Kritikák

 

 Fodor_Gy__rgy_bor__t__.jpg

 

Fodor György

 

Ki a szívét osztja szét

Banner Zoltán: Télikert

 

A számos egyéni elismerése mellett az idén Németh Lajos-díjat és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét megkapó Banner Zoltán a Békés megyei művelődés- és művészettörténet, szépirodalom és előadó-művészet első számú doyenje. Leírni is nagyszerű érzés, hogy munkássága nyolc évtizedre tekint vissza, hiszen versekkel saját bevallása szerint már középiskolás éveiben tudatosabban kezdett foglalkozni. Verskötetei: Ólomharang (1982), Edzés az öröklétre (2000), Vincellér-ének (2002). Legutóbb 2012-ben jelent meg verseskötete (Hátra ne nézz), amely egy vaskosabb válogatáskötet volt. Láthatóan egyfajta hagyomány, hogy Banner egy évtized alkotásait gyűjti össze. Az utolsó kötetekben tehát az elmúlt 30 év tanulságai követhetőek nyomon. Így az egyes antológiák kortörténeti dokumentumok is.

A legújabb válogatás 84 oldalra rúg. A Télikert kötetcím szentenciózusan jelzi, hogy az élet utolsó szakaszához érkezvén a lírai én szertenéz a bibliai édenkertkeresés végső állomása előtt, összegez, raktároz és örökít. A könyvborítót az az Árkossy István készítette, akiről Banner írt monográfiát 2011-ben. Végtelenül letisztult képalkotás született, amelyet a japán ikigai szóval jellemezhetek (ha keresnénk a jelentését, talán egy szóval vissza sem tudnánk adni: életcél, az élet oka). Szembetűnik a lenyugvó/felkelő nap vöröse, a tökéletesen egyforma hópelyhek, akár a Fuji örök hava, kékítőt oldva az ég vizébe. A felület mégis tükörsima, a fény visszaverődik, mondhatni – egy kis aranyi parafrázissal élve –, „télbe csavarodott a természet feje”. A belső oldalakat hat további kép gazdagítja. Egy kolozsvári látkép, amely a hazatérés vigaszának, örök víziójának montázsa (13.), egy Szűz Mária-ikon (28.), amelynek versét Bielek Gábor atya kérésére, Mária-búcsúra írta a szerző. Az elfolyó Dalí-idő jelenik meg a 37. oldalon. Az absztrahálódó, virtuális világ lassan megszünteti az „enyém” fogalmát, az én végérvényesen bekerül a lélekromboló hálózat csapdájába. A reneszánsz aranymetszés még harmóniában tartotta az egyén perspektíváit, a 49. oldalon egy Leonardo, a Vitruvius-tanulmány tudatosan torzított, tükrözött kollázsa már az új világrend megbomlását készíti elő. Ebben a káoszban az én állandóan hazavágyik, keresi önmagát, a belső békét. Ezt minduntalan Kolozsvár utcáin találja, még akkor is, ha ez a város már nem azonos az egykor elhagyott helyével. Ezért kerülhetett a 63. oldalra az ismert, 17. századi, színezett rézmetszetű városlátkép: Claudiopolis (Coloswar vulgo Clausenburg. Transilvaniae civitas primaria). A 75. oldalon az ingaóra kegyetlen, rideg valósága, egy letisztult metronóm kérlelhetetlen tiktakja ötlik szemünkbe, mellette az élet nem más, mint egy szívtelen Rubik-kockajáték. Mire helyükre kerülnek a darabok, könnyen lehet, arra ébredünk, hogy eltelt az egész élet.

Hetven könyv jelzi, hogy Banner Zoltán kitörölhetetlen lábnyomot hagyott a művészet, a szépirodalom, az írott és elmondott szövegek pódiumpadlóján. A kötet mottóját az első vers sorai adják (Alkonyatművész). Ebben rögtön megjelenik az a mély, vallásos áhítat, amely olyan szemmel nézi a világot, mely sokkal több színt lát, s nem csak egyszerűen néz. A prédikátor könyve megmutatja, hogyan csendül/olvad egymásba a kép-hang-fényjelek-árnyak játéka. A színek és évek egy poeta doctus és homo aestheticus festőpalettáján keverednek. A leírt képzuhatagok, a megfestett emlékhullámok, a ködbe vesző emlékfoszlányok erős vizuális virtuozitást adnak (Alkonyatművész, Vándorfestő).

Több vers tanúskodik arról az erős erdélyi öntudatról, amely Csaba királyfi csillagösvényén húzza a kultúra Göncölszekerét. Banner a csillagok porából köpönyeget vesz. Mélyen benne él Erdély. A kollektív hegyek reálisan megvannak, magasodnak a Keleti-Kárpátok csúcsai, de a romantikus havasok, az egykori lakhely szeretett tájai már csak a szívben élnek. Az írás keresztjét már csak az egyén hordozza az európai Kálvária-dombra, az erdélyi Golgota ormaira. Ezért van tele a versek sora székely motívumokkal, mint a Nap, a Hold, a csillagok (pl. Űrséta).

