Ayhan Gökhan
Szabó T. Anna: Villany
Szabó T. Anna idén megjelent, Villany című kötete a kortárs lírában kevésbé járatos olvasó előtt igen nagy ajándék. Először is, a költőnő merít valamennyit az elődeiből, a Nyugat és az Újhold nemzedékének lírafelfogásából és műveltségéből, másodszor, ebben a költészetben a legalanyibb témák, mint anyaság, szerelem, gyermek egymás után bukkannak fel, nem beszélve a vershez, a költészethez való viszony érintéséről. „A test forgása, a fej emelése, / a láb biztos, vidám rúgásai."
Szabó T. Anna a legősibb formához, a dalhoz nyúl vissza, megjegyzem, ennek következtében helyenként a vers a könnyed rímek csapdájába esve válik kissé esetlenné, modorossá. Szabó T. Annánál megőrizve a nála megszokott forma és nyelv, semmilyen új irány felé nem kacsintva megy végbe a majd minden kötetét jellemző dalköltészet. Emiatt fordul elő egy-egy a fent említett botlások közül, de arányában a forma remek használata élvezetessé teszi a Villanyt.
A könyvben érezhető harmónia mellett helyet követel magának a dráma, a széteső gyermekkor felé vissza-visszavágyó költőnő életében (lírájában), megtoldva a gyermeke felnőtté válásának, megismerési fokozatainak nehézségével. A könyv valamennyire az előző, Fény című kötet párja és egyben méltó folytatása. Ott is fontos téma az anyaság, az anya-gyermek, gyermek-világ viszony boncolgatása a nem egyszer a Szabó Lőrinc Lóci verseit idéző könnyedség, történetmesélés létrehozta vers-mikrokozmosz. A versek határozottan az olvasó tudtára adják, mik és milyen értékek fontosak Szabó T. Anna számára. „A házunk mellett van egy névtelen utca. / Mindennap azon megyünk óvodába. / A kisfiam a kövek nyelvét tudja -- / a macskakő lett „a legjobb barátja."
Valószínűsíthető, megvan a kitárulkozásnak a maga sajátosan egyedi művészete, mint azt a Villany és a Szabó T. Anna korábban megjelent kötetei megerősítik. Nem a Nemes Nagy Ágnes - i, tárgyias líra követése a fontos, hanem minél inkább a nőiség és az azzal járó szokások kidomborítása a cél ebben a költészetben, a „merjünk nőnek lenni" érzékeny gesztusa.
Szabó T. Anna másik, gyakran megjelenő tere az emberi test, a magzatot hordozó, bőrén sebeket, anyajegyeket szerző test. Kevésbé fogalomként, mint a változások hordozójaként és elviselőjeként bánik vele, emelve be a versközéppontba. Szabó T. Anna gyermek és nőtesteket vizsgál és figyel, finom hangon beszél róluk és hozzájuk. Bizonyára akad, aki ezt a díszítettséget, érzelmességet felrója a költőnőnek, feltételezem, az Kosztolányi „édesebb" verseit sem szívesen olvassa. „Bőröm fólia, benne mirelit hús, / hogy megmaradjon még egy darabig. / Ha tartósítom, tán nem romlik el."
A kötetet kissé megterhelik az egy egész ciklust magában foglaló helyzetdalok, nem igazán illeszkedik a könyv tematikájához. Jó néhány ilyen nem igazán odaillő vers előfordulására sajnos számíthat az olvasó. Mintha minden egyes ciklus a következő kötetekből nyújtana előzetest, az olvasónak lenne reklám és útmutatás, a későbbiek felfedése. Ilyen versnek gondolom például a Tér címűt: „Künn hold / benn fal / egy szál / fény lóg /.../vakon = láttat / nézek." Lehet, az ehhez hasonló versek a címadó vershez való illeszkedés céljából jöttek létre, nem tudom.
A könyv az „eltűnt idő nyomában" és a még be nem következett események visszfényében formált nyelv tiszta zenei hangján kíván szólni az olvasóhoz, aki, ha hegyezi a fülét, a legszebb hangokat hallhatja ki a versekből, magában lehalkítva a néhol bántó asszonáncok zörejét.
Szabó T. Anna: Villany. Magvető, Budapest, 2010.
