Cs.Tóth János
A Tranoscius csodája
Reformáció 500 – Várkonyi 70
Nosztalgia? Groteszk irónia? Krúdys álmok? Mindhárom kérdésre igen lehet a válasz Várkonyi János alkotásait szemlélve. A hetvenéves művész olyan motívumokat, formai elemeket használ, amelyek meghatározzák stílusát, már-már saját védjegyei. A szürreális figurativitás, a komponálás sűrű rálátásos alkalmazása, a grafikai megoldások olajképeken történő megjelenése, ismerős hatás, hangulat művein. A hét évtized során feltűntek személyek, tárgyak, gondolatok, amelyek az utat szegélyezték. Mindezek szinte áhítatos tisztelete rajzolódik ki, amikor a kiállító életművét birtokba vesszük. Egy jóakaratú ember és egy etikus festői jellem húzódik meg a munkásság mögött. Amikor végigjárjuk a kiállítást – s minden látogató kiválasztja a magának legkedvesebbet, a számára éppen legfontosabb mondanivalót hordozó képet – meggyőződhetünk minderről a békéscsabai Munkácsy Múzeum nagytermében rendezett tárlaton.
Nem összegző tárlatról van szó, hanem zömében az utóbbi időszak olajképeit és kvalitásos pasztelljeit (remek a Csodagyerek és Az udvari bolond) láthatjuk a szemnek tetsző, nyugalmas rendezésben. Fontos megemlíteni Gyarmati Gabriella koordinátori tevékenységét, azért az inspirációért is, amivel hét nagyméretű táblakép megfestésére ösztönözte Várkonyi Jánost. Érezhetően nagy kedvvel alkotta ezeket a pannónak is mondható műveket, amelyeken gyermekkorát ábrázolta. Olyan életképeket idéz meg, amelyek egykori csabai történések és a kiállító boldog gyermekkorának máig felejthetetlen élményei. Ezek a kiállító lélekszigetén megmaradt nyomok, sokszor ma is építőkövei munkásságának. Weöres Sándor írja naplójegyzetében: „a gyerekek tíz-tizenkét éves korukig mindannyian költők, még ha tán nem is írnak is egy sort sem: életismeretük még hézagos, ezért a fantázia szabad kapcsolataival pótolják az ismeret hézagait”. Nos, Várkonyi János képein a szabad asszociációk szertelensége, a játékos szabadság megmaradt, de mindent alárendel a mondanivalónak.
Munkamódszerét az alaposság jellemzi, amit középiskolás korában Mokos József szakkörében tanult, mint sok – később szintén festőművésszé avanzsált – társa, akik „addig rajzoljad a kockát, míg meg nem mozdul” szellemben követték a korszakos csabai művésztanárt. A szegedi tanárképző főiskolán kiváló mesterek pallérozták tovább tehetségét: a szintén csabai származású Cs.Pataj Mihály valamint Fischer Ernő és Winkler László. Közel négy évtizede rangos szakmai szervezetek tagja: 1982 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1991-től pedig alapítóként a Békéstáji Művészeti Társaságnak.
A hazai egyéni tárlatok közül – a csabaiakat kivéve – láthatták műveit Budapesttől Szombathelyen át Szegedig, Hatvanig, hogy csak néhányat említsünk. Külföldön is közönség elé kerültek művei Ausztriától Spanyolországon át Japánig, ugyancsak a teljessé igénye nélkül. Komoly alkotótelepek mértékadó tagjának számít: Békéscsabán a Békéstáji Művészeti Társaság, Békésen a Csuta György és Nagykanizsán a Ludvig Zoltán által szervezett nemzetközi művésztelepeken. A patinás Móra Kiadó mellett több kisebb könyves cégnek tervezett könyvborítót vagy illusztrált köteteket. Murális munkái megtalálhatók a békéscsabai és kétsopronyi polgármesteri hivatalban valamint oltárképei vannak Battonyán a temető kápolnában és Tusnádon a (Böjte Csaba féle) gyermekvédelmi központban. Komoly közgyűjteményekben is őrzik műveit. Kiemelhető két elismerése, az 1986-ban kapott Székely Bertalan-díj és a Békéscsaba Város Kultúrájáért 2001-ben átvett kitüntetés.
A műveken megjelenő kontextus akkor válik értelmezhetővé, ha gondosan felfejtjük a képi jelekből, motívumokból összeálló kapcsolatot. Ezért vegyük sorra a főfalon hatásosan prezentált hét művet. Nagymama verandája Tranociusszal címet viselő munka, tisztelgés az ősök és a gót betűs, evangélikus énekeskönyv szellemisége előtt. Ezzel a művel egy tipikus csabai, polgári enteriőrbe visz el bennünket Várkonyi János: thonet szék az asztalnál, rajta gyümölcsös tál, az ablak előtt vitrines óra és az előtérben, a festett ládán a történelmi korokat megélt kötet, petróleumlámpával. A Gyermekkorom udvara című képén jellegzetes tárgyválasztással, a negyvenes-ötvenes évekbe találjuk magunkat. A Hatház utca volt felnövekvésének színhelye. Itt szerepeltet vizes kannát, hintát, létrát, kubikus talicskát, górét és a fókuszban Valentényi nagyapa kerékpárját. Perspektivikus rendben tárgyakat láthatunk a barna tónus megszámlálhatatlan árnyalatával megfestett képen. Legendás helyszín volt a város jobb módú polgárai számára az apai Szabóműhely. A varrógép és a próbabábúk mellett nem látható az a világvevő rádió, amin csak a Szabad Európa Rádió szólt folyamatosan, Várkonyi (Vlucskó) úrnál. Anyai ágon is tősgyökeres csabai szlovák felmenőkkel rendelkezik Várkonyi János, nem véletlen a vonzódás a helyi, újkori értékekhez sem, amint ezt a Csabai Vitézi Játékok képpel ki is fejez. Áthatolhatatlan pajzsok, méretes kardok, de mielőtt komolyan vennénk a dolgokat, van ott egy udvari bolond és feltűnik az őrbódé mögött kiállítónk, gyermekkori kordéján, diadalmas királyi koronával. Egy önálló opuszt szentel ennek a kis játék kocsinak, amit egykoron nem a képen látható hintaló, hanem az unokatestvérek húztak: Legkedvesebb játékom a címe. Megidéződik Zene a ligetben művén az elmaradhatatlan, várkonyis nőalak, naná, hogy erotikus tálalásában. Egykori iskolája előtt a bricsesz nadrágos úriember is magán viseli a nosztalgikus divat kellékeit: Tanító úrnak szeretettel a kép megnevezése.
Aztán jönnek sorban a városképi jelentőségű csabai figurák: Kerékpár megőrző, A házmester…, és ott az Árpád fürdő is. Számos képével külön tiszteleg a két festőóriás, Munkácsy Mihály és Mednyászky László munkássága előtt.
Kapcsolódva a tárlat címhez, több képet szentel (Jézus, Luther, Úrvacsora, stb.) a szakrális témának. Itt említjük meg, hogy nemes gesztussal negyvenhárom darabból álló kollekciót ajándékozott két éve a Békéscsabai Evangélikus Egyháznak, örök időkre.
A Várkonyi Jánost jellemző játék, a szabálytalanság, a könnyedség, az irónia szelleme hitelesíti művészetét. Kimért komponálást láthatunk sohasem spontánul, hanem irányítottan helyez el figurákat vagy tárgyakat a képeken. Minden szürreálisan megkomponált: így a művek magától értetődően hordozzák az álomszerű végeredményt.
