Keppel Márton
XXI. Országos Tervező Grafikai Biennálé[1]
„Nem kell múzeumba vagy kiállításra mennünk ahhoz, hogy tervezőgrafikát lássunk – körbevesz bennünket” Robin Landa design-teoretikus elhíresült mondása dacára, a hazai vizuális kommunikáció legújabb eredményeinek meghatározott évenkénti seregszemléjének, immáron 21. alkalommal ad otthont egy patinás múzeum kiállítótere negyven év időhorizontjából kiemelkedve. A műfaj gyakorlati aspektusaira átültetve ezeket a mennyiségjelző számtani szimbólumokat, aktuális fejlettségi fokozatunk és kondíciónk reflexióiról kapunk látleletet, a nemzedékváltás időbeli törvényszerűségeit kétségbe nem vonható negyven esztendőt felölelő jubileumi évforduló és a jelképrendszerből hagyományozott korszakváltást prognosztizáló 21-es számtani minőség attribútumaként. Annak szükségességéből kiindulva, hogy a jövőbeli eligazodás szerves fejlődési pályába illeszkedjen és az elkövetkező élethelyzetek ismeretlen változói között önazonosság teremtsen összhangot, kulcsfontosságú tényező a jelenlegi identitás kijelölése és körülírása.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum térben és időben a kontinuitás bázisa annak a design szemléletű vizuális nyelvnek, amely kezdetben az alkalmazott grafika leánykori nevet viselte, de idővel átlényegült titulusa a tervezőgrafika önálló szóalkotásába. Figyelemre méltó és sokat eláruló definíciós probléma, hogy amikor erről a művészeti formáról esik szó, rendszerint zárójeles megjegyzések, elkülönítések és műveletek mankóit hívjuk segítségül, műfaji és technikai sajátosságokat megkülönböztetés nélkül összekeverve egy logikai kapcsolatrendszerben. Mindezen közbevetések legnagyobb hatalommal bíró tagja a „satöbbi”.
Kérem, engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig kísérletet tegyek a „satöbbi” frázis forrástartományának felderítésére. A tervezőgrafika szóösszetétel közmegegyezésen alapuló megnevezését meg nem kérdőjelezve, de értelmezési halmazát általános érvényű és minden részegységére fennálló szükségszerű körülményre kiterjesztve, megítélésem szerint, szabatosabb terminológiai használatot eredményez a „grafikus design” elnevezés. A szóelemek axiomatikus tömörsége és elementáris jelentésrétege összegzi a kifejezés tartalmát, mindazonáltal érvényes kortárs nemzetközi viszonyítási közegbe emeli az ilyenformán jelölt produktumokat. A tervezőgrafika vagy „grafikus design” strukturális és részletelemző gondolkodáson alapuló problémamegoldó módszertan, amelynek művelői a különböző igények kívánalmainak egybehangzó és következetes szerzői. A kreativitás a kommunikáció és a képzet együttes folyamatának kritikai analíziséből fakad lételméleti, ismeretelméleti, jeltani és nyelvészeti megközelítések összefüggéseinek párbeszédén keresztül. Ez az eljárási folyamat önmagában nem jelent megoldást egyikre sem. Az érvényes válasz a vizuális eredmény, a jelhordozó. Ily módon a megvalósítás a szilárd belső viszonyrendszer alapján felépülő mesterségbeli tudás követelményének eredménye. Miként a nyelv, úgy a design sem létezhet elszigetelt térben, ezért létjogosultságát csak társadalmi jelenségként nyeri el. A közlés és a valóság viszonyát a jelentés szempontjából nélkülöző gondolkodásmód a design hatósugarán kívül esik, ezáltal a pusztán technikai és technológiai megnyilvánulás idea nélkül, vizuális környezetszennyezésnek minősíthető. A tervezőgrafika a professzionális vizuális művészetek között a kommunikációs design szakágainak családjába tartozik, amelynek funkciója a meggyőzés, informálás, azonosítás, késztetés, hangsúlyozás, szervezés, brand-alkotás, provokálás, kijelölés, megnyerés, reklámozás, tartalom előtérbe állítása és jelentéshordozó üzenetközvetítés. Célját akkor éri el, amennyiben hatást képes gyakorolni a viselkedésre.
