Baji Miklós Zoltán

Lovason lovagolva

„Amikor festek, akkor az anyag, a Föld, amikor zenélek, a szférák világába kerülök.”[1]

 

Ebben az évben, 2014. november 21-én második alkalommal volt lehetőségem képzőművészettel és zenével egyaránt foglakozó kollégával beszélgetni a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjteményében megvalósuló Komolyan lazulós című rendezvényen. Az est vendége Lovas Gábor (1976) képzőművész, zenész, és egyik állandó zenei formációja, a Balkán Quintet volt. Hármnegyed hat körül kezdtek szivárogni az emberek, mindenki izgult, a nagy pesti sztár (Ujj Zsuzsi és a Csókolom) után vajon mennyien lesznek kíváncsiak egy „helyi” művészre. Nyugtattam mindenkit: „Teltház lesz, hozzatok be még széket!” Hoztak, és teltház lett.        

Előre kell vetítenem, hogy Gabit kisgyermek kora óta ismerem. Ő is, mint gyermekkori és középiskolai, tömörkényes barátja, Lenkefi Zoli (Lecsó), – s jelenlegi főnöke a Napsugár Bábszínháznál – látogatója volt a zseniális, gyermekeket festészetre, művészetre tanító, Vágréti Jani bácsi (1925-2004) festőművész és magam által szakvezetett megyei nyári képzőművészeti gyermektáboroknak. Mint később Gabi elmondta: „Miattad álltam meg a fejlődésben…” Jót nevetünk a régi tábori, éjszakai riadós emlékeken, majd a beszélgetés folyamából később azt is megtudtam, hogy mint sokunknak, Gábornak is a legmeghatározóbb helyi mestere volt Jani bácsi, nem csak gyermek, hanem felnőtt korában is.

Zenei képzése párhuzamosan indult a képzőművészetivel és részben magánúton, fiatal felnőtt korában folytatódott. Mint az egykori békéscsabai 2. sz. Általános Iskola és később a Belvárosi Általános iskola tanulójaként ének-zenei általános Iskolába járt, szavait idézve: „Márta nénihez, aki ismeri a nevét, az tudja, hogy Márta néni tulajdonképpen egy fogalom…”

Oldott, lazulós beszélgetésünk vidám csapongása a koncert kezdetéig megmaradt, így ebben a hangulatban folytatom írásom.

BMZ: Hogyan alakult a továbbtanulás a Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskola után?

Lovas: Nem a pedagógia vonzott a dologban..., nem tudtam igazából, melyik szakot válasszam, a tanulmány, a rajz, a portré, az akt érdekelt. Szombathelyen indult, a tanárképző főiskolán egy szakos rajzképzés. Itt hagytam a családot, elmentem a „világ másik végére”, és önálló életet kezdtem. Nagyon jól éreztem magam. Elkezdtem szobrászkodni, sokszorosított grafikákat készítettem, minden ott volt és én kipróbáltam magam. „Majdnem” szobrász akartam lenni, rengeteget mintáztam. Talán a visszaigazolások alapján, talán az alkatom miatt. Eléggé body bulding szakkörnek tűnt, megriadtam tőle.[2]

BMZ: Követ faragtál?

Lovas: Nem, agyagoztam, meg viasszal dolgoztam.

BMZ: Zene?

Lovas: Azért jó a tanárképző, mert ott nagyon sokféle, tehetséges ember tanul különböző szakokon. Sok ismerősöm járt az ének tanszékre, akik zeneszerzéssel, zeneelmélettel foglakoztak. Átjártam hozzájuk és magánúton zeneelméletet tanultam, engem ez nagyon érdekelt.

BMZ: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, festő szak?

Lovas: Kijártam a főiskolát Szombathelyen, a zene mellett egyre inkább a festészet felé fordultam, sokat kísérleteztem. Akkor indult a festő szak Pécsett az egyetemen, egyenesen vezetett az utam Tolvaly Ernő (1947–2008) festőművész osztályába. Nagyon szép felvételit csináltam. Elmondhatom?

BMZ: Mondd!

Lovas: Százhúsz volt a maximális pontszám, én százhuszonhármat értem el. Ott már a felvételin is abszolút Jackson Pollock (1912–1956) amerikai absztrakt expresszionista és tasizta festőművész világa inspirált. Az a fajta szabadság, ami a zenében van meg, járta át az akkori vizuális működésem.

(Mögöttünk a mostani, legutóbbi szériából származó művek tűnnek fel a vetítővásznon.)

Lovas: Kicsit tudathasadásos ez az egész. Amit most a képzőművészetben, és amit a zenében létrehozok, még egy közös pont sincs, annyira tudathasadásos ez a kettő… Amikor festek, akkor az anyag, a Föld, amikor zenélek, a szférák világába kerülök.

BMZ: Általában fordítva szokott lenni, hogy a reális ábrázolástól távolodnak a művészek az absztrakció irányába, most úgynevezett „új realista” képeket, portrékat és alakos kompozíciókat festesz?

Lovas: Igen, ebből a szempontból mintha visszafelé fejlődnék, de fejlődök, az biztos! Amúgy a sorozat befejezését követően jó egy éve egyáltalán nem foglakozom önálló kép, vizuális mű létrehozásával. Egy kicsit luxus lett az életemben, hogy csak úgy a szabadidőmben fessek.

A közönség soraiból az egyik kérdező Lonovics László képzőművész, a Lovas Gábort is tagjai sorában tudó Békéstáji Művészeti Társaság elnöke.

Lonovics: …sokan nem a műtárgykereskedelemnek, hanem inkább az „íróasztalnak” festenek. Te is közéjük tartozol?

Lovas: Szerintem ebben az élethelyzetben, szituációban, ahogy mi itt vagyunk Békéscsabán, kicsit eszelős lenne, vagy ijesztő, ha az „íróasztal fióknak” festenék. Ez valóban így volt, de most abbahagytam. Egy félmeztelen, esőkabátban pózoló önarcképet senki sem akar feltenni a szobájába. Ami érthető. Egész egyszerű kifejezéssel: nem eladható, amit én csinálok. Erre egy kicsit büszke is vagyok. Most egy gondolkodási időszakon megyek keresztül. A zenében azonban működnek a dolgok. Megismerkedtem zenészekkel, igyekezetem bekerülni a körforgásba, sikerült. Hívnak koncertekre, táncházakba. A népzenében, a keleti, a bolgár, az indiai zenében merültem el.

Természetesen egy ilyen rövid visszaemlékezésben nehéz visszaadni e remek este hangulatát. Nagyon köszönöm Lovas Gabinak, hogy kinyílt számunkra és komolyan lazán, őszintén és humorosan, olykor önironikusan elmondta, feltárta előttünk eddigi pályafutását, gondolatait. A Balkán Quintet koncertje fantasztikus volt. További sok sikert Gábornak és zenekarainak!