Szabó Ádám
A békává lett varázsló
Lekókadt a karácsonyfa
elmúltak az ünnepek
ördög bújt a varázslóba
egész nap csak brekegett
„Brek-brek”, mondta, „Béka lettem”
és azzá is változott
zölddé lett a bőre menten
feltúrta a gardróbot
keresett egy koronát ott
„békakirály én leszek”
„nyelek pár csepp boldogságot,
elmúltak az ünnepek”
Békakirály, a varázsló
trónolt békatrónusán
és két csöppet sem parázsló
szemével bámult bután.
Bezárva a békalétbe
békaboldogságra várt
a varázsló ám cserébe
békaunalmat talált.
Ráadásul zavarában
varázsigét feledett
s ottmaradt békává váltan
amíg csak az ünnepek
el nem jöttek megint újra
s nem lett újra karácsony
és a kedves Kisjézuska
a békából varázsolt
ismét egy rendes varázslót
s adott neki fenyőfát
és ekképpen mondott zárszót:
„Ki ne húzzad a gyufát!
Legyél boldog, míg van ünnep
de aztán se brekegjél
hogyha hétköznapok jönnek
egy varázsló nem henyél
hanem jókedvet varázsol
a sok kisbéka arcán
s megmutatja, hogy a jászol
sosem üres ezután!”
Így szólt hozzá a Jézuska
s a varázsló boldogan
hallgatott az okos szóra.
Mesémnek ím vége van.
Az angyal és a lajhár
Dakszlijával kint a réten
üldögélt a lajhár,
az angyal leszállt az égből
s kész is volt a baj már.
Ugyan mi ez?, így a lajhár,
angyaleső esik?
Nekem bizony nincs esernyőm,
arra már nem telik.
Ez a dakszli mindenemet
feléli magában,
most már ugyan mit is tegyek?,
elázik a lábam.
Ám az a angyal így szólt hozzá:
Ne aggódj, barátom!
Ernyőt hoztam le az égből,
jut neked vagy három.
Szent Péter bízott meg ezzel,
ő küldött le hozzád,
esernyőgyárrá alakult
az egész mennyország.
Erre aztán megnyugodott
a lajhár is szépen,
s dakszlijával esernyőstül ült tovább a réten.
A pocok és a medve
Egyszer így szólt pocokhoz a medve:
De szeretném, hogyha kedveskedne,
úgy kakaóznék!
Így válaszolt medvének a pocok:
Itt vannak már a téli mínuszok,
jöjjön a szomszéd!
Be is ment a pocokhoz a medve,
téli fagytól kissé ledermedve,
összefogóztak.
No de aztán mind a kettő gyorsan,
az italtól lett is rögtön jobban,
így kakaóztak.