Ezek alapján most már belefoghatunk a tervezőgrafika vagy „grafikus design” átfogó szakkifejezésének specializált területeit érintően, a rendeltetés és a forma különböző szándékaira irányuló kategóriák kijelölésébe, amelyek az imént említett „satöbbi” névmásban lappangó potenciál kibontására vonatkoznak. A csoportosítás annyira átfogó, amennyire egy meghatározott minőség szerinti gondolkodásmód mentén a kommunikáció célkitűzéseinek értelmében felhasználható. A tervezőgrafikai diszciplínák a következő területekre oszthatók: reklám és promóció, brand- és identitásképző design, vállalati kommunikációs design, szerkesztői és publikációs design, környezettervezés, kísérleti és projekt design, illusztráció, információs design, interaktív és élmény design, mozgásgrafika, áru design, felirat és tipográfia. Ezekben a specifikációkban az alkalmazott technikák és a közlési formák szerint rendezhető el valamennyi kommunikációs célokra használt „grafikus design” médium.
Fogalmi okfejtéseimet nem öncélú művészetelméleti vagy szemiotikai előadásnak szántam, hanem egy konkrét művészeti jelenség komplex elemzéséhez szolgáló széles spektrumú lakmuszpapír alapvonalának, amelyen a XXI. Országos Tervező Grafikai Biennálé seregszemléje a műfaj indikátoraként tudósítja és illusztrálja az aktuális állapotokat. Végigtekintve a képgalériák tablóin a tervezőgrafika vagy „grafikus design” kiállított művei esztétikai és artisztikus minőségükben nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő kvalitást képviselnek. Az alkotók egyéni kézjegye és individuális nyelvezete a művészi önkifejezés szabadságának dominanciájáról tanúskodnak, amely saját jogán emeli a magas művészetek rangjára a populáris tényezőkben gyökerező törekvéseket. A jelenségek vizsgálata két csapásirány mentén vezetnek el az okokhoz, egyfelől a gazdasági makrokörnyezet termelési determináltsága felől, másrészről a szociokulturális mikrokörnyezet konvencionális szemléletének megértése nyomán. A tervezőgrafika vizuális tartalma eredendően haszonelvű követelményeknek van alárendelve, amely átvitt és prózai értelemben is a produktum függvénye. Ha az egyenlet egyik oldalán szűkös az ipari termelés és az önálló gazdasági prosperitás végterméke, akkor szerényebb nagyságrendben lehetséges megvalósult eredményhez lokális alkalmazott művészetet rendelni. Kedvező kísérő jelenség viszont a szuverén művészi kvalitás kibontakozása, amely mind a felsőfokú művészeti oktatás struktúrájában, mind a tradicionális művész ethosz továbbélésében megnyilvánul. Figyelemre méltó tendencia, hogy földrajzi régiónktól távolodva a kontinens nyugati területein keresztül a tengerentúl irányába, a tervezőgrafika vagy „grafikus design” intézményesített oktatása lépésről lépésre integrálódik és fokozatosan organizálódik egyre inkább az egyetemek vizuális kommunikáció képzésébe, mint a művészeti fakultások rendszerébe.
A XXI. Országos Tervező Grafikai Biennálé ismét ráirányítja a reflektorfényt az egyedi grafika és illusztráció inspiráló áramlatának prioritására, amely asszociációk szövevényével hívja elő a jelentéstartalmat, az intuíciót felhasználva eszközül és a lineáris kapcsolatokat megzabolázva. Megítélésem szerint a kiállításon szereplő alkotások kiválasztása és rendezése azt a koherens vezérelvet juttatja érvényre, amely az intellektuális fogalmak szemléletes képi redukciójával képes intenzíven hatni az emlékezetre. Őrizzék meg sokáig ezeket a vizuális szimbólumokat!
