Képzőművészet

 

fabian_iren_robbanas_meret.jpg
Fábián Irén: Robbanás

 

Szilágyi András

 

Az expresszív érzékelés vizuális látásmódja

Fábián Irén festőművész és Szőke Sándor szobrászművész kiállítása a Csabagyöngye Kulturális Központban

 

Fábián Irén festészetének esztétikai ártatlansága a természeti absztrakció és a reális természeti formák áthatásában érhető tetten: a kívülről belülre kerülés expresszív folyamatában. Ebben a folyamatban a természeti mikrovilág, a biológiai motívumok permutációja, illetve elvonatkoztatott foltszerű formák formarendje bomlik ki. Képtereiben létrejön egy színdús vegetáció, amelynek frissessége, alla prima jellege rendkívül elementáris, miközben a képtérben való el- és bemozdulások, metafora-utalások, torzítások, vagyis a robbanásszerűen kivetülő foltformák expresszív indulatai a tudatalatti szféra impulzusainak is teret engednek. A felületi felszín nyugalmi rétege alatt, egyre inkább meghatározó szerepet játszik az expresszív erőterek szubtilis érzékenysége, az ébredő feszültség dinamikája (Esti fények). Fábián Irén életművében elkülöníthető első, a feszültségek belső absztrakt expresszív korszaka. Itt, a színfoltok nem vesztik el egyneműségüket, sőt, a pulzáló (felizzó, elsötétedő) fényszínhatások – a formák reflexei révén – fokozott testességet és teret nyernek. Így a háttér színváltozataiból az előtér, a központi motívumok könnyed lendülettel, de határozottan festődnek (Kapcsolat). A nyolcvanas évektől a kilencvenes évek végéig tartó időszakot az „alapszínek használata jellemzi, de az ember és természet kapcsolatában az „érzéki értelem” expresszív természetének túlsúlyos módja érvényesül! A változást, a feszültség külső expresszív korszaka jellemzi. A kilencvenes évek végétől napjainkig tartó második korszakában már a kiegészítő színek expresszív használata érvényesül! Ebben az időszakban, vagyis a „belülről kívülre” ható vizuális folyamatban az expresszív érzékelés látásmódja is változik. Előtérbe kerül a makrovilág expresszív jellege, ebből következően a művek méretei, arányai, a motívumok között ébredő színrajzos formák egyre szabatosabbá, egyre reálisabbá válnak. A nagybányai tájképfestő telepen való rendszeres részvétellel (NTT), előtérbe került a TÁJKÉPFESTŐ narratíva! A kiállított műveken nem lehet nem észrevenni, hogy a nagybányai tájértelmezés expresszív jellege milyen sajátosan köti össze a hely szellemét az érzelmek személyes színképével (Hegyes hegy a Gutinnal). Sajátos, ahogyan a vastagon felhordott zsíros olajfesték fedő- és fedett rétegei, a nyers, telített és érzéki színformák áthatása, személyesen expresszív jellege érvényesül (Hegyes hegy boglyákkal). A Fábián-művek vizuális szellemterében a napba-forduló okker-, a narancssárga, a föld-nehéz zöldek, feketék, mélykék színek összhangzattana, a nagybányai hegyek ívét, a kazlak, fák, és az egyéb konfigurált tájelemeket teszi festői értékké. Itt, fontos kiemelés, hogy a tájrészletek nézőpontjához képest, a szálkásan felhordott színformák térbeli mélység rövidül, a közeli és távolabbi térmélységet pedig a keveretlen tiszta szín tónusaiból bontja ki. Végül, az alkotások művészetfilozófiai alapvetéséből következően, megállapítható. Fábiáni Irén festészetében az ember és természet szerves egységét transzponálja, amelyben az értelmező, a befogadó tudatosíthatja az expresszív érzékelés vizuális látásmódját, élményszerű kapcsolatát.

