Nagy Imre

 

A Grál és őrzői

Gondolatok Baji Miklós Zoltán gyulai Almásy-kastélyban rendezett kiállításáról[1]

 

Drod abar tü man tan wuzurg,
Drod abar tü pádgirbom niságén,
Drod abar tü cihragom rósn.

Drod abar tü wxardigom wuzurg,
Az kü ambaram o sirgámagán.
Drod abar tü tästagom bógmég,
Pad cem o fryánagán wismid kird.[2]

(Pártus nyelvű manicheus himnusz részlete)

 

„A Grál és őrzői” – ez BMZ, azaz Baji Miklós Zoltán legújabb kiállításának a címe. Annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb látogatói élményt élhessék át a kiállításban, a Grál fogalmának megértéséhez egy kisebb kultúrtörténeti visszatekintésre invitálom Önöket. Visszatekintésünk a középkorra koncentrál, de a teljesség kedvéért Jézus életének és halálának bizonyos mozzanatait is érintenünk kell. A Grál-kehely az Arthur király mondakörben bukkan föl a legteljesebb szövegösszefüggésben. Az egyes hagyományok ugyanakkor különbözőképpen írják le a Grált. Beszélnek róla kehelyként, tálként vagy kőként is, mely csodás képességekkel bír és boldogságot, örök fiatalságot valamint végtelen bőséget biztosít őrzőjének. A hagyomány szerint Jézus keresztre feszítésekor Longinus, a római katona lándzsájával oldalba döfte Jézust és kifolyó vérét Arimatheai József a Grál-kehelyben fogta fel. József a kehellyel bejárta az akkor ismert egész világot – még Indiába is eljutott – s végül Európába visszatérve egyes források szerint a mai Dél-Franciaország területén, más források szerint pedig Írországban rejtette el a kelyhet. Tehát egy olyan tárgyról van szó, amelynek az előtörténete is meglehetősen talányos és rejtélyes, ugyanakkor jobban adatolt felbukkanása a középkori trubadúr irodalomban csak növeli a körülötte felmerülő kérdéseket. A Grál hagyomány köré felépült cselekménysort legcélirányosabban Carl Gustav Jung legjobb tanítványa és munkatársa, Marie-Louise von Franz foglalta össze, imígyen:

A monda – legalábbis főbb vonásaiban – általánosan ismert: egy nehezen megtalálható várban egy király titokzatos, az életet megőrző és tápláló kincset vagy edényt őriz. A király béna vagy beteg, a várat pusztaság övezi. A király csak akkor gyógyulhat meg, ha egy különösen derék lovag talál rá a várra, és látván azt, amit lát, egy bizonyos kérdést föltesz. Amennyiben nem teszi föl ezt a kérdést, minden marad a régiben, a vár eltűnik, és a lovag kezdheti elölről a keresést. Ha hosszú tévelygés és számtalan kaland után végül is sikerül ismét eljutnia a Grál várába, és immáron fölteszi a fölteendő kérdést, akkor a király meggyógyul, a vidék kizöldül és ettől fogva ez a hős lesz a Grál őrzője.[3]

Baji Miklós Zoltán kiállításának a címe A Grál és őrzői. Itt állunk egy vártorony előtt, s bizony benn a várban, ha királlyal nem is, de az őrzőkkel találkozhatunk. A kiállítási tér közepén egy különös formájú mázas kerámia kelyhet láthatunk, mely szándékaink szerint akár válhat Grál-kehellyé is. A helyzet kulcsa pedig, mint azt Marie-Louise von Franz-tól megtudhattuk az, hogy a kiválasztott pillanatban fel tudjuk-e tenni a megfelelő kérdést.

