon ki.

– A te hollód vagyok – károgta. – Amíg aludtál, egyek lettünk. Nem tudom, hogyan történhetett. Talán a könnyeidtől, amik a tojásba szívódtak – folytatta a tájékoztatást a madár, miután vastag és erős csőrén kettőt fent az ágon. – Tudod, hogy nem sós ízű a könnyed, hanem édes?

– Nem tudtam. Én sósnak éreztem. Hogy érted azt, hogy egyek lettünk?

– Hosszú lenne elmagyarázni, inkább megmutatom – ugrott fel a holló, és a csőrét előreszegezve egyenesen belerepült a megrökönyödött fiú mellkasába.

A fiú kidülledt szemmel bámult maga elé, és felszaladt a szemöldöke, mint akinek megakadt valami a légcsövén. A tüdejéből se be, se ki nem jutott a levegő. Látása elsötétedett, és mintha gyorsított felvételen nézné, képek peregtek a szeme előtt.

Egy város. Egy épület. Talán kórház. Egy kórterem. Fehér. Egy fehér ágy. Műszerek. Szélben hajladozó fák. Egy ismeretlen nő. Egy ismeretlen világ.

Amikor a holló széttárta szárnyait a mellkasában, mintha a szíve robbant volna fel, és a fiú hátából két fekete szárny tört elő, még a ruháját is átszakította. A fiú megérintette a tollakat, mint aki nem akarja elhinni, ami történik vele.

Behunyta a szemét, mire újra kinyitotta, a holló ismét ott ült előtte, és tollászkodott. A fiú hátáról eltűntek az óriás szárnyak.

– Egyek vagyunk – pislogott rá a holló.

– Repülni is tudok?

– Persze! Amilyen magasra és messzire csak akarsz.

– Mik voltak azok a képek, amiket láttam? – rázta meg a fiú a fejét, mintha fel akarna ébredni.

– Emlékképek abból az időből, amikor még nem volt emlékezeted. Talán nem is a te emlékeid voltak, hanem az anyádé.

– Nem akarok emlékezni semmire. Új életet akarok. Ha nem a földön, akkor itt, a felhők között. Téged hogy hívnak? – kérdezte a fiú.

– Holló.

– Akkor mától fogva nekem is ez lesz a nevem.


Részletek Acsai Roland Szívhajítók című kisregényéből

Acsai Roland versei

Acsai Roland: A vak csíz, aki jobban látott mindenkinél


Főoldal

2016. november 07.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Zalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészéből
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA