Szilágyi András
A kozmosz természete,
a természet kozmosza,
képi metamorfózisa
Štefan Bubán szlovák festőművész kiállítása a Munkácsy Mihály Múzeumban[1]
Štefan Bubán a szlovákiai Tőketerebesen élő és alkotó nemzetközi hírű festőművész, nem első alkalommal látogatott el műveivel Békéscsabára, de ilyen, az egész életművet átfogó kiállítást még nem rendeztek a műveiből. A Munkácsy Mihály Múzeum Tégla Termében bemutatott alkotásokból (a hatvanas évek végétől egészen korunkig) végigkövethető az idős mester vizuális szemléletének változása, alakulása.
Különösen figyelemreméltó az, hogy az eltelt több mint öt évtized alatt, milyen globális és lokális inspirációk érték az alkotót, s ezek a hatások milyen módon épültek Štefan Bubán életművébe. A legfontosabb kérdés az, hogy mit sejtetnek, mit érzékeltetnek a különböző korszakok kölcsönhatásban kiteljesedő művek? Egyrészt azt, hogy Štefan Bubántól nem áll messze a múzsák rokonsága, hiszen vallja a különféle művészeti ágak közötti az átjárást, a kölcsönhatást; írók, festők és zeneszerzők közötti lényegi összetartozást, a kölcsönösen transzformálható kapcsolatot. Másrészt azt, hogy Štefan Bubán hisz a kép „lefordíthatóságában”, a kifejezés nyelvi áthatásaiban, sőt igényli a „értelmezést”, az alkotások gondolati-fogalmi megközelítését. Első közelítésben Štefan Bubán festészete absztrakt, organikus jellegű, mégis, vagy ennek ellenére, a különféle forma- és színviszonylatok, kapcsolatok és összefüggések, megfelelések (harmóniák) és ellentétek (disszonanciák) játszanak benne meghatározó szerepet. Ennek az absztrakt-organikus festői látásmódnak a jellemzője, hogy a kép nem más, mint vizuális viszonylatok egyensúlya. Ebből következően a festészet nem leképezés, nem a valóság utánzása, célja nem az epikus tartalmak közlése. A festészet tehát ÚJ VALÓSÁGOT hoz létre, s ebben az összefüggésben a képzőművész a teremtésből vállal részt. Ennek még az sem mond ellent, hogy Štefan Bubán festészetében is meghatározó szerepet kap az új szerkezet, az új belső rend és az általa megteremtett új, absztrakt valóság a szervezett képstruktúra. Második közelítésben Štefan Bubán absztrakt képi metamorfózisa a makro- és mikrokörnyezet áthatásait, természeti élményeit, a kozmikus megismerés titkait, szubjektív látomásait konfigurálja. Röviden összefoglalva: a nyolcvanas évek síkszerű áthatásai egyre bonyolultabbá váltak, a kilencvenes években térbe fordult, s a szerkezet a színformák ellentéteiben nyilvánult meg. Mindeközben megfigyelhetők a lírai absztrakcióval rokon foltfestészet formátlan áthatásai, de az új festészet szubjektív szín intenzitása is tetten érhető. Štefan Bubán művei önmagukban is szépek, de szépségük forrása, műveinek ihletője alapvetően a természet szellemtere, amelyben a föld, az ég, a tájak, a növények (fák), a vizek, a fények és árnyékok látomásos színköltészete van jelen. Az absztrakt módon felépített organikus formák és a színek „egymásnak feszülése”, a megformált színformák áthatásai öntörvényű ciklusokba szerveződtek, de ez a képi „elvontság” mélyen átélt látomásokban, a festő önvallomása szerint a szlovák tájban gyökerezik. Különösek a fényesen világító, széles, monokróm sávok gesztusai, és az, ahogyan egy sajátos, egymásba-kapcsolódó erőteret képez. Az idők folyamán a térbe csavarodó színformák gesztusai önálló jellé, illetve jelrendszerré váltak. A kialakult/kialakított motívumok „testes emblémaként” önmaguk metaforájaként uralják a képteret. A világító narancsokkal, zöldekkel, kékekkel alakított képeken a már-már az élő sejtformákat idéző biológia struktúrák képszerveződése, alakulása figyelhetők meg. Ezek az absztrakt-organikus struktúrák teremtik meg a kapcsolatot az újabb és újabb ciklusok, képviszonylatok között.
Štefan Bubán élő klasszikussá vált. Kozmikus, organikus, s egyszersmind a szlovák nemzeti folklór motívumait feldolgozó művei a szlovák festészet egyik legjelentősebb alkotójává tették. Másként fogalmazva, Štefan Bubán nemzetközileg elismert festészete korunkra már összetéveszthetetlen, egyetemes minőségű, és nem utolsó sorban a szlovák képzőművészet jellegadó művészetévé nemesedett.
A kiállítás kurátora Gyarmati Gabriella művészettörténész volt, a kiállítási enteriőrfotókat Petrovszki Zoltán készítette.