Az egész Grál képzetkör azért bonyolult és szerteágazó, mert a legteljesebb leírását a Grál-edénynek az Arthur király mondakörben lehet megtalálni, de annak sem mindegyik változatában. A Grál-jelenség és a Grál mondakör majd minden eseménye a Parzival címet viselő költeményben van legteljesebben leírva, melyet 1200 és 1210 között vetett papírra a német földön született Wolfram von Eschenbach. Ebben azt állítja, hogy az írásmű elkészültekor dél-franciaországi forrásokat használt. Éppen ezen dél-francia utalások kapcsán szokták azt mondani, hogy a Grál-mondakörben a kathar eretnekség különböző hittételei fogalmazódhattak meg. Az egykor dél-Franciaország területén berendezkedett katharok viszont tanaikat a mai Bosznia földjén elterjedt bogumil eretnekségből vezették le. A bogumilizmus viszont a mai Szíria, Irak és Irán területén egykor őshonos manicheista vallás hittételeiből eredeztethető. Ez az összetett eredettörténet tehát a mai Iránig, az egykori Perzsiáig vezet vissza bennünket, s mindezt azért, hogy egy másik szálon is hamarosan ide jussunk el.

 

Grál

 

A kérdés kulcsa az, hogy mikortól és honnan eredeztethető a Grál-képzet. Egyes kutatók szerint a Krisztus utáni 4. és 5. században már fölbukkannak olyan hagyományrészletek a nyugat-európai területeken (Walesben, Írországban, Dél-Franciaországban és Észak-Spanyolországban), amelyek hasonlóságot mutatnak a Grál-mondakör egyes epizódjaival, de nem állnak még össze olyan komplex történetfűzérré, mint amivel Wolfram von Eschenbach 13. századi művében találkozhatunk. A kehely, mint kultikus tárgy fölbukkan különböző helyeken a népek mítosz- és mesevilágában. Például a kelta mítoszokban is megtaláljuk a kehely képzetét, de az nem birtokolja azokat a tulajdonságokat, amelyek a Grál-kehelyre jellemzőek. A kutatók között ma többé-kevésbé közmegegyezés van arra vonatkozóan, hogy az egész Arthur király mondakör és a Grál-kehely képzete is visszavezethető az egykori szarmaták és alánok népéhez.[4] A népvándorlás kor korai szakaszában itt a Kárpát-medencében is jelentős számban éltek mindkét nép csoportjai. Az Arthur király mondakörre azt mondják, – és ez történelmi tény – hogy az egykori Pannónia területéről egy szarmata lovasíjász csapatot telepítettek át a rómaiak Britannia földjére (az ott lázongó piktek és britek ellen) és ők vihették magukkal azt a mondavilágot, amelyből brit földön kialakult az Arthur király ciklus. A dél-francia és észak-spanyol területekre pedig a hunok egyik hódoltatott népe, az alánok ottani letelepedése révén juthatott el a mondakör elemeiben vagy a maga teljességében. Az általuk közvetített mitológiai elemek is beépültek az Arthur-i mondakörbe. A kelet-iráni nyelveket beszélő sztyeppei lovasnomádok felemlítésével viszont értelmezésünkbe bevonhatjuk az iráni nyelveket beszélő ókori és kora-középkori népek xvarenah képzetét is, mellyel néhány kutató azonosítja a Grált, hiszen a xvarenah sugárzó fényességet és sugárzó (királyi) belső ragyogást jelent. Ennek az alán-szarmata szálnak a megerősítését jelenti, hogy az egykori szarmaták, jazigok és alánok által beszélt kelet-iráni nyelv egyetlen megmaradt mai képviselői a Kaukázusban élő oszétok. Náluk jegyezték le az úgynevezett Nart-eposzokat, amelyekben a nart-ok a nyugat-európai kultúra számára is mintául szolgáló hősies, lovas-fegyveres vitézek gyülekezete.[5] A Nart-eposzok egyik visszatérő motívuma a Nartomondgya nevű kehely, mely a következő tulajdonságokkal rendelkezik: amikor a nart-lovagok összegyűlnek és a kijelölt teremben leülve tetteiket mesélik, akkor a Nartomondgya kehely megjelenik és a levegőben lebegve annak a lovagnak a szája elé emelkedik, aki a legbátrabb, legtisztességesebb, legerényesebb mind között, s ihat a lebegő kehelyben lévő borból. A legmarkánsabban tehát az oszét Nart-mondakörben lehet megtalálni a Grál-kehely és a Grál-ciklus gyökereit.