Mi húzza e magasságok felé? Természetesen Isten, az ő jelenléte meghatározó életélménye a költőnek. Az éteri, angyali magasságokba pedig a nyelv segítségével sikerült emelkednie. Elek Tibor a kötetajánló szavaival (amelynek záró akkordjai A negyedik vasárnap című versben találhatóak) ugyanezt a megfigyelést rögzíti, emellett a mi figyelmünket is erre hívja fel. Hozzá még hűségesek a szavak, örök teher az írás (Interjú), a betű-tenger örök hullámain, a szavak hártyáin, a központozás torlaszainál, a gondolat fényes folyóinál bábeli zűrzavarral találkozni (Változatok a földrengésre). A zűrzavarban rendet teremt az Ego, akár a krisztusi Én, aki az út és az élet. A versek eszerint világosan tematizálhatóak, ha keresztényi szellemben olvassuk őket, poliszém értelmet nyernek. Az Istenhez hanyatló árnyék szolgálatkészsége, a keresztény ünnepkörök ihletforrása (pl. advent, karácsony) áldott sorokat, hangulatokat teremtenek: Decemberi délibáb, Ádám öröksége. Az örök élet reménye imaszerű formulákat vonz (Végül). Több alkalommal jelennek meg a nemes elődök, akik szintén keresték az önmegvalósulás legmagasabb szféráit a mélyen vallásos hitben, így egy Babits- (Esti kérdés) és egy Karinthy-allúzió (Teagőz) építik az önigazolás lépcsőfokait. Az Igazoló vers ennek a végső csúcsterméke, amelyben ki is mondatik: „élet és halál között / te vagy a Minden”.

Az isteni szféra, a letűnt paradicsomi állapotok keresése mellett a földi teremtményekre is erősen figyel a költő. Számos jelentős, példamutató vagy megrendítő életet élő ember szerepel a versekben. Ilyen például Hám János püspök, kinevezett esztergomi érsek (1781–1857), akit az egyházmegye „második alapítójaként” tisztel Szatmárnémeti katolikus közössége. Városépítő és fejlesztő tevékenysége folytán érdemelte ki, hogy az általa jelentősen meghatározott, barokk-klasszicista, belvárosi környezetben szobra legyen, amelyet titokban emésztget az idő vasfoga. Az emlékezet ambivalens játékának tanúságverse az 1940-2010. szeptember 6. Nyolcévesen látni, ahogyan Horthy fehér lován bevonul a városba, maradandó élmény lehetett, egy történelmi tablóképpé nemesült pillanat. A nagy elődök neveinek emlegetése a műveltség pilléreit erősíti: egy József Attila-mottó, egy Petőfi-allúzió. Utóbbi különösen fontos Banner Zoltánnak, hiszen fél évszázada foglalkozik a forradalmár-költő életművének tolmácsolásával szerte Európában, sőt egészen Ausztráliáig. Legutóbb pedig, 2022 nyarán éppen a Gyulai Várszínházban kapott lehetőséget a jubileum megünneplésére (Petőfi a hídon). 2011 augusztusában a Munkácsy Mihály-díjas, kolozsvári magyar festőművész-muzeológushoz, a szintén művészeti író Jakobovits Miklóshoz szólt egy költemény. Szegény szerző nem tudhatta, hogy utolsó sorai mily korán lesznek aktuálisak: „halálig / követlek esztelen”. Jakobovits ugyanis a következő év decemberében elhunyt, tátongó űrt hagyva az expresszionizmus és szürrealizmus nagyváradi forrásvidékeinek stílusjegyeiben és az emberi lélek lenyomataiban. Zöld Lajos kortárs, jó barát volt, erdélyi magyar újságíró, közíró, közösségszervező, aki húsz éven át vezette a gyergyószárhegyi festőtábort. A halálára írott versben a reménytelenség elfogyó napsugarai állnak kontrasztban a titkos továbbhaladás igényének melengető gondolataival. Annál fájdalmasabb, minél inkább felismerjük annak tragédiáját, hogy minden barát lassan eltávozik: „egyre távolabb / sodornak Tőletek / az együtt támasztott remények”.