 

szoke_sandor_szobra.jpg
Szőke Sándor: Kis konty

 

Szőke Sándor, szobrász, restaurátor számára az alföldi táj végtelensége, az alföldi horizont térfelbontása, a növény-, ember- és állatvilág természeti közelsége, a mindennapi valóságának szerves része. Ennek ellenére, vagy éppen ezért szobrászatában inkább beszélhetünk a dimenziók közötti létmódok változásáról, mintsem az ismeretelméleti értelemben vett haladásról. Szőke Sándor az alföldi tájba szívósan belegyökerezett ember, aki tanulmányainak befejezése után (1987-ben) visszatért Kötegyánba, arra a településre, ahol egész gyermekkorát töltötte, ahol ugyan az elmélyülésre alkalmas „inspiráló csend” adott volt, de a folyamatos alkotó munkát végző egzisztenciális feltételek megteremtése szinte lehetetlennek látszott. Minden szobrász számára a plasztikai gondolat hiteles megjelenítése a legfontosabb alkotói kihívás! Szőke Sándor szobrásztanának esztétikai alapvetése a naturalista szemlélet. Azon túl, hogy a mesterség alapos ismereteit közvetítik, plasztikáinak legjellemzőbb sajátossága a karakterérzékenység, a plasztikai személyesség és a plasztikai intimitás. A kiállított terrakotta anyagú kisplasztikák, a különböző portrék, a női aktok kontraposztjai, a figurális konfigurációk és domborművek, de nem utolsó sorban az állat-plasztikák, igényes gondossággal, míves aprómunkával mintázottak. Ebben kiemelt szerepet kap a megformálás érzelmi-szellemi érzékenysége, a saját eszköztár technikai, technológiai gazdagítása is. Az úgynevezett „szabadtéri kerámiákat” magas hőfokon kiégetett védőmázzal, míg a „beltéri terrakottákat” viaszos oxiddal patinázza, illetve árnyaltan színezi. Plasztikai szellemterében „az Isten néz, és figyel bennünket” szakrális szemléleti igény és etikai felelősség. Legújabb munkáiban az archaikus és ősi, illetve a népi arche-formák megújítására törekszik. Bronz, kő, kerámia, felületkezelt, színezett terrakotta szobrait, homlokzatszobrászati alkotásait, fából faragott emlékoszlopait, kő, kerámia díszkútjait, térplasztikái számos helyen megtalálhatjuk. Köztéri alkotásai közül a gyulai Pándy Kálmán Kórház parkjában felállított, Erdős Kamill etnográfus, cigányságkutató portrészobra az, ami kiemelkedik, elsősorban az anyaghasználat, a plasztikai megformálás karakterérzékenységével, esztétikai minőségével. Kötegyánban, több alkotótársával részt vett egy rendhagyó, a tájépítészet és a faszobrászat egységét megvalósító vállalkozásban. A Gyulai Nyári Művésztelepen mindmáig a szobrász stúdió szakmai irányítója. Szőke Sándor, eddigi legnagyobb (s egyben legutóbbi) munkája a Kállai Ferenc színművészről mintázott, bronzból kiöntött zsánerszobra. A Gyomaendrődön született Kossuth-díjas színművész emlékét egy köztéri padon, puli kutyája társaságában ülve mintázta meg az alkotó. A megrendelő kívánsága szerint a naturalizmus szemléletét közvetítő szobor nem akar sem kevesebb, sem több lenni, mint egy ironikus színész-karakter megformálása, aki, akár a giccs-pozitúrákat sem veti meg, s aki a világot végtelen derűvel és messze-messze néző bölcsességgel szemléli.

Végül a kiállítás anyagát látva levonható a következtetés, miszerint Szőke Sándor a „kismester” gondosságával, az ember és természet térplasztikai egységét, esztétikai mineműségben és élményszerű kapcsolatában hitelesíti.


Főoldal

2016. március 25.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png