Miért érdekes ez? Azért, mert az egész Grál mondakörben a keresés az, ami a lényeg. Parzivalnak meg kell találnia a Grált őrző várat, meg kell találnia a királyt, meg kell találnia azt a megfelelő kérdést, amelyre a király választ ad, s ettől a választól az egész világ megújul és ismét kozmikus erővel töltődik. Tulajdonképpen ez a fajta keresés jellemző Baji Miklós Zoltán egész eddigi tevékenységére is. A most megnyíló kiállítás egy 2012 óta zajló projekt – a Tégla-projekt – legfrissebb állomása, ahol olyan pozitúrákban megörökített őrzőket formált meg, amelyek bevezetnek minket ebbe a titokzatos Grál-világba. Ahhoz, hogy teljesen értsük, mi fogad minket a kiállításban, tudnunk kell azt, hogy mindannyiunk képessége a módosult tudatállapot (ASC = altered state of consciousness). Amikor az ember agya – megfelelő auditív vagy vizuális stimulálásra – théta-hullámokat a kezd kibocsátani, akkor ebben a módosult tudatállapotban olyan valóságon túli dimenziók nyílhatnak meg, amelyek normál tudatállapotban elérhetetlenek számunkra. Ennek a hanghatásokra kialakuló tudatállapot változásnak két fontos kutatója van. Az egyik Michael Harner amerikai kulturális antropológus, akinek a könyve magyarul is olvasható[6], illetve Felicitas D. Goodman bánáti származású amerikai néprajzos. Goodman orvosilag ellenőrzött körülmények között vizsgálta az ASC, a megváltozott tudatállapot jelenségét, de azt is felfedezte, hogy az archaikus kultúrák különböző ábrázolásain reánk örökített testtartások, illetve pozitúrák különös jelentőséggel bírtak az adott közösség számára, hiszen az adott pozitúrában elért megváltozott tudatállapot egy bizonyos típusú vagy beállítottságú látomásélmény elérésére teszi képessé az adott testtartásban révülő egyént.[7]

Baji Miklós Zoltán kiállításában a tégla-projektje keretében készült alkotásai – monumentális emberi figurái – egy hosszan érlelt alkotói folyamat eredményeképpen jelentek meg. Több évtizedes akcionista-performer munkája során ő maga is megtapasztalta a rítusok erejét és végigpróbálta saját szellemi, pszichikai és lelki tűrőképességének határait. Ezen performanszok tapasztalatai, illetve a performanszokhoz szükséges tárgyi kellékek elkészítése váltotta ki benne azt az igényt, hogy az inspirációit jelentő transzhelyzeteket megörökítse, hogy azok maradandó anyagban materializálódhassanak. Így nyúlt a blokk-téglákhoz, annak is majd minden fajtájához, hogy flexszel, csiszolóval vágja, csiszolja, alakítsa az egymásra épülő, az egymásba szervesülő darabokat. Nincs két egyforma teremtmény. Minden téglákból és fém tartószerkezetekből összeépülő őrzője önálló lény, csak reá jellemző arcvonásokkal, testi tagolásokkal és arányokkal. A hét évre tervezett projektből öt év már eltelt, de a hátralévő időben még további műveket remélhetünk. A kiállítótérben az őrzőktől körbevett Grál-kehely mellett az egyetlen síkban komponált műve az Ukkó (Anyaistenség) című táblaképe, mely az alapvetően férfias jellemzőkkel leírható Grállal, illetve az őrzőkkel szemben az egyetlen női tulajdonságokat, feminin princípiumokat megidéző alkotása.

A Kahane amerikai kutató házaspár vetette fel, hogy a Grál elnevezés levezethető a görög kratér szóból, amely kelyhet vagy üstöt jelent, s amely edényben a régi görögök a bort vízzel vegyítették. A kratér inspirálta gondolatmeneten tovább haladva a Corpus Hermeticum negyedik értekezésből következzék egy záró gondolat:

„Isten értelemmel töltött tele egy nagy kratért, amit elküldött a földre, és vele egy hírnököt, azzal a paranccsal, hogy e szavakat jelentse ki az emberek elöljáróinak: Merülj alá, te, aki ezt meg tudod tenni, aki hiszel benne, hogy fölmégy Őhozzá, aki a kratért a földre küldte, te, aki tudod, miért jöttél a világra.”

 

Kívánom Önöknek, hogy belépve ebbe a kiállításba ismerjék fel, hogy miért jöttek erre a világra!