Az emlékezés futamai nemcsak személyekhez kötődnek, akik az életúton megjelentek, s hol együtt, hol ellentétesen mozogtak a lírai énnel, hanem helyekhez is kapcsolódnak. Nyilvánvaló, hogy Szatmárnémeti és Kolozsvár privilegizáltan konstruálják a belső emlékezés dimenzióit. Kolozsvár ködbe vesző, homályos, hajnali párában fogant körvonalai sokszor álomba ringatják az emlékező költőt. Ugyanakkor érezhető, hogy ezek a virtuális séták, ezek a víziók rég elveszett illúziók ködéből öltenek köpönyeget. Ez a Kolozsvár már nem az a Kolozsvár, ahol évtizedeket élt le a poéta doctus. A Körösfő című vers olvasásakor érzem azt, hogy átlépek a Léthén, ezzel örök feledésbe vész a múlt.

Alvinc, Szeben, Segesvár és Békéscsaba, megannyi vonatút. Természetesen a nevek és helyek éjjeli, megvilágított vonatablakok sorában cikáznak az agyvelő fáradt tekervényein. Az utazásmotívum alkalmas arra, hogy benne és alatta elemi szinten konstruálódjon meg az Én, s szerteszét szóródjon fizikálisan és mentálisan is a világban. Az üres állomások mély fájdalommal tekintenek vissza. A Földutak porában ismerősen fut a két keréknyom.

„Vitézek mi lehet…” – ez a Balassi-reflexió isteni szférába emeli a költészetet, a megfigyelés lírai talentumát, küldetéssé fokozza a versírás feladatát. Gyakran veszem észre, hogy – talán a meglett kor miatt is – az örök álom emlegetése szándékoltan eltávolítja a valóságot. Banner Zoltán tudatosan kívánja megfogni a Göncölszekér kifelé álló rúdját. Tisztában van vele, hogy az élet végtelen körforgás. Minden az, és minden mi vagyunk. Elementáris erővel törekszik arra, hogy megragadja a kimondhatatlant, a végtelent, az örökkévalót. Ha ez sikerül, akkor valósította meg azt a pedagógusi attitűdöt, amely önmaga szétosztásáról szól. Arról, hogyan lehet Isten kezében a gyertya, hogyan lehet az utat mutató térkép. Furcsa főnixlét ez, önmaga ég el, majd újragyúl, tűzmadárlétben igazul, s közben hagy a világban, a világnak valami maradandót (Palackposta). Olyan örökérvényű fogalmak, frazémák lengik körbe a gyertyalángot, mint a magyarságtudat (Csak szó), a sorsközösségvállalás (Európa, 2016. március 15.) vagy a hazaszeretet (Magyar pokol).

A jól körülhatárolható toposzok sorát elemzésemben az évszakok zárják. A téli világ egyértelműen az élet végét jelzi. Az Esztendőváltás a hazatalálás nagy verse, az egyirányúságot lassan-lassan tudatosítani kell (egyirányú), az utolsó ítélet bizonyosságát nem lehet feledni (Árnyjáték). Ugyanakkor előttünk áll egy matuzsálemi korú Ember, aki talán képes megállítani az időt! Alvinc és Szeben között „meg kellene állítani az őszt”. Banner Zoltán egy modern felfogású, egész életében haladó szellemű, internethasználó kozmopolita, aki egyszerre teista vagy panteista. Univerzális befogadási igényét arra alapozza, hogy vágyik mindenben feloszolni, mindennel mérni magát és másokat, a művészet és az Én harmóniáját elsősorban a természetben keresni (Önarckép fákkal). Így lesz képes teljesen csupaszon állni az ítéletkor (Találkozás). A versek szigetén tekinthető egyfajta összegző parafrázisnak is, olyan, mintha Prospero írta volna. A költő mintha nem tudna „elmenni” addig, amíg meg nem találta az egyetlen, az objektív, a mindenkit felmentő igazságot. Várja a jeleket, várja látni a láthatatlant, érinteni az érinthetetlent. Magam is úgy vélem, hogy a tudatlanság csak egy ideiglenesen fennálló, változtatható állapot, de ahogy Juhász Gyula a szépségnek, Banner Zoltán az örök tudásvágynak lett betege: „belebetegedtem / a lélek mindent betöltő láthatatlanságába”.

A kötetben bujkáló, sokszor haikuszerű kvintesszenciák, a zúgó patakként bennem is szétáradó sorok, végül a születésnapomra sodró tanúságtétele megértetik velem az Élet egyetlen nagy banneri parancsát: művelődj! A gondolat és szabad akarat törvénye belém is plántál egy kis reményt, hogy az öröklét a kultúrában, a művészetekben, az irodalomban, végső soron a szavak erejében igenis elérhető! Banner Zoltánnak – e kötettel – szerintem végleg sikerült, hiszen „Ki szívét osztja szét / Ő lesz a remény”.

 

Magyar Napló Kiadó, Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2022.

 

Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.


Főoldal

2023. január 25.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Grecsó Krisztián: Középkorú szerelmesversBecsy András: FelhőszakadásPál Dániel Levente verseiBálint Tamás: Máj hagymalekvárral
